Megjelent Chaplin egyetlen regénye

Megírása után több mint 60 évvel először jelent meg Charlie Chaplin egyetlen regénye, amelyből a filmcsillag utolsó jelentős alakításának tartott Rivaldafény című film készült.

Az 1948-ban született, Footlights című kisregényt a színész és rendező archívumát a Chaplin család megbízásából 2002 óta digitalizáló Bolognai Filmmúzeum, a Cineteca di Bologna adta ki abból az alkalomból, hogy a művész idén száz éve debütált a filmvásznon. A centenáriumot több eseménnyel is megünneplik.

A több mint 60 évig kiadatlanul kallódó művet Chaplin életrajzírója, David Robinson állította helyre eredeti alakjában a bolognai intézet kutatóival, a színész ugyanis számos vázlatot hagyott hátra – immáron teljes egészében digitalizált – archívumában.

Chaplin: Footlights
Chaplin: Footlights

Csakúgy, mint a Rivaldafény (Limelight), a Footlights is Londonban játszódik. Főszereplője egy korosodó bohóc, Calvero, aki ráébred, hogy már nem tudja felkelteni a közönség érdeklődését. A bohóc megmenti egy öngyilkosságra készülő gyönyörű táncosnő életét, majd segít neki visszatalálni a tánchoz. A film arról a jelenetéről a leghíresebb, amelyben együtt látható Charlie Chaplin és Buster Keaton, a némafilmes korszak két idősödő sztárja, akik sem az előtt, sem az után nem szerepeltek együtt.

Forrás: konyves.blog.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp