Amikor a zsidók és barátaik segítik Hitlert

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

 Kísérlet a „zsidóság egyenlő Holokauszt”-tézis leküzdésére. Martin Buber filozófus  sohasem foglalkozott a soával. Szavaival élve a holokauszt nem a zsidók problémája, hanem az antiszemitáké. Buber értette, hogy a holokauszt nem a kezdet és a vég, a zsidóság több ezer éves történelméből a holokauszt mindössze öt évet ölel fel. Ne segédkezzünk abban, hogy a közönség a ló túloldalára átesve a zsidó szóról rögtön Auschwitzra asszociáljon!

A minap egy nagy múltú német kisvárosban jártam, ahol részt vettem egy kiállításmegnyitón „Zsidók városunkban” címmel. A cím ellenére a kiállítás ugyanakkor nem a zsidókról szólt, hanem az antiszemitákról. A képek a helyi nácikat és a deportált zsidókat mutatták be. A városnak egyébiránt évszázadokon át aktív zsidó közössége volt. Miután beszéltem a szervezőkkel, egyértelművé vált számomra, hogy eszükbe se jutott volna más szemszögből megközelíteni a témát. A zsidóság a legtöbb német számára a holokausztban és az antiszemitizmusban való nem-létünket jelenti.

A helyzet hasonló Magyarországon is. Nem akartam elhinni, mikor először voltam az Élet Menetén: mégis hol van ez a százezer ember, megannyi nem-zsidó, amikor a zsidóság pozitív oldaláról van szó? A Mazsihisz mikor érti meg, hogy hivatalos honlapján nem szerepelhet nyolcszor többször a holokauszt szó a Tóra szónál, vagy hogy az 1%-os kampány idején holokauszt túlélőkkel kampányolni kontraproduktív? A magyar kormány miért sulykolja a Sorsok Háza projektet, miközben a zsidó vallás világméretben legnagyobb irányzatához, a progresszív zsidósághoz tartozó magyarországi hitközségeket még vallásos intézménynek sem ismeri el?

Élet Menete felvonulás
Élet Menete felvonulás

Hála azoknak, akiknek pedig hitközségi funkciójuknál fogva a kultúrát és a vallást kéne ápolniuk, létrejött egy olyan zsidó réteg, amelynek tagjai álmukból fölkeltve is föl tudják sorolni a haláltáborokat, de abban már nem biztosak, hogy hét vagy tíz csapással sújtotta-e az Örökkévaló Egyiptomot.

Martin Buber filozófus munkássága során sohasem foglalkozott a soával. Szavaival élve a holokauszt nem a zsidók problémája, hanem az antiszemitáké. Buber értette, hogy a holokauszt nem a kezdet és a vég, a zsidóság több ezer éves történelméből a holokauszt mindössze öt évet ölel fel. Félreértés ne essék, igen, kutatnunk kell a történelem e sötét foltját, amit aligha lehet hasonlítani más eseményekhez, emlékeznünk és emlékeztetnünk kell rá más népirtásokkal szembeni egyéni jellemzői miatt. Rendezhetünk tárlatot is „Zsidók városunkban a III. Birodalom idején” címmel: de ne segédkezzünk abban, hogy a közönség a ló túloldalára átesve a zsidó szóról rögtön Auschwitzra asszociáljon!

Tény, hogy pszichológiai szempontból sokkal könnyebb kötődni a holokauszthoz, mint a zsidóság pozitív oldalához – de ez a holokauszt-megszállottság épp zsidóságunk elhagyását vonja maga után. A soá folyamatos emlegetésével paradox módon pontosan Hitlert hagyjuk győzni. Ugyanezt látom problematikusnak a Sorsok Házával kapcsolatban, valamint az újabb és újabb antiszemitizmus-kutatások alkalmával, mint amilyen legutóbb a New York Times zsidókat megcélzó kérdőíve volt, vagy korábban az EU-s online felmérés.

A privilegizáltak félelme

Pár hete újabb kutatás eredménye látott napvilágot, ismét a zsidók félelmeiről. A nyolc államban végzett, európai uniós forrásokból finanszírozott internetes felmérés – tehát egyáltalán nem tudományos kutatás – a szokásos eredményre jutott: Európa zsidói félnek. Félnek a muszlim bevándorlóktól és a szélsőjobboldaltól. Ezzel egy időben a berlini vallásközi kapcsolatokért (!) felelős rabbi azt nyilatkozza, hogy több olyan terület is van a nagyvárosban, ahol a muszlim bevándorlók miatt zsidóknak nem ajánlatos tartózkodniuk. Én egy ilyen negyedben lakom, jól kibeszéltük Oszamával, a fodrászommal és az izraeli szomszédaimmal ezt a kijelentést. Nem tudtuk lenyelni.

Az előbb említett közvélemény-kutatást Magyarországon is elvégezték, az eredmény kétségbeejtő: a válaszadó zsidók zöme növekvő antiszemitizmusról számolt be. Ezzel egy időben tudományos kutatások is zajlanak, pl. Kovács András 2011-es felmérése, amiből nyilvánvalóan kitűnik, hogy nem nőtt az antiszemitizmus a magyarok körében az elmúlt évtizedek alatt. Láthatóbbnak láthatóbb lett azóta, hogy a Jobbik bevonult a parlamentbe, legitimizálva ezzel az antiszemita közbeszédet.

De kell-e félni a hangosabb antiszemitáktól? Annak tudatában, hogy az egész XX. századot három zsidó határozta meg, Marx, Freud és Einstein, a zsidó állam atombombával rendelkezik (és legfőbb szövetségese a világ legnagyobb fegyverarzenáljának a birtokosa), a mainstream médiában pedig körülrajongják a zsidó közösséget, többé nem lehet azt mondani, hogy “a zsidó” a gyenge. Már nem “a zsidó” az, akibe büntetlenül bele lehet rúgni: tudósíthat a nyugati média agyba-főbe arról, hogy mennyire rettegnek a magyarországi zsidók, de ettől még nem ez a – rendszerint közép-felsőosztálybeli, jó anyagi viszonyok között élő – réteg az, amelyik állandó diszkriminációnak van kitéve, hanem a nem-fehérbőrűek (Magyarországon a cigányok, máshol az arabok, törökök, stb.), valamint a szegények és a hajléktalanok.

A 2009-ben bemutatott díjnyertes Hashmatza c. izraeli dokumentumfilm annak járt utána, hogy mi volt az az 1500 antiszemita incidens az USA-ban, amelyekre 2007-ben a legnagyobb „antiszemitizmus-ellenes szervezet”, az évi 70 millió dollárból gazdálkodó Rágalmazásellenes Liga rávilágított.  Kiderült, hogy a legsúlyosabb esetben több munkavállalót a munkaadó nem engedett szabadságra zsidó ünnepnapon. A többség csak internetes, névtelen zsidózás miatt tett feljelentést. Eközben az Egyesült Államokban hetente megölnek a szupermarketben kapható kispisztollyal egy feketét, mert „a csuklyájuktól nem látni az arcukat, és hát, ugye, jobb félni, mint megijedni.” Ugyanez a helyzet érvényes Magyarországra is: igen, többünket is ért már enyhébb antiszemita incidens, többek között engem is –, de eközben egész roma családokat irtanak ki vidéken a fasiszták.

Idióta honfitársaink festhetnek szvasztikát a zsinagóga falára, állíthatnak mellszobrot Horthynak, lezsidózhatnak engem az utca közepén stb., ettől még nem lesz a magyarországi zsidóságnak olyan rossz a dolga, mint amilyennek azt a média lefesti. Annál kevésbé, mivel minden egyes ilyen akció után a magyar állampolgárok döntő többsége számára irányadó kormányzó fideszesek azonnal dádázni kezdenek és kiállnak a zsidóság mellett…Vannak viszont börtönbe küldendő hajléktalanok, mélyszegénységben hagyott romák, 13%-os munkanélküliség, az élet megannyi területén diszkriminált testi és szellemi fogyatékosok, figyelmen kívül hagyott LMBTQ-jogok stb. Kíváncsi vagyok, a New York Times mikor fog interjút készítettni a magyarországi romákkal és hajléktalanokkal.

Hagyjatok békén!

Langer Ármin (Fotó: Gregor Zielke)
Langer Ármin (Fotó: Gregor Zielke)

16 éves koromban apám elvitt egy holokauszt-megemlékezésre Kaposvárra, ahonnan a szüleim származnak. Aznap tudtam meg, hogy zsidó vagyok. Ez semmit sem jelentettet számomra a holokauszton és az antiszemitizmustól való félelmen kívül, amíg Budapestre nem költöztem: ott a judaizmus pozitív oldalának a felfedezésével ráltaláltam az egyensúlyra. Tipikus kelet-európai történet, szerencsére egyre több és több fiatal jár úgy, mint én. Magyarországon a Bálint Ház és köre vagy a színes progresszív hitközségek jelentenek kiutat a negatív zsidóságból megannyi holokauszt-traumatizált korosztály számára. Nemzetközi szinten a Mózes Ház hálózatának pozitív identitást erősítő programjai rengeteg ifjút vonzanak, a Limmud évente százezreket tud rávenni, hogy együtt gondolkodjunk a zsidó hagyományról és a jövőről. Igen, van alternatíva a „zsidóság egyenlő holokauszt és félelem”-tézisre.

„Ahol a zsidó nevelést mellőzik, a zsidóság tartalma az antiszemitizmus érzékelésére korlátozódik. A judaizmus így megszűnik civilizációnak lenni, komplexussá válik” – ezek Mordechai Kaplan filozófus-rabbi szavai. Nekünk, világra nyitott zsidóknak kötelességünk küzdeni e jelenség, a rettegés és a rettegtetés ipara ellen, azzal, hogy kiállunk az elnyomottak mellett – hiszen mi is voltunk rabszolgák – és bevezetjük zsidó és nem-zsidó társainkat abba a több ezer éves csodálatos és rendkívül gazdag világba, amit zsidóságnak hívnak.

Langer Ármin

A szerző harmadik generációs holokauszt-túlélő, a berlini rabbiszeminárium rabbijelöltje. 2013-ban végzett filozófia-vallástudomány szakon az ELTE-n, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség vezetőségi tagja, a Limmud önkéntese. 2012 és 2013 nyarán a jeruzsálemi Conservative Yeshiva intézményében tanult, 2013 ősze óta pedig a berlini Abraham Geiger Kolleg rabbiképzőn rabbijelölt, valamint a Potsdami Egyetemi zsidó teológia szakos hallgatója.

(Az írás eredeti változata a Social Europe című jelent meg.)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp