Becsüljük meg egymást!

Hatalmas súlya volt a sátornak, amelyet őseink magukkal hurcoltak a sivatagi vándorlás idején. Ám ahogy a közmondás tartja, teher alatt nő a pálma, a nehéz feladat össze is kovácsolta őket, meg kellett becsülniük egymást, mint ahogy az áldozati szertartások is arra tanították őket, hogy értékeljék azokat a javakat, amelyeket az Örökkévalótól kapnak. Cáv hetiszakasz.

Egy sátrat hurcolnak magukkal őseink amelyet Miskán-nak מִשְׁכַּן illetve Ohel Moed-nak אֹהֶל מוֹעֵד hivnak. Ez a Szentély hordozható elődje, amely Salamon első Jeruzsálemi építményét előzi meg.

Szeretném ezt a jelenséget az olvasó számára röviden illusztrálni:

Képzeljük el, ahogy a zsidók elmenekülnek a rabszolgaságból, éhesen, fáradtan, reményt vesztve. Céltalanul barangolnak a forró sivatagban körbe-körbe. Mondanom se kell – az élet minden napja küzdelem a túlélésért.

A Miskán mérete Mózes második könyvének végén le van írva; 30 könyök hosszú, 10 könyök magas és 10 könyök széles. Nem tudom, pontosan hogyan határozták meg centiméterben ennek az ősi mértékegységnek a modernkori méretét, de hivatalosan körülbelül 45 és 50 cm között lehetett 1 könyök, ami azt jelenti, ha 45 cm-rel számolunk, a Miskán külső tere legalább 13,5 m hosszú, 4,5 m magas és 4,5 m széles volt. A belső terét egy akcfából készült arannyal beborított faszerkezet tartotta egyben. Ezen mindeféle textilek lógtak, lenből, állatbőrből stb. Itt volt az oltár, a mosómedence és az ún. tabernákulum, ami le volt osztva két részre, az egyik volt a szentély a másik pedig a szentek-szentje, a Frigyláda.

Miskán
Miskán

De miért is szemléltetem ezt ilyen pontossággal, amikor ezt a kérdést már az előző hetiszakaszokban tisztáztuk?

Ha meg akarjuk érteni Cáv hetiszakaszt, kénytelenek vagyunk belemenni a részletekbe, hiszen csakis így fogjuk megérteni a dolgok súlyát – és ezt szó szerint értem!

Micsoda terhet vettek magukra őseink ott a sivatagban!

Ahogy a régi mondás tartja “teher alatt nő a pálma”. Így nőtt a közösség ereje is, hiszen egy ilyen terhet egyedül cipelni nem lehet, az izraelitáknak meg kellett tanulniuk egymást támogatni, bátorítani és egymásért felelősséget vállalni.

A legfontosabb áldozat, amelyet a sátornál bemutattak, az égőáldozat volt. Egész éjszaka bő füsttel égnie kellett, amíg nem maradt belőle semmi más, csak hamu.

Égőáldozat Angliában, Stonehenge-nél
Égőáldozat Angliában, Stonehenge-nél

Reggel a Kohén felveszi lenvászonból készült öltözetét – egy egyszerű ruházatot, amit csakis a szentség közelében viselhet, összeszedi az éjszaka összegyűlt hamvakat és elhelyezi az oltár mellé, majd ismét átöltözik. Most fogja a hamvakat és kiviszi azokat egy tiszta helyre. Hoz tüzelőfát – gondoskodik róla hogy az oltár tüze – “Esh Támid” ‏אֵשׁ תָּמִיד   “örök tűz” – soha ne égjen ki!

Olyan ez mint a remény vagy egy belső tűz, ami ég a lelkünkben, amit szintén táplálni kell és semmilyen körülmények között nem szabad hagyni, hogy elaludjon!

Hosszasan és főleg részletesen mondja el az örökkévaló Mózesnek hogyan készítsék elő a Kohaniták az áldozatot, és pontosan így teszik aztán generációról generációra.

Nyíltan bevallom, számomra is nehéz téma az Áldozat, hiszen a modernkori szemszögünkből nézve nehezebben fogható fel az áldozat intézménye. Nyilván más lenne a hozzáállásom, ha én magam kimennék a kertbe, fognék egy csirkét és levágnám! Ki tudja, valószínűleg jobban értékelném azt az állatot, amely az életét adta azért, hogy én tovább élhessek. Gondolni sem merek arra, hogy manapság milyen kegyetlenséggel vágják le az állatokat világszerte. Futószalagon mennek, mintha nem is élőlények lennének, hanem tárgyak, amit az ember kénye-kedve szerint használ. Az életünk megváltozott az évezredek során, a kemény kétkezi munkát a városi életmód váltotta fel, így étkezési szokásaink is megváltoztak.

Ma is létezik: palesztin fiú készül az iszlám egyik legnagyobb ünnepére, az Áldozati Ünnepre
Ma is létezik: palesztin fiú készül az iszlám egyik legnagyobb ünnepére, az Áldozati Ünnepre

Sokan egyáltalán nem esznek húst, mert nem értenek azzal a bánásmóddal egyet, ahogyan levágják az állatokat.

Őseink a legértékesebb dolgaikat vitték az oltárhoz, legyen az liszt, fűszer, állat vagy más egyéb, amit adni tudtak!

Azt gondolom, hogy az Áldozat szentsége minden kegyetlenség ellenére mégis a következőkre próbálja felhívni a figyelmet: amit megeszünk, az megbecsülendő!

Shabbat Shalom!

Polnauer Flóra: kántonövendék, jelenleg Berlinben él.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp