Robert Capa Központ – díjak és kiállítás

Megnyílt a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és annak első, Capa Projekt – Kortárs vetített képek című kiállítása. A Capa Központ nemrég egy fotópályázatot is meghirdetett, a hazai és nemzetközi tagokból álló zsűri sajtótájékoztatón számolt be a díjazottakról.

Sopsits A milicista halála
Sopsits A milicista halála

Féner Tamás Kossuth-díjas fotóművész a megnyitón Robert Capát méltatva elmondta: a világhírű alkotó fotóriporteri teljesítményén túl nagyszerű szervező is volt, ezt bizonyítja, hogy az általa alapított Magnum Fotóügynökség ma is működik.

A fotográfiai központ első kiállításáról Telek Balázs kurátor a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nyitó tárlat pályázata arra a kérdésre várt választ, vajon az alkotók szerint hogyan fotózna ma Robert Capa, illetve miként gondolnak a pályázók a központ névadójára. A kiírásra november 3-ig több mint 600 pályázat érkezett be összesen 1001 munkával. A december 31-ig látogatható kiállítás a pályázat résztvevői és meghívott fotográfusok, összesen 34 alkotó, illetve csoport munkáit mutatja be digitális formában.

A Capa Központ első tárlatának további különlegessége, hogy a kiállítótérben nem klasszikus, papíralapú fotóműtárgyak láthatóak, hanem különböző technikai eszközök segítségével valamilyen felületről reflektálódnak, esetleg átvilágítva vagy apró világító képpontok milliói által kirajzolódva jelennek meg az alkotások a kiállítótérben.

Az 1,6 millió forint összdíjazású pályázat fődíját a Budai Rajziskola fotográfiai szakának ítélte a nemzetközi zsűri az Öndivatbemutató című projektért, a további díjakat az Origo fotórovata, Lakatos Benedek, Szőnyi István és Sopsits Árpád nyerte el. Kőrösi Orsolya, a központ igazgatója a megnyitó előtt közölte: terveik szerint jövőre többek között Sebastiao Salgado Genesis című projektjét, a 2014-es Magyar Sajtófotó Kiállítást és a Magnum Photos archívumából összeállított anyagot mutatna be az intézmény.

A zsűri tagjai voltak: Féner Tamás, Kossuth-díjas fotóművész, Kincses Károly, fotómuzeológus, Maria Kapajeva, fotóművész, egyetemi oktató, Olga Jürgenson, fotóművész, kurátor, Peternák Miklós, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének vezetője, Telek Balázs, fotográfus, képzőművész, kurátor, Uhl Gabriella, művészettörténész, kurátor.

Az igazgató elmondta: régóta folynak tárgyalások arról, hogy a Capa Központ és az egykori Tivoli Színház – az építtető Ernst Lajos által is egy egységben megálmodott – terei ismét egyesülhessenek, de a központ egyelőre “fél intézményként” nyílt meg.

“A fotográfia mint művészet melletti demonstráció, hogy ennyien összegyűltek a megnyitón” – szólt az emberi erőforrások minisztere a Nagymezői utcai épület kiállítótereit megtöltő közönséghez. Balog Zoltán hangsúlyozta: a központ megnyitásával egy adósság lerovásáról van szó, hiszen a 20. század nagy magyar fotográfusai méltók arra, hogy életművüket tanulmányozzák. “André Kertész, Munkácsi Márton, Robert Capa vagy Brassai képei nemcsak a múltat, hanem a kortárs fotográfiát is meghatározzák” – fogalmazott.

Tájékoztatása szerint a kormány 2013-ban 155 millió, jövőre 198 millió forinttal támogatja az intézmény működését.

Forrás: fidelio.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp