“A felelősség elhárítása egyenlő a szabadságunk megtagadásával”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Úgy tűnik, nemcsak az április, hanem a március is roppant szeszélyes, viharok támadnak a semmiből, aztán ugyanígy el is távoznak. Ez különösen akkor zavaró, ha az ember valamilyen utcai megmozdulásra igyekszik, mint amilyen például a tegnapi, a német megszállási emlékmű felállítása ellen meghirdetett civil flashmob akció is volt. Nincs mese, meg kell(ene) végre küzdenünk az elemekkel.

fotó: Csoszó Gabriella
fotó: Csoszó Gabriella

Már útban a Szabadság tér felé éreztem, hogy baj lesz. Igaz, akkor még nem kezdett el esni, de a szél már felerősödött, a villamosról nézve pedig az is jól látszott, hogy még a Duna vize is erőteljesebben fodrozódik a kelleténél. Még csak időjós sem kellett ahhoz, hogy rájöjjek, a vasárnap 16 órára meghirdetett, „Eleven emlékmű – az én történelmem” akciót, amely a kormány által tervezett német megszállási emlékmű ellenében szerveződött, aligha lehet majd maradéktalanul megtartani.

Maga az ötlet, miszerint egy gyújtó hangú vagy lelkesítő beszéd után/közben a résztvevők, mintegy sajátos mementóul elhelyezzenek egy-egy számukra fontos, személyes tárgyat a Szabadság téri mélygarázs lejáratánál, a szervezők részéről dicséretes, a társadalom szempontjából nézve pedig még ennél is több: mondhatni szükséges kezdeményezés. Ám az időjárás ismét közbeszólt, és mint ahogy a március 15-ére tervezett ellenzéki rendezvényt elmosta, ezt a mostanit is hozzávetőlegesen húsz percesre, tulajdonképpen bő flashmobnyi terjedelműre korlátozta.

A fiatalokból, idősekből és néhány kisgyerekes családból álló közönség, dacolva a már említett elemekkel, a mostoha időjárás ellenére végighallgatta Béndek Péter filozófust, aki beszédében többek között arról szólt, hogy mindenkinek szembe kell néznie a saját bűneivel, a felelősséget vállalni kell. “Az emlékmű dolga végső soron egyetlen egy kérdés körül fordul meg: szabadok-e akarunk lenni, a saját lelkiismeretünk és a saját választásaink alapján akarunk-e élni, ha ezek tökéletlenek is, vagy inkább átadnánk magunkat, a magunk feletti erkölcsi és gyakorlati uralmat az elhatalmasodó kormánynak?”, tette fel a kérdést a szónok.

Béndek arra kérte azokat, akik hisznek a személyes felelősségben, és akik a mások bűneinek méricskélése helyett a saját, személyes bűnvallásukat kívánják megtenni, hogy az elkövetkező napokban, hetekben, jöjjenek el a Szabadság térre, és helyezzék el ide az életük választott jelképét, ami arra utal, hogy van mit megvallaniuk a nemzet előtt, amivel akárkinek rosszat tehettek, amivel rombolhatták a közös életünket.

„Hiszek az emlékezésből sarjadó megbékélésben, ennek talaján lehet egy olyan jövőt építeni, amelyre büszkék lehetünk”, mondta a filozófus.

Béndek Péter (fotó: Csoszó Gabriella)
Béndek Péter (fotó: Csoszó Gabriella)

Béndek Péter beszéde után a jelenlévők is elhelyezték a magukkal hozott tárgyakat. Érkeztek hatágú és sima temetői mécsesek, keresztek, egy kék játékvonat, üres képkeret, fénymásolt képek, egy papír, amelyen a Names, azaz a Nevek felirat volt olvasható. És a rengeteg kő, simák és feliratosak, nevekkel vagy csak kezdőbetűkkel ellátottak. És egy kék babaszappan tollal írt felirattal: In memoriam Edit. A kamera végigpásztáz az elhelyezett tárgyakon, többen fényképeket készítenek a telefonjukkal. Őket, furcsamód nemigen zavarja a szemerkélő eső.

A rendezvény végén többen még maradnak, az ismerősök a tér közepén kedélyesen beszélgettek. Mintha vártak volna valamire. Arra, ami most kicsit megint a levegőben maradt. Vagy csak még mindig nem jött el a várva várt jó idő.

 

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp