Memento 70: adománygyűjtés állami pénz helyett

A Memento70 célja, hogy adományszerzés útján, társadalmi összefogással szerezze meg a Civil Alap visszautasított támogatásait, azért, hogy az emlékezést segítő projektjeik megvalósulhassanak. A szövetség 35 tagból áll, amelyhez még öt szervezet biztosan csatlakozik. A Memento70 pénzbeli adományt és önkéntes munkát is szívesen fogad. A Dohány utcában és a Bálint Ház előtti urnában készpénz is elhelyezhető, illetve a szervezet honlapján lehet tájékozódni a további részletekről. Ahhoz, hogy a kampányban részt vevő szervezetek minden tervezett programja megvalósuljon, 210 millió forintra lenne szükség. A gyűjtés 2015 áprilisáig tart.

A szövetség azt kérik zsidó és nem zsidó állampolgároktól, akik tisztán akarnak emlékezni, segítsék a Memento70 munkáját, illetve az egyes, zsidó és nem zsidó szervezetek projektjeit.

Heisler András, a Mazsihisz vezetője a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, lelkiismereti okokból utasította vissza az állami támogatást a Memento70 csoport mind a 35 tagja, amelyek között ott van például a József Attila Kör Irodalmi Egyesület, a Magyar Zsidó Levéltár, a Magyar Színházi Társaság (MTSZ), a Marom Egyesület, a Frankel Zsinagóga, a Gólem Színház, számos vidéki hitközség és egyéb zsidó, valamint nem zsidó civil mozgalmak, szervezetek.

Gaborják Ádám, Csizmadia Tibor, Toronyi Zsuzsa, Heisler András (balról jobbra)
Gaborják Ádám, Csizmadia Tibor, Toronyi Zsuzsa, Heisler András (balról jobbra)

Csizmadia Tibor, az MTSZ elnöke azt mondta: vándorkiállítást szerveznek az elpusztított zsidók emlékére, amelyet az ország lehető legtöbb teátrumába el akarnak juttatni. Erre a projektre 1,1 millió forintot kaptak az államtól, amit visszautasítottak és más szervezetekkel összefogva, máshonnan próbálnak anyagi támogatást szerezni.

Gaborják Ádám, a JAK képviseletében úgy vélte, a harmadik generáció, vagyis a fiatalok bevonása és a társadalmi felelősségvállalás a két legfontosabb feladat, ezért fogtak össze a Marom Egyesülettel és a Fiatal Képzőművészek Stúdiójával, s tartanak közös beszélgetéseket, összejöveteleket, hogy a fiatalok megismerjék a múltat, s aktívan vegyenek részt a jelenben, a megszerzett tudással forduljanak a jövő felé.

Toronyi Zsuzsa, a Magyar Zsidó Levéltár vezetője azt mondta, ez egy civil platform, amely a bizalomra épül, s nagy bizalomra van szükség az emberek részéről is, hogy adakozzanak a szervezeteknek.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp