Le vagyunk mi szarva!

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Úgy látszik, egy fabatkát sem ér a civil tiltakozási hullám, hogy zsidó és nem zsidó szervezetek utasították vissza a Holokauszt Emlékév Civil Alapjának támogatását részben a szobor-ügy miatt. Már a választások másnapján elkezdődött az építkezés a Szabadság téren, ami azt bizonyítja, valamiért Orbán Viktornak szívügye a német megszállási emlékmű sorsa.

Most már biztos, csak a választások miatt halasztották el a nagy vitákat kavart német megszállási emlékmű felállítását. Kedd délután ugyanis 10-15 munkás jelent meg a Szabadság téri helyszínen, kordonokat raktak ki, és az index.hu információi szerint megkezdték a szoborállítás előkészületeit.

A szobor szimbolikájáról már sokan cikkeztek, többek között Ungváry Krisztián adott róla alapos elemzést. A szobor felállításától azonban semmi nem tántoríthatja el a kormányfőt, aki még csak konzultációra sem volt hajlandó a felháborodások nyomán. Miért is lett volna, nem szokása egyébként sem az egyezkedés.

Ennek kapcsán viszont mintha új értelmezést nyerne a szobor az alkotó, Párkányi Raab Péter által megfogalmazott mondanivalója, amely eredetileg így hangzott: “Két kultúra jelenik meg: az egyik, mely úgy gondolja, hogy erősebb (de mindenképpen agresszívebb) fölétornyosul (teszi ezt egy építészeti környezettel a timpanonnal) rátelepszik és lecsap a másik szelídebb, lágyabb vonalú alakra, Magyarországot képviselő, megtestesítő Gábriel arkangyal figurájára”

Igen, valóban két kultúra csap itt össze, de nem kell ehhez a birodalmi sast kívül, külső ellenségben keresni, ő itt jár közöttünk, újabb 4 évre megválasztottuk magunknak, szeretjük, ha ránk telepszik, megfoszt minket a méltóságunktól, a saját életünkbe, a sorsunkba és a múltunk értelmezésébe való beleszólás jogától.

De jó ez nekünk így, valamiért szereti a magyar ezt az állapotot. Csak akkor azt nem értjük, miért kell ezt tragédiaként ábrázolni egy műalkotáson?

A valódi tragédia ott rejlik, hogy nem is értjük, mi történik velünk, egy törpe minoritás problémájává degradáljuk azt, ami bárkivel, bármikor megtörténhet egy ilyen rendszerben. Elég, ha valaki kisebbségbe kerül a többség véleményével, ha szembe kerül a hatalom céljaival, elképzeléseivel, és meg fogja érezni, milyen az, amikor átgázolnak rajta. 

Kormányunk és vezetői eddig remekül értettek a kisebbségek semmibe vételéhez, elszigetelésükhöz és megbélyegzésükhöz. Meddig hagyjuk még, hogy ez így legyen? Tényleg csak a pusztába kiáltott szó marad egyetlen vigasznak?

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp