„Ha valaki zsidó, az zsidó, ha valaki nem zsidó, az nyilván orosz”

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Kiskarácsony című 30 perces filmjét több fesztiválon is bemutatták, az izraeli Cinema South Film Festivalon a fődíjat is elnyerte. Márványi Luca szerint Izrael egy állati problémás ország, amely nem jár csúcsra elfogadásból, befogadásból és demokráciából, de ő úgy döntött, Izraelben is ugyanazért „ugat”, amelyért Magyarországon is „ugatott”. Attól még, hogy zsidók csinálják, vagy hogy zsidókkal csinálják, a történet ugyanaz marad.

Hogyan született a film ötlete?

Márványi Luca: Egy gyakorlatot csináltunk, én akkor egy merkáz klitában (bevándorlási központ) laktam, és éppen mosnom kellett, így a merkáz klitá mosodájában ültem le egy órára. Akkor írtam meg ezt a két nővért, akik a mosodában veszekszenek egymással, és ezen a gyakorlaton írt forgatókönyv végül is ennek a filmnek az előképe lett. A másik része, maga a társadalmi konfliktus pedig egy személyes élményből jött. Az egyik évfolyamtársnőm szüleinél vacsoráztunk, és az anyukája feltette nekem azt a kérdést, amit az izraeliek gyakran fel szoktak tenni, hogy az anyád zsidó-e? És én mondtam, hogy nem, apai ágon vagyok zsidó – csakúgy mint a lányok a filmben. Ekkor az anyukája kezében megállt a villa, rám nézett, és azt mondta: te akkor tulajdonképpen mit keresel ebben az országban? Miután ezt megbeszéltük, az évfolyamtársnőm felvetette, hogy ez egy erős téma, és gondolkodtam-e már azon, hogy esetleg ebbe az irányba kéne menni a diplomafilmmel.

Márványi Luca
Márványi Luca

Ez tehát a vizsgafilmed volt. Hogy néz ki Izraelben egy ilyen film elkészítése?

M. L.: Vannak különböző alapítványok, amelyeknek kötelezettségük, hogy évente egy bizonyos összeget le kell osztaniuk diplomafilmekre. A pénz nyolcvan százalékát két alapítványtól nyertem, egy kisebb összeget kaptam a családomtól, a maradék pedig a fesztival fődíjából jött. Úgy 2-3 millió forintból készült el a Kiskarácsony, ami egy nevetségesen kevés összeg, de aki dolgozott rajta, azok a haverjaim voltak a főiskoláról, ahonnan a felszerelés jelentős részét is megkaptuk. A két főszereplő, Juhász Lujza és Decsi Edit színművészek viszont ingyen melóztak, kifizettem a repülőjegyüket , elszállásoltam őket egy haveromnál, adtam nekik enni, és néha vettem nekik egy doboz cigit. Nekem pedig meg kellett próbálnom két nyelven, szimultán rendezni.

A filmed címe Kiskarácsony, és Jutkának, az egyik főszereplőnek nagyon is fontos lenne megtartani az ünnepet valamilyen formában. Te ünnepeltél Izraelben karácsonyt?

M. L.: Nem, de az ulpánon (héber nyelviskola) például hét magyar volt, és ott ünnepeltünk karácsonyt, ünnepeltünk mikulást is. Kihúztuk egymás neveit is ajándékozgattunk, én egy hanukai játékot, egy trendelit kaptam az egyik lánytól. Karácsonyra pedig szereztünk egy kis műanyag fát. Többször viszont nem ünnepeltem, de magamban tudtam mindig, hogy mikor van december 24. Egyszer pont a Stalkert néztem szenteste a városi moziban, és amikor felhívtak a szüleim boldog karácsonyt kívánni, akkor azt mondtam, hogy még senkinek a családban ilyen őszinte, mély, valódi karácsonyi élménye nem volt soha, mint nekem aznap este.

A film másik főszereplője, Magda szinte már görcsösen be akar illeszkedni, minél hamarabb izraeli szeretne lenni. Mennyire jellemző az izraeli új olék (bevándorlók) körében ez a fajta beilleszkedni akarás?

M. L.: Én csak egy fél évet voltam klasszikus merkáz klitában, pont abban, ahol a filmet is forgattuk, és ott nem volt sok kapcsolatom a körülöttem lévőkkel. Aztán egy olyan merkáz klitában laktam, ahol főleg olyan új bevándorlók voltak, akik ugyanazon a főiskolán tanultak, ahol én, és a nagy részük az vagy orosz volt vagy etióp. Az etiópok lényegében izraeliek, ott nagy beilleszkedési zűrök nincsenek, nekik inkább az izraeli rasszizmus okoz problémát. Jellemzően kelet- és közép-európai bevándorlóknál fordul elő a filmben bemutatott szituáció. Voltak is ilyen ismerőseim, ugyanis nagyon nagy a nyomás az új bevándorlókon: nagyon hamar, nagyon jól tanulj meg héberül, vetkőzd le a külföldies szokásaidat, illeszkedj be az izraeli és a zsidó életbe. Aztán mindenki másképp kezeli ezt a helyzetet.

Kiskarácsony
Kiskarácsony

A Kiskarácsonyt bemutatták Izraelben és Magyarországon is. Volt valamilyen különbség a fogadtatásban?

M. L.: Ez egy nagyon izraeli film, és Izraelben azért üt. Ez nem egy olyan probléma, amelyről beszélnének az izraeli társadalomban, ilyen történetekkel nem nagyon foglalkoznak. Ha valaki zsidó, az zsidó, ha valaki nem zsidó, az nyilván orosz, de hogy vannak ilyen félutak, ilyen határesetek, ilyen sehova be nem illeszthető identitások, ez nem téma. Nagyon kemény beszélgetéseim voltak a film után, az a jelentet, amikor Judit a hanukai gyertyatartóról gyújtja meg a cigarettáját például már komolyabban kiverte a biztosítékot.

Magyarországon viszont egészen más a probléma, a magyarországi zsidók – és ideértem magamat is, mielőtt kivándoroltam volna Izraelbe – szeretnének hinni abban, hogy Izrael egy olyan ország, ahol mindent jól csinálnak, hogy ha valami rosszra fordul, akkor összepakolhatod a cókmókodat, és ott minden rendben lesz. És ez félig igaz is, mert bármikor bevándorolhatsz Izraelbe, de Izrael egy állati problémás ország, nem egy megvalósult álom, hanem egy fiatal ország, amely nem jár csúcsra elfogadásból, befogadásból és demokráciából. Úgyhogy kemény meccsekre számítok, és már kaptam is ezzel kapcsolatban nagyon súlyos kritikákat. De úgy döntöttem, hogy az ember az identitását akkor őrizheti meg, ha Izraelben is ugyanazért „ugat”, amelyért Magyarországon is „ugatott”. Attól még, hogy zsidók csinálják, vagy hogy zsidókkal csinálják, a történet ugyanaz marad.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp