Nem élünk légüres térben

Az egyszerű zsidó körbenéz a világban és a környező népek, kultúrák, vallások hatására megfogalmaz bizonyos elvárásokat a saját vallásával szemben. Tecávé hetiszakasz (Semot 27:20 – 30:10)

Ez a hetiszakasz folytatja az áldozati szertartásokhoz szükséges eszközök leírását. Először Áron és a mindenkori főpap áldozati ruháját írja le, ami melldíszből, mellényből, köpenyből, kötényből, köntösből, süvegből és övből áll. A törvénytevő melldíszre egy drágakövekből és aranyláncokból álló díszt készítenek, amelyre Jákob tizenkét fiának nevét vésték. A Tóra ezután leírja a papok felszentelési szertartását és az oltár felépítését.

Vannak olyan hetiszakaszok, amelyeknél nem rágjuk le a körmünket izgalmunkban, hogy mi lesz a történet vége. A kohén gádol, vagyis a főpap áldozati ruhájának oldalakon át tartó leírása inkább a vizsgákra való tanulás élményét juttatja eszünkbe. Mikor hosszú percekig néztünk egy-egy mondatot, és azon gondolkodtunk, ezt vajon olvastuk-e már?

Vajon miért van akkor szükség az ilyen hosszú leíró részekre?

A Találkozás sátra és a főpapi ruhák leírásánál az arany több mint ötvenszer szerepel a leírásban. Vajon miért volt szükséges ennyire hivalkodó áldozati kultuszt előírni? A zsidó vallás számára általában nem fontos a kinézet: a kifejezetten magas Saul királyt az inkább alacsony Dávid cseréli le a trónon: „De az Örökkévaló ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember.” (Sámuel első könyve 16:7)

Rámbám, vagyis Maimonidész is magyarázatot keres ezekre a látványos kellékekre. A Tévelygők útmutatójában úgy érvel, hogy a pompázatos ruhákra, a rengeteg aranyra és drágakőre azért volt szükség, hogy az egyszerű emberek, a „tömegek” felnézzenek a főpapra, ők ugyanis a kinézet és nem a belső erények alapján ítélik meg a vezetőt. Nem ez az egyetlen törvény, ahol Rámbám hasonlóan érvel. Az egyszerű zsidó körbenéz a világban és a környező népek, kultúrák, vallások hatására megfogalmaz bizonyos elvárásokat a saját vallásával szemben. A zsidóságnak két lehetősége van: vagy alkalmazkodik az elvárásokhoz vagy éppen a többi néppel szemben fogalmazza meg önmagát.

Úgy tűnik, hogy a főpapi ruha és az arannyal borított oltárok a mezopotámiai kultuszokra adott válaszai voltak a zsidóságnak. Talán az egyszeri izraelita úgy érezte volna, hogy az ő istene gyengébb vagy szegényebb, ha nem szentelnek neki is hivalkodó kultuszt. Hasonló jelenet játszódik le Sámuel könyvében, amikor a nép az addigi vezetőjükhöz, Sámuel prófétához járul, és azt kérik tőle, hogy a „többi néphez hasonlóan” nekik is inkább egy király legyen a vezetőjük. Az Örökkévaló roppant mérges lesz rájuk, azonban teljesíti a kérésüket.

Más esetekben viszont a zsidóság éppen a környező népekkel szemben határozza meg magát. Tipikus példa erre az ember- és kifejezetten a gyerekáldozatok elutasítása. Ugyanígy tilos volt az ókorban és a középkorban bizonyos frizurákat vagy ruhadarabokat viselni, hogy a zsidó nép különbözzön a többiektől.

Rámbám és a zsidóság pontosan tudja, hogy az egyszerű ember alkotja a többséget. „Tömegek” nélkül nincs zsidóság – nincs olyan nép vagy vallás, amely kizárólag az elitre építve fennmaradhatna. Az egyszerű embereknek pedig egyszerű üzenetek kellenek: arany, csillogás, tilos – kötelező, velünk – ellenünk. Az okos vezetők azonban azt is tudják, hogy nem lehet túlfeszíteni a húrt: ha valami nagyon csábító, akkor annak egy zárt közösség tagjai sem tudnak ellenállni. Jó példa erre az egyre növekvő internet hozzáférések száma az ultraortodox családokban, vagy a kifejezetten számukra kifejlesztett szekrények, amelyekben előre kialakított „titkos” hely van az egyébként szigorúan tilos TV számára.

Nem kevés olyan dolog van, ami külső hatásra került be a zsidó vallásba, akár átvétel során, akár a külső szokásokra adott ellenálló válaszreakció során. Az ultraortodoxok öltözködési szokásainak egyre szigorúbbá válása nagyrészt az „erkölcstelen” világi kultúrára adott választ jelenti: a ruhák segítségével első pillantásra eldönthető, hogy ki van „velük” és ki van „ellenük”. Ugyanakkor az idegen kultúrák még rájuk is hatással vannak: megjelent egy apró szekta Izraelben, amelynek nőtagjai afgán burkát kezdtek hordani.

A modern zsidó közösségekben számos új igény merül fel a vallással kapcsolatban, amit gyakran azért utasítanak el, mert azt a zsidóságon kívüli hatások eredményének gondolják. Legyen ez a „feminizmus” hatására kialakuló egalitáriánus közösségek megjelenése, a „Yellow submarine” dallamára énekelt szombatfogadó ima, vagy az imát okostelefonról olvasó előimádkozó: a lista vég nélkül folytatható. Azonban amikor egy új jelenséget csípőből elutasítunk annak „idegensége” vagy „újdonsága” miatt, akkor ne feledjük: a meglévő szokásaink nagy része új volt valamikor és más kultúrák hatására került be a zsidóságba. És mindig ott van a veszély, hogy a zsidó vallási vezetők „régihez” való ragaszkodása egyszer csak túlzottan szembemegy a nép elvárásaival, erkölcsi érzékével és világlátásával. A hagyományos vallási közösségek hatalmas térvesztése a fiatal generációk körében nagy mértékben az „új dolgoktól” és a „külső hatásoktól” való rettegésnek a következménye.