Eltűntnek nyilvánítva – Kiállításmegnyitó a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban Kelemen Katalin rabbi részvételével

2014. április 7-én nyílt meg a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban az Eltűntnek nyilvánítva című kiállítás. A magyarországi holokauszt borzalmait, az embermentést és a kor történeti hátterét feldolgozó tárlat ismertetését – a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség rabbijának, Kelemen Katalinnak és Koczor Tamás iskolalelkésznek szolgálatával – az iskola áhítattal kezdte.

“Az én generációm már nem volt eltűntnek nyilvánítva, de elveszettnek éreztük magunkat. Meg kellett tanulnunk, ki kellett alakítanunk azt az identitásképet, mely az áldozatszerepből kivezet minket. Meghatott, amikor megtudtam, hogy ti, evangélikus diákok holokauszt megemlékezést szerveztek. Példa ez arra, hogy miként lehet az igazak emlékezetét áldássá tenni” – mondta Kelemen Katalin, a Szim Salom Hitközség rabbija a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban tartott áhítaton, amelyet a gimnázium egyik osztálya által létrehozott Eltűntnek nyilvánítva című kiállítás megnyitóján tartottak április 7-én. A rabbi felhívta a diákok figyelmét arra is, hogy törekedjenek a mások megismerésére, és arra, hogy nekik is harcolniuk kell a kirekesztés ellen.

Az eseményről bővebben a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapján ebben a cikkben olvashatunk.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp