A történelem az élet tanítómestere?

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Már az 1920-as években sem volt egyszerű dolog pesti zsidónak lenni (sőt). Most úgy tűnik, a történelem számos ponton ismétli önmagát!

Az elvesztett első világháború, a forradalmak és Trianon sokkja után az erősödő antiszemita belpolitikai légkör komoly zsidó disszimilációs hullámot eredményezett, azaz „a magyar zsidóság még szorosabban összeforrott, a hitélet még jobban megszilárdult” – értékelte a háború utáni helyzetet Eppler Sándor akkori hitközségi főtitkár. A kormányzatot feltétel nélkül támogató hitközségi elnök helyett 1922-ben Lederer Sándort választották a Pesti Izraelita Hitközség elnökének, aki nagy erőkkel fogott programja, a „valláskulturális reform” megvalósításába, amivel újabb és újabb rétegeket nyert meg a hitközségi ügyeknek. “Lateiner budapesti zsidók jó zsidók szeretnének lenni, sokáig közömbösek voltak a vallás ügyei iránt, ma erősen érzik, hogy mit jelent a hit boldogsága és szépsége.” – nyilatkozta az Egyenlőségnek 1925-ben, rámutatva, hogy míg kezdetben csak az antiszemitizmus csinált zsidót sokakból, addig a hitközség okos és átgondolt politikája képes volt ezeket a rétegeket tartósan megtartani a zsidó életben.

Csáky utcai, mai nevén Hegedűs Gyula utcai zsinagóga
Csáky utcai, mai nevén Hegedűs Gyula utcai zsinagóga

A valláskulturális reform ezt a megnövekedett – s egyben megváltozott – igényt elégítette ki. Ekkor épült fel számos budapesti zsinagóga: a Nagyfuvaros (1922), a Páva (1923), a Soroksári úti (1925), a Garay utcai (1926), s ekkor bővítették a Bethlen téri és a Csáky (ma: Hegedűs Gyula utca, képünkön) utcai zsinagógákat (1931) is. A valláskulturális reform nem csak a zsinagógaépítésre koncentrált, hanem kulturális és jótékonysági intézményeket is tervbe vett, ezek közül elsőrangú fontosságot kapott az ifjúság nevelése, ezért ekkor építették a zsidó gimnáziumot (ma: Radnóti), támogatták a zsidó cserkészcsapatokat, és korrepetálásokat, délutáni programokat szerveztek a nem zsidó iskolákban tanulóknak is. Az egész közösség kulturális felemelését célozta a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga udvarán felépítendő Bét Hámidrás. Ide vallási és világi témájú előadássorozatokat, a vallásos tanulmányok elmélyítésére pedig jesivát terveztek, internátussal. “Újrakezdőknek”, akiket csak a zsidó vallási reneszánsz vont be újra a hitéletbe héber nyelvi és imakönyvi ismereteket tanítottak volna. Ezzel párhuzamosan a Dohány utcai zsinagóga mellett felépítették a kultúrházat, melynek emeletén helyezték el a zsidó múzeum kiállításait.

„… a kultúra ápolása és következetes fejlesztése biztosítja szellemi szupremáciánkat” – nyilatkozta Léderer 1925-ben, s szavait ma is megfogadhatnánk.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp