Velünk már megtörtént 2.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Halljunk bármilyen sokat az antiszemitizmusról, többé már nem mi vagyunk a diszkrimináció és gyűlöletbeszéd fő célcsoportja. A kihívások, melyekkel a muszlim közösség szembesül, ismerősek nekünk, zsidóknak. Valaha mi küzdöttünk hasonlóképp az elismertségért, egykor mi voltunk, akiknek kultúrája ellen a sajtó folyamatos propagandát fejtett ki, volt idő, mikor a mi életünk volt veszélyben az utcákon. Alább Langer Ármin írásának második részét közöljük.

Úgy vélem, az iszlám állami elismerése akkor következhet be, amikor az erről a vallásról festett kép megváltozik. A valósághoz hívebb ábrázolás megteremtésének célja mozgatta Salaam-Schalom Initiative nevű aktivista-csoportunkat, amikor videóinterjúkat készítettünk a nagyszámú bevándorló lakhelyéül szolgáló berlini Neukölln városrészben élő muszlimokkal. Interjúalanyaink elmondták, hogy sértve érzik magukat a kijelentés által, amely miattuk nyilvánítja a negyedet zsidók számára veszélyessé. Elmondták: hozzánk hasonlóan a pluralizmus és békés együttélés értékeire vágynak, korántsem olyan feszültségre, mint amit a rasszista, iszlámellenes megnyilvánulások okoznak.

Beszéltek mindennapi nehézségeikről is, amelyekről ritkán hallunk; nemcsak azokról, amik az iszlám jogi el nem ismertségéből származnak, hanem a hétköznapokon előforduló iszlamofób incidensekről is. Ezek az iszlámnak abból az egyoldalú és félrevezető ábrázolásából fakadnak, amely az európai közbeszédben uralkodik.

A vezető európai sajtó soha nem számolt be azokról a muszlimokról, akik anyagi hozzájárulásukkal mentettek meg egy angliai zsinagógát a megszűnéstől. Nem ejtett szót az Egyesült Államok-beli közös muszlim-zsidó-keresztény béke-istentiszteletekről. Elmulasztotta megemlíteni az imámokat, akik az Auschwitzban megöltek lelkéért imádkoznak. Elfelejtett tudósítani az Egyesült Királyságban muszlimok által szervezett anti-terrorista ifjúsági táborokról. És – hála Istennek – még számos olyan esetet tudnék fölsorolni, amiről a média szólhatott volna.

Imádnak viszont beszámolni az iszlám terroristatámadásokról és a nők elnyomásáról a muszlim társadalomban. Az ábrázolás, amit egy erőszakos, hímsoviniszta vallásról kapunk, igazolja, miért is nem ismerhető el az a kereszténységgel és a judaizmussal egyenlőként. Ugyanakkor statisztikák bizonyítják, hogy az Európában elkövetett terrorcselekmények mindössze 1 százalékának van iszlám háttere (ugyanez a ráta az Egyesült Államokban 6 %). Egyébként az öt legnagyobb, muszlim többségű államból négynek már volt női elnöke, nem úgy, mint a legtöbb európai országnak vagy az Egyesült Államoknak.

Egy másik esemény, amiről a vezető német sajtó mindig beszámol, az Al-Quds felvonulás. Ez eredetileg a palesztinokkal való szolidaritási rendezvény, de a közbeszédben az iszlám antiszemitizmusának jelképévé vált. A média minden évben tudósít arról, hogy a berlini esemény résztvevői antiszemita jelszavakat skandáltak, ezt használja fel újra és újra annak alátámasztására, hogy a muszlimok antiszemiták. Ezzel mindössze egy aprócska probléma van: a Németországban élő 5 millió muszlim közül mintegy ötszázan vesznek részt ebben a menetben. Pontosan 0,0001 százalék. Ennek a 0,0001 %-nak a viselkedése alapján konstruálja a német sajtó azt a képet, amely a muszlimokat antiszemitának és agresszívnek mutatja.

Hasonló ez ahhoz, mint amikor az antiszemiták előveszik a sztereotípiát, mely szerint a zsidóknál a fiúcsecsemő körülmetélése után a rabbi kiszívja a sebből a vért. Valóban vannak a periférián kisszámú zsidó fundamentalista csoportok, ahol előfordul ilyen gyakorlat, ez azonban kb. 0,0001 százalék. Vajon miért nem ejtenek szót a többiekről? A kultúra fősodrától eltérő jelenségnek primitívként és potenciális veszélyforrásként való ábrázolása a faji esszencializmus ősrégi trükkje.

Mondhatnánk, hogy a reprezentáció csak szimbolikus kérdés. Ne felejtsük el azonban, hogy ez a hamis ábrázolás iszlámellenes cselekedetekhez vezet. Németországban például évente kb. 300 ilyen eset történik. Vezethet olyan tragédiákhoz is, mint az a mészárlás, amelyet Breivik követett el 2011-ben a norvégiai Utoya szigetén lévő baloldali ifjúsági táborban, ahol 77 embert, főleg gyerekeket ölt meg – mint mondta, azért, hogy „megóvja Európát a muszlim hódítástól”.

Egy francia muszlim nő, aki nap mint nap szembesül iszlámellenes inzultusokkal, egy interjúban úgy fogalmazott: „Azt hiszem, már értem, min mentek keresztül a zsidó nők a náci megszállás alatt a razziák alkalmával. Ha kiléptek az utcára, azonosíthatóak voltak, kiszemelhetőek, becsmérelhetőek. Most velünk történik ugyanez.”

Hiszek abban, hogy az iszlamofóbia különféle formái elleni küzdelem – Németországban és másutt – és az a munka, amit azért végzünk, hogy az iszlámot az európai kultúra fő áramlatának részeként elismertessük, a muszlim-bevándorló közösségekben tapasztalható antiszemita előítélet csökkenéséhez is el fog vezetni. Amikor Berlinben egy közös zsidó-muszlim társadalmi aktivizmus projekt keretében éppen egy mecsetben voltam, érkezett egy muszlim vendég Ugandából, aki korábban soha nem találkozott még zsidóval. Valami elképzelése ugyan volt arról, milyenek lehetnek a zsidók, de a jobboldali izraeli politikai narratíva következtében ez a kép nem volt túl kedvező. Ámultan tapasztalta, hogyan működnek együtt zsidók és muszlimok itt a mecsetben, és lelkesen készült arra, hogy hazájában is kapcsolatba lépjen a zsidó közösséggel.

Aranyszabály

A Tóra középpontjában a következő sor áll: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagad”. Ahogyan a Talmud egyik fő bölcse, Akiva rabbi mondta, ez a tanítás a judaizmus legfontosabb része – minden más csak magyarázat. Ez az aranyszabály egyesít minket, hiszen mindnyájunk számára érvényes. Az iszlámban Mohamed próféta tanításai között szerepel: „Egyikőtök sem hisz igazán, amíg nem azt kívánja a testvérének, amit magának is.” A kereszténység, a buddhizmus, a hinduizmus, a szikh vallás éppúgy erre tanít, mint számtalan világi forrás.

Tegyük magunkévá ezt az etikai követelményt. Ismerjünk rá saját magunkra felebarátainkban, az iszlám követőiben, és dolgozzunk velük együtt azért, hogy felülkerekedjünk a nehézségeken, hogy eljöjjön az idő, amikor a muszlim és a zsidó közösség egyenlő elismertséget élvez Németországban és egész Európában.

A cikk első része itt olvasható.

(A cikk eredetileg a Times of Israel blogján jelent meg angol nyelven)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp