A humanizmus kihalóban lévő érték, állítja Vári György, Az emberiség végnapjai kötet szerzője, akinek egyébként szenvedélye a politika, a vita és az érvelés. Szerinte viszont sajnos mi, magyarok nem szeretünk vitatkozni, csak veszekedni. Beszélgetés a szerzővel nemrég megjelent kötetéről, zsidóságról és az életéről. Nem féltél attól, hogy Az emberiség végnapjai cím elriasztja az olvasót?
Az a cinikus válaszom, hogy ez egy nagyon figyelemfelkeltő cím. Ez volt célom.
Miért? Attól tartottál, hogy lanyhult az irodalom iránti érdeklődés?
Részben igen, de akkor is fontos lenne a frappáns cím, ha tíz millióan olvasnának kritika köteteteket. Sajnos a humanizmus kihalóban lévő érték, erre utal a cím, persze, voltak olyan hazugul idealizáló vonásai a humanizmusnak, amelyekért nem kár
Ebben a könyvben te többnyire magyar írók műveiről írsz, vagy olyan írásokról, amelyek magyar írók alkotásaival foglalkoznak. Vagyis egy többszörös csavar az egész kötet: a kritikusok kritikáival foglalkozol.
Igen, de van egy teljes fejezet, amelyikben szépirodalmi műveket elemzek. A többi rész pedig a példaképeimről szól, illetve a számomra fontos emberek vagy irányzatok közötti vitákról.
Ezért indítasz például Németh László és Babits harcáról szóló írással?
Ez egy kulcsfontosságú vita, amelyet úgy szokott elintézni a Babitshoz vonzódó irodalomtörténet-írás, hogy Babits a humanizmus fáklyavivője volt Németh László faji gondolkodásával, a híres híg magyar és mély magyar ellentétpárral szemben. Szerintem viszont itt egy protestáns és egy katolikus irodalmi tradíció összecsapásáról van szó.
Babits, egyesek szerint morális lényként jelentősebb volt, mint költőként, irodalmi alkotóként.
Nekem ő hosszú ideig az első számú ellenségem volt a magyar irodalomban, borzasztó merevnek láttam az élethez, az irodalomhoz való viszonyát, ráadásul elég komoly hatalom is volt a kezében például a Baumgarten-díj miatt. A magyar irodalom egy ideje nem volt hajlandó kérdőjeleket tenni az ő teljesítménye mögé. Én viszont megtettem ezt. Általában véve is mintha elindult volna egy következő Babits-értékelési fázis. Ebből egyszer majd lesz valami, amiből persze Babits nem fog rosszul kikerülni. Még ha nem is megkérdőjelezhetetlenül, de azért ő mindenképp rendkívül fontos figurája a magyar irodalomtörténetnek.
Leginkább zsidó szerzők vannak az alkotók és a kritikusok között is. Ott van például Balassa Péter, aki egyébként katolizált.
Nem tudom, tartotta-e a vallást, de nagyon komolyan vette a katolicizmust. Mint ahogy azt a Babits-Németh vita is mutatja, a magyar kultúrában meghatározó szerepe van a katolicizmusnak és a protestantizmusnak, és ezért számomra is mindig fontos volt a magyar irodalom értelmezésében, akárcsak a zsidó hagyomány, az én legközvetlenebb hagyományom, bár ennek jelenléte, minősége mindig problémásabb, bonyolultabb kérdés.
A zsidóság mennyire meghatározó az életed alakításában?
Ez mindig is az életünk része volt. Kezdetektől fogva tudtam, hogy zsidók vagyunk, jártunk zsinagógába évi két-három alkalommal. De már kiskoromban elvittek egy katolikus templomba, ahol megmutatták nekem Jézust a szentképeken, a kereszten, hogy ő volt a legismertebb zsidó a világon, egy galileai fiú. Aki nekünk nem megváltó, csak egy galileai fiú, de az én életemnek meghatározó figurája lett azért.
Sapkát mindig is hordtál?
Nem. Csak felnőtt koromban. Engem nagyon foglalkoztatott a zsidóságom, mármint, hogy mit jelent ez rám nézve. A mamám révén kezdtem sokat foglalkozni a vallással és a származásommal, de hosszan jártam be azt az utat, amely elvezetett hozzám ettől a galileai zsidó fiútól, aki a keresztények szerint Isten fia volt. A másik támpontom a holokauszt volt. A nagymamám vidéki zsidó volt, és Auschwitzból jött haza.
Amikor a nagyszüleid hazajöttek, visszamentek a falujukba. Hogyan viselkedtek ott veletek ezek után?
Furcsa, mert egyrészt oda tartoztunk, a családom ott született, a nagyapám ott is halt meg, szegény. Másrészt mégis küzdöttünk azzal az emlékkel, hogyan vitték el őket onnan, miközben nagyon sokan, úgymond, rendesek voltak. A nagynéném például mindig megemlékezett két nem-zsidó barátnőjéről, akik nagyon demonstratívan kiálltak mellette. Még akkor is belekaroltak és együtt sétáltak vele a főutcán, amikor már sárga csillagot viselt. És amikor hazajött, ők megőrizték azt a nagyon kevés dolgot, ami megmaradt. Tehát voltak olyanok, akik visszaadták a holmikat. Azért persze nem minden került elő, sőt, nagyon nem minden került elő. De hát szegénység volt… szóval nagyon bonyolult, meg nehéz dolgok ezek. Mindenesetre neki voltak jó emlékei is, a szolidaritásról, meg hát voltak rosszak is. Azt nagyjából sejtette, hogy ki jelentette föl őt.
Térjünk vissza a pályádhoz. Te már Pesten nőttél fel, a szüleid jogászok. Miért épp újságíróként kezdtél dolgozni?
Nagyon hiszek a nyilvánosságban. Számomra az a politika lényege, hogy lehessen nyilvánosan vitázni, érvelni, beszélni, illetve, hogy lehetőleg ne hagyjuk eltitkolni azt, amit el akarnak titkolni a politikusok. Sajnos a magyarok nem szeretnek vitatkozni, csak veszekedni. Pedig a vitánál nincs építőbb dolog a világon.
Ezek szerint a politika is elsőrendű az életedben.
Igen, a szenvedélyem. Azt gondolom, hogy a kritikaírás is politizálás, abban az értelemben, hogy egy mű világnézeti megnyilvánulás.
Vári György: Az emberiség végnapjai
Műút-könyvek 014
Megjelenteti a Műút folyóirat szerkesztősége
Kiadja a Szépmesterségek Alapítvány Miskolcon
Felelős kiadó: Kishonthy Zsolt
Szerkesztette: Jenei László
Könyvterv és nyomdai előkészítés: Tellinger András
A borító Für Emil festményének felhasználásával készült
Nyomdai munkák: Tipo-Top Nyomda, Miskolc
Felelős vezető: Solymosi Róbert
A megjelenést támogatta a Nemzeti Kulturális Alap
299 oldal, 2500 Ft
ISBN 978-615-5355-02-8
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
