Hanukatalizátor díj 2013 – megvannak a nyertesek

Az elismerésre olyan szervezeteket és egyéneket lehetett jelölni, akik kiemelkedően segítették idén az élő és aktív zsidó közösség önszerveződését. 2013 Superjew-ja egyéni kategóriában Nagy János Ádám, a szervezetek közül a Kibuci Bucik temetőfelújító tábor kapta a legtöbb szavazatot.

A Mindenki Hanukája rendezvény keretében idén is átadásra került Hanukatalizátor Díj két kategóriában a közösség szavazatai alapján.

A Bálint Ház oldalán közzétett ismertető szerint „a díjjal szeretnénk kifejezni, hogy a zsidó közösség szolgálata a jövőnk megteremtésének egyik fontos alapja, és szeretnénk, hogy a közösség tagjai és aktivistái lássák, hogy értéke van annak, ha egy szervezet vagy egyén erőn felül tesz a közösségéért.”

Nagy János Ádám
Nagy János Ádám

A díjra két kategóriában lehetett jelölni. Az egyéni kezdeményezések közül idén Nagy János Ádám kapta a legtöbb szavazatot.

Nagy János Ádám vállalkozó, aki az idén, az Országos Rabbiképző és Zsidó Egyetemen (OR-ZSE) megkezdett, könyvtár megújítási munkálatok hátterében áll. Az általa megkezdett és remélhetőleg a jövőben megvalósuló munka, egy olyan szilárd forrás- és tudásanyagot fog hetven év után újra, mindenki számára elérhetővé tenni, ami alapja lehet, egy pozitív, nem a holokauszton alapuló, zsidó identitás tudásbeli megalapozásának. (A vele készült interjú jövő héten lesz olvasható a Kibicen.)

A szervezeti innovációk kategóriában a Kibuci Bucik, temetőfelújító tábor nyerte el a díjat.

Kibuci Bucik
Kibuci Bucik

A Kibuci Bucik táborának ideje alatt a diákok együtt élnek egy vidéki településen, és ismerkednek a zsidó tradíciókkal, a zsidó történelemmel. Rendbe teszik a falu elhagyatottan álló zsidó temetőjét. Pénteken az esti szombatfogadásra készülnek, ünnepi vacsorát főznek. A falu lakóival beszélgetnek az egykor itt élt zsidó közösségről és a falu mai életéről, fotóznak, interjúkat készítenek. Táboroznak, közösséget építenek, tesznek a faluért, a zsidóságért.

A díjazottakról november 27. és december 3. kedd között lehetett szavazni. A díjátadó eseményre december 4-én került sor a Bálint Ház nagytermében. Az eseményen az Itt és Most Társulat improvizált zsidó közösség témában.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp