Az Aerosmith zenekar titkos zsidó története

Az együttes dobosa, Joey Kramer, egy bronxi zsidógyerek nevezte el a zenekart Aerosmith-nek. Az Aerosmith először a 70-es években lett világhírű, majd a 90-es években Rick Rubin, egy zsidó cipő-nagykereskedő fia megrappesítette a Walk This Way című slágerüket. Ennek köszönhetően hamarosan maga a zenekar is újjáéledt. Az Aerosmith 2014-ben Európában turnézik. A berlini koncertre itthonról is szerveznek buszutakat.

Aerosmith
Aerosmith

2014-ben európai turnéra indult az Aerosmith. A zenekar fellép többek Németországban, az Egyesült Királyságban, Finnországban, Olaszországban és Bulgáriában, Oroszországban is. Magyarországhoz talán a berlini és a milánói helyszín van legközelebb, az előbbire közös buszos út szerveződik a facebook-on.

És hogy miért kerül a zenekar a Kibic oldalára? Íme egy kis zsidó vonatkozású háttértörténet az együtteshez.

Steve Tyler Yonkers-ban, New York államban született. Az Aerosmith együttes 1970-ben alakult, Tyler akkoriban dobolt. Bostonba költözött, és egy New Hampshire-i koncerten talált rá Joe Perry gitárosra és Tom Hamilton basszusgitárosra. Bennük olyan zenészekre bukkant, akikkel – énekesként – mindig is szeretett volna együtt dolgozni.

Steven Tyler
Steven Tyler

Joey Kramer dobos a Berklee Zeneiskolában (Berklee School of Music) csépelte a bőröket, őt onnan verbuválta Tyler. Hamarosan – második gitárosként – Brad Whitford is csatlakozott a zenekarhoz. A csapat tagjai – néhány rövid időszak kivételével – azóta is együtt vannak.

Kramer, a Bronx-i zsidógyerek nevezte el a zenekart Aerosmith-nek. Az igazából jelentés nélküli szóösszetételre Harry Nilsson 1968-as albuma, a „Légbalett” (Aerial Ballet) adta az ötletet.

1972-ben szerződtette őket a Columbia lemezkiadó (Columbia Records), ám az első két nagylemezükkel még nem váltak igazán népszerűvé. Ez így is maradt egészen 1975-ig, amikor – a „Játékok a padláson” (Toys in the Attic) című harmadik albummal – az Aerosmith berobbant a zeneiparba. A legnagyobb durranás a már említett „Walk This Way” című szám kislemezen is megjelent és a slágerlisták élvonalába került. Ezzel az együttes kiemelkedően népszerű lett, koncertjeiket hatalmas tömegek látogatták.

Joey Kramer
Joey Kramer

A dal számos eleme különlegesen egyedi, többek között az is, hogy Tyler rendkívül gyorsan ír szöveget. A „beszélve éneklés” (a zene és beszéd határán álló hangszerkíséretes énekbeszéd), mint egy monoton gyermekmondóka a rap-re emlékeztet (Run DMC-től a szám 1986-os rap feldolgozása méltán lett híres, erről bővebben még lesz szó). Joe Perry fülbemászó gitárjátékával a kemény rock történetének egyik legismertebb zenei darabja lett.

A dal címének ötletét Mel Brooks horrorfilm-paródiája, „Az ifjú Frankenstein” (Young Frankenstein, 1974) adta. A filmben Dr. Frankenstein asszisztense, a púpos Igor (a szerepet a gülüszemű angol színész-komikus, Marty Feldman játszotta kiválóan), azt akarta, hogy a doktor (Gene Wilder) kövesse őt. Igor így szólt, „Járj úgy, ahogy én…” (Walk This Way). És Frankenstein tett néhányat lépést, görnyedve, ahogy Igor. A vicc alapja a régi, zenés-táncos varietékben (vaudeville) használt mozdulatsor volt. A „Játékok a padláson” felvételei közben a zenekar egy kis szünetet tartott, és késő este elmentek megnézni a filmet. Később visszatértek a stúdióba és egy újabb sort illesztettek abba a dalba, amin éppen dolgoztak. Mel Brooks, Marty Feldman és Gene Wilder alig hihető ihletet adott minden idők legsikeresebb amerikai kemény rock zenekarának zenei „védjegyéhez”. Ezt követően még néhány ütős szám készült, ezekkel az Aerosmith hírnevet szerzett, koncertjeik igazi attrakciókká váltak. Ám 1979-re, háromévnyi folyamatos koncertezés után, a zenekar iránti érdeklődés erősen visszaesett. Az okok: kábítószer-problémák, a zenei piac kiszámíthatatlansága, a diszkó, a punk és az új hullám térnyerése, azaz a popszakma válasza az Aerosmith-hez hasonló, kemény zenét játszó iparszerű formációkra. A mélyponton Joe Perry, a gitáros elhagyta az együttest, saját zenekart alapított. 1981-ben Brad Whitford is felmondott, és Tyler totálisan leépült addigra. Állítólag látták, hogy heroint vásárolt az utcai nepperektől New York-ban.

Ám, milyen a sors, a „Walk This Way” újjászületett. A Lido Beach-ben (Long Island) felnőtt Rick Rubin – egy zsidó cipő-nagykereskedő fia – elkészítette a szám rap-változatát az általa menedzselt Run-DMC zenekarral. Bár halvány lila gőzük sem volt arról, hogy kicsoda-micsoda az Aerosmith, ezzel együtt az új verzió dallamvilága erősen hasonlított az eredetihez. A rap helyet követelt magának a popzenei fősodorban, és ily módon az Aerosmith dalát egy teljesen új generáció ismerhette meg. A szám a negyedik helyre jött fel a slágerlistákon, a belőle készült videoklip folyamatosan műsoron volt, az Aerosmith visszatérésének ez teremtette meg az alapját. A „Walk This Way” új változatán kívül még néhány újabb sláger is készült. Az amerikai Music Television (MTV) csatorna rojtosra játszotta a dalaikat a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején. Az Aerosmith-lányként ismertté vált nagyon szexi és nagyon zsidó amerikai színésznő, Alicia Silverstone szerepelt az ötletes és egyben polgárpukkasztóan provokatív videoklipekben.

A színpadon a blues-os kemény rock, azon kívül a rájuk jellemző idétlenkedés volt a fő ismertetőjegyük. (Tyler-nek és Perry-nek Mérgezett Ikrek – Toxic Twins volt a becenevük a tiltott „anyagok” túlzott fogyasztása miatt, ez nem is titkolt célzás volt a Rolling Stones sztárjaira, Mick Jagger-re és Keith Richards-ra.) Tyler rockballadáinak köszönhetően a zenekar a slágerlisták tetején ragadt. Az „Álmodozás” (Dream On) az együttes legkorábbi és legmaradandóbb slágereinek egyike, igazi műfajteremtő darab. (2006-ban, tíz éven belül a második Tel Aviv-i koncertjükön, Tyler egy elrabolt izraeli katona, Ehud Goldwasser-nek ajánlotta ezt a számot.)

A kilencvenes évek végén alkotói szabadságra vonultak és Dianne Warren-t, a rockballadák egyik, kereskedelmi szempontból is legsikeresebb zeneszerzőjét kérték fel közös munkára. Így Dianne Warren (született Wolfberg) az Amerikai Egyesült Államok egyik legkeményebb rock-ot játszó zenekarának munkatársa lett. Sok műfajban alkotott (soft-rock, pop), slágereket írt többek között Elton John, Cher, Barbra Streisand, Ricky Martin és Celine Dion számára is. De egyik sem fogható az Aerosmith-el elért sikereihez, „Az ördögnek új álruhája van” (Devil’s Got a New Disguise), a „Mind elbukunk” (We All Fall Down) és a „Nem akarok semmit sem elmulasztani” (I Don’t Want to Miss a Thing) az együttes listavezető dalai lettek.

Diane Warren
Diane Warren

Az Aerosmith fellépése volt az egyik legnagyobb eseménye a történelem talán legmenőbb bat-micvájának. 2005-ben, David H. Brooks, egy katonai felszereléseket gyártó cégvezető Elizabeth nevű lányának – tízmillió dollárba kerülő – procc partiján Tom Petty, az Eagles, 50 Cent, Stevie Nicks, Kenny G, és a „bostoni rossz fiúk”, azaz az Aerosmith is szerepelt. Feltételezhetően ők adták elő a Mel Brooks által ihletett „Walk This Way” című számot. Viszont talán örökre homály fedi, hogy melyik vendégeskedő zenész adta elő a Hava Nagila-t ezen a napon…

A 2014-es turné helyszínei és időpontjai

2014. május 17. – Szófia, Lokomotiv Stadion
2014. május 24. – Moszkva, Olympiysky Arena
2014. május 27. – Szentpétervár, SKK Arena
2014. május 30. – Helsinki, Hartwell Arena
2014. június 01. – Stockholm, Tele 2 Arena
2014. június 04. – Kristiansand (Norvégia), Odderoya Amfi
2014. június 06. – Horsens (Dánia), Horsens Arena
2014. június 09. – Berlin, O2 Arena
2014. június 15. – Download Festival, Donington Park (Anglia)
2014. június 18. – Oberhausen, Oberhausen Arena
2014. június 25. – Milánó, Fiera Arena

Forrás: forward.com + akibic.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp