A híres sasszárny hasonlat. A plasztikus kép, mely a jemeni zsidók tudatában olyan erősen ott élt, hogy amikor az ötvenes években gépekre ültették és Izraelbe repítették őket, szó szerint úgy hitték, a Biblia életre kelt. Jitro hetiszakasz.
Repül a sas nagy dölyfösen fönt az égen. Utána repül a kicsi szerény veréb. Egyszer csak megkérdezi a kicsi szerény veréb
– Nagy sas! Mondd, hová repülsz?
A nagy dölyfös sas repül tovább. A kicsi szerény veréb megkérdezi
– Nagy sas! Mondd, hová repülsz?
A nagy dölyfös sas megint válaszra sem méltatja a kicsi szerény verebet. De a kicsi szerény veréb igen kitartó, és megint megkérdezi
– Nagy sas! Mondd, hová repülsz?
Mire a sas
-Honnan tudjam?
Szeretek repülni. Persze nem volt ez mindig így, borzasztóan féltem tőle, olyannyira, hogy gyerekkoromban kijelentettem, én sohasem ülök repülőre. Azután egyszer, 16 évesen, apukám halála után és zsidó utazásom egyik első hónapjainak egyikén, anyukám leültetett és azt mondta, a barátai meghívtak bennünket egy hónapra Amerikába. Busszal nem mehetünk, a hajóút hosszú, vagy megyek vele repülőn vagy itthon maradok. 1982! Amerika! Dehogy maradok itthon. Mentem. Rettegtem, de mentem. Odafelé minden egyes kis huppanásnál azt hittem, lezuhanunk. Visszafelé már dedalon nélküli rutinos repülő voltam. Megszerettem az érzést. Legjobban azt, amikor felszáll. Azt a semmihez sem hasonlítható felemelő szabadságot, a robogást, ahogy a gépmadár minden erejét összeszedve, rázkódva-remegve elrugaszkodik a földtől és repül! Bizarr, hogy pont a repülőn milyen szabadnak és védettnek érzem magam, egyszerre csodás és félelmetes az érzés.
Azután a repülés. A várakozás. A köztes, átmeneti állapot. Az ismertből az ismeretlenbe.
Mózes második könyvének Jitro heti szakasza rejti az emberiség egyetemessé vált alaptörvényét, a Tíz parancsolatot. Ezen a héten engem mégis leginkább ez a sor fogott meg, a Tóra egyik legszebb metaforája:
„Ti láttátok, mit tettem Egyiptommal, hogy vittelek benneteket sasszárnyakon és elhoztalak benneteket hozzám.”
A híres sasszárny hasonlat, a plasztikus kép, mely a jemeni zsidók tudatában olyan erősen ott élt, hogy amikor az ötvenes években gépekre ültették és Izraelbe repítették őket, szó szerint úgy hitték, a Biblia életre kelt, hogy az történik velük, mint őseikkel több ezer évvel korábban, hogy őket sasszárnyakon nem a Jewish Agency, hanem egyenesen az Örökkévaló repíti az Ígéret Földjére.
A rabbik meg akarják érteni, miért a sas szerepel Isten hasonlatában. A sebesség, az elegancia, a hatalmas fesztávolság, a „madarak között a sas a király” és sok más magyarázat közül Buber volt az, aki engem megérintett értelmezésével:
„Az épp a tojásból kikelt sas fiókák összebújnak a fészkükben. A sas felzavarja fészkét, repülésre kényszeríti a fiókáit és védőn rebegteti szárnyát felettük. Majd kiterjeszti szárnyát és egyik fiókáját felülteti rá, elviszi, feldobja őt a levegőbe újra és újra, így lassan megtanítja szabadon repülni. Miért csak az egyiküket? Hogy elől repüljön és vezesse a többieket.”
Buber szerint így nyer teljes értelmet a hasonlat, hiszen benne van a felemelés, a megváltás és nem utolsó sorban a tanítás is.
Mi zsidók ott ülünk ezen az első fapadoson, nem is értjük még annyira, hogy miért mi. Nem lehetne, hogy mást dobáljon, hogy mást ültessen oda? Biztos, hogy ott lesz, ha visszaesünk?
Néha szeretnénk, ha nem dobálna, néha szeretnénk valami luxusgépen utazni, de mindig ott kötünk ki a SasAir isteni járatán. Mert ki lettünk szemelve. Feladatot kaptunk, nem egyszerűt. Felelősséget, parancsolatok sokaságát, a világ jobbításának nem túl egyszerű kötelességét.
Folyamatosan ott dobál minket kötöttségek és a szabadság között félúton, mintha valaki „loopolná” azt a bizonyos sasos utazást, épp, mielőtt elérnénk az áhított célt.
Nagyapám hullámvasúthoz hasonlította a huszadik századot átívelő élettörténetét. Ha olvasta volna a hetiszakaszt, talán Sasszárnyakon lett volna a címe. A folytonos fent és lent, az állandó átmeneti állapot, a biztonság és bizonytalanság váltakozásának állandósága, úgy tűnik, ez a zsidó lét.
És ez ott kezdődött az első fapados repülésen.
Becsekkolok. Újra és újra a SasAir-t választom. Hogy miért? Nem mindig tudom. Talán azért, mert a miénk. Mert ismerem a stewardokat és stewardesseket, s mert, ha dobál, legalább tudom, hogy miért.
Talán azért is, mert ez az utazás állandó változást ígér, a célállomás egy jobb világ, mely nem valami megfoghatatlan csodának lesz köszönhető, hanem nekem is feladatom, szerepem van benne, attól a legelső pillanattól kezdve, hogy felültem rá annak idején ott Egyiptomban.
Ki jön velem?
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
