A legjobbak titkos küldetése és a kollektiv Büntetés – Küldj magadnak (selách lechá)

Mi az hogy “magadnak” “לְךָ lechá”? Reflektálásról van szó? Felderítjük a terepet, hogy tudjuk mi és főleg ki vár ránk? Képesek vagyunk túlélni? Le tudjuk győzni az ellenségeinket? Képesek vagyunk bízni magunkban? Rá tudjuk bízni sorsunkat az Örökkévaló akaratára? Vajon bátrak vagyunk-e és elhivatottak?

Izrael tizenként törzséből egy-egy küldöttet bíznak meg azzal a feladattal, hogy kutassák fel az Ígéret Földjét. Ám a tizenkét küldöttből tíz azt mondja, hogy “Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb az nálunknál”, az egyik azt mondja a föld jó, de mégis lebeszéli a közösséget arról hogy küzdjenek meg érte. A rossz hírek hallatára a demoralizált tömegben kitör a pánik, az emberek zúgolódnak és hitetlenkednek, mondják, hogy semmi esélyük és hogy jobb lett volna, ha Egyiptomban maradnak rabszolgának. Gyülekeznek, hogy arról döntsenek, ki fogja őket visszavezetni Egyiptomba, a rabszolgaságba. Innentől már a félelem, a harag és a bosszúság mérgezi a légkört.

Jehoshuah és Kaleb viszont egy óriási szőllőfürttel térnek vissza az Ígéret Földjéről, hogy megmutassák Izrael fiainak, milyen termékeny a föld. A megdühödött tömeg viszont nem akar hinni nekik, éppen arra készül, hogy megkövezzék őket, amikor a gyülekezett sátrában megjelenik az úrnak dicsősége mindenki szeme láttára, és megbünteti azokat, akik demoralizálták az embereket. A kételkedők soha nem fognak belépni a szentföldre, az atyák álnokságainak következményeit még a harmadik és a negyedik nemzedék is ízlelni fogja.

Soha nem fognak belépni a szentföldre.

Igen kemény büntetés ez, főleg azért, mert több generaáión át öröklődik.

Ezen a ponton robban ki a zsidó világban az óriási vita a bűn örökléséről, és egyszerre szólal meg bennem az igazságérzetem – tiltakozik az igazságtalanság ellen!

De valóban igazságtalan ez?

Mózes és Izrael fiainak története legtöbbször a közösségben felmerülő nehézségekre hívja fel a figyelmet. Itt is ez történik.

A közösség mechanizmusa és dinamikája érzékeny a demoralizáló retorikára, úgymond labilis, ha a közösség elveszíti a célt szem elől, és nincs többé semmi, ami azt összefogná. A hibák általában végzetesek, nehéz vagy lehetetlen őket kijavítani. A közösségnek viszont mindenki része, annak bukása tehát mindenki bukásának tekinthető.

Nagyon fontosnak tartom ezt a tanítást a mi korunk számára, hiszen a mai világban inkább az individualizmus érvényesül és a közösségeknek egyre nehezebb megmaradniuk.

Érdemes szemügyre venni saját közösségeinket, a legnagyobbtól a legkisebbekig. Egy ilyen közösség például az ország, amelyben élünk, vagy a család, amelyben felnőttünk. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy lehetséges-e az, hogy esetleg mi is bizonyos dolgokban inkább a rosszat látjuk? És mi lenne, ha ez nem így lenne? Fel tudjuk ismerni a realizmus és a demoralizáló, demotiváló beszéd között húzódó határt?

Mikor bátorítottunk utoljára valakit és bennünket ki bátorít?

Hogyan tudjuk megőrizni a bátorságunkat és hitünket minden jóban?

Hogyan látjuk meg az életben a lehetőségeket és nem a buktatókat? Az emberekben a jót és nem a rosszat!

Shabbat Shalom!

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp