Senki nem ért minket – Fényevők a Katonában

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Kallódó, tehetetlen értelmiségiek egyetlen hatalmas, átjárható térben. Gorkij eredeti, A nap gyermekei című, 1905-ben keletkezett drámája alapvetően lényeges szociális és társadalmi problémákról, s nem utolsósorban az értelmiségi lét kiúttalanságáról szól. A kérdés csupán az, vajon mennyire érezzük ma magunkénak a Fényevők helyzetét.

A Radnai Annamária által átdolgozott, sokszereplős darab Gorkij 1905 körül írt, úgynevezett értelmiségi trilógiájába illeszkedik bele, melyből a Barbárokat ugyanitt korábban már láthatta a közönség. Ez a mostani cím, a Fényevők már elsőre sokat sejtet: egyrészről nehéz elvonatkoztatni egy szekta tagjaihoz kötődő, a közelmúltban történt, tragédiával végződő magyarországi esettől, másrészt utal a főszereplők iránt érzett kritikus, iróniától sem mentes viszonyra mind az alkotók, mind pedig a darab nem-értelmiségi figuráinak részéről.

Mert hát kik is azok a fényevők? Leginkább a magasztos eszmékhez, a nem evilágihoz vonzódást, a hétköznapok valóságától elrugaszkodott, mindentől és mindenkitől elzárkózó, kizárólag a saját, többnyire jelentéktelen ügyeikkel törődő magatartást jelenti. Ezt képviseli a darabban többek között Pável, a természettudós, Borisz, az állatorvos, Dimitrij, a festő.

A „fényevők”, azaz a társadalom teljességgel hasznavehetetlen, önző és gőgős tagjai, ahogy a részeges demagóg figura, a Trosin szerepét karikírozva alakító Ötvös András nevezi őket, egy régi uradalmi házban jönnek össze nap, mint nap, kicsinyes, ám annál viharosabb szerelmi ügyeik és egyéb teendőik miatt. A Kocsis Gergely játszotta Pável különféle főzetek és lombikok között szöszmötöl végeláthatatlanul, a feleség, Ónodi Eszter Jelenája a házibarát szeretővel, a kiábrándult és cinikus festő Dimitrijjel (Fekete Ernő) mulat vagy épp civódik. Borisz, az állatorvos (Nagy Ervin) Liza (Pálmai Anna) szerelmében, Melanija (Fullajtár Andrea) pedig Pável viszontszerelmében reménykedik.

phoca thumb l DNS 0797

phoca thumb l DNS 0797

A cselekmény ideje nem napjainkba, hanem inkább a nyolcvanas évek derekára-végére helyeződik. Így a darab mind az eredeti századfordulós, mind pedig a túlontúl közeli kétezres évek világától elemelődik, és lehetőség nyílik ennek a nosztalgikus, borúsan retrós hangulatnak a visszacsempészésére akár a díszlet, akár a jelmezek révén. A nyolcvanas évek életérzése az egyes mellékszereplők ironikusan megformált figurájában is visszaköszön, s végső soron ezek a darab leghálásabb szerepei. Kifejezetten frissnek bizonyul például Tasnádi Bence viccesen nyegle Misája, és persze jól ismert figura apja, a feltörekvő vállalkozó Nazar is, akit Máté Gábor alakít.

Ők ketten azt az értelmiséggel szemben álló társadalmi réteget képviselik, amely nem a „lila” ideákra, hanem az álmodozással kíméletlenül leszámoló gazdasági érdekekre helyezi a hangsúlyt. Az már csak hab a tortán, hogy céljaikat a saját laboratóriumán kívül eső történésekkel szemben vak kutató révén valósítanák meg. De nemcsak ők próbálják a hatásuk alá vonni a fényevőket, megteszik ezt a darab kilátástalan helyzetben lévő szereplői is: a forradalom és az erőszak eszközével igyekeznek eltávolítani otthonukból Pávelt és családját a darab vége felé.

Gorkij éles kontúrokkal megrajzolt társadalomképe a problémák megoldatlanságáról, illetve a párbeszéd lehetetlenségéről ma is aktuális. Azonban ahogy mindez a Fényevőkben megjelenik, valamiért mégsem győz meg bennünket. Talán az arányokkal van baj, a túlontúl elnyújtott expozíció nem csupán fárasztó, de olyan nagyfokú várakozást is támaszt a nézőben, ami a későbbi események mozgalmasságával sem pótolható. Ziccerek persze vannak, például a humoros szófordulatokban, a friss, mai nyelvhasználatban, Ónodi Eszter elegáns mozdulataiban, gyönyörű ruháiban.

Azonban hiába a már-már „otthonos” közeg, a többnyire ismerős figurák, a probléma mégis súlytalan marad. S talán épp ezért a tragédiák sem igazán átélhetőek. Liza, az író szócsöveként időről időre megpróbálja a többieket felrázni, ám tisztánlátása és eredendő keménysége helyett csak depresszív hajlamából fakadó (és sokszor zavaró) hangoskodása, állandó orrvérzése marad meg az emlékezetünkben. Fájdalma nyom nélkül simul bele abba a lassanként érdektelenné váló képbe, mely érdekes módon teljességgel érzéketlenné teszi a nézőt a személyes tragédiák iránt. A néző nevet, még akkor is, ha igazából nincs miért, s teheti azért, mert amit a színpadon lát, tulajdonképpen nem a sajátja. Még akkor sem, ha mindez adott esetben akár róla (is) szólhat(na). Így lehetséges, hogy miként a főszereplőket a felmerülő kérdésekre és problémákra adott helyes válaszok, úgy a nézőt most az emlékezetes katarzis kerüli el.

Maxim Gorkij: Fényevők

2014. március 22.

Rendező: Ascher Tamás

Fordította és átdolgozta: Radnai Annamária

Szereplők: Kocsis Gergely, Pálmai Anna, Ónodi Eszter, Fekete Ernő, Nagy Ervin, Fullajtár Andrea, Jordán Adél, Máté Gábor, Tasnádi Bence, Bezerédi Zoltán, Kiss Eszter, Ötvös András, Csoma Judit, Lengyel Ferenc, Pálos Hanna, Vajdai Vilmos, Mészáros Piroska, Tóth Anita

Díszlet: Khell Zsolt

Jelmez: Szakács Györgyi

Fény: Bányai Tamás

Zene: Kovács Márton, Szakál Tamás

Zenészek: Kovács Márton, Szakál Tamás, Némedi Árpád, Porteleki Zoltán, Pagonyi András, Seres Vilmos, Szokolai Zoltán

Dramaturg: Radnai Annamária

Asszisztens: Tiwald György

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp