Menő kegytárgyak

Az ötlet: újraértelmezni a zsidó liturgia tárgyait, s újszerű anyagokból életre kelteni őket a rájuk rakódott idegenség, távolság és félelem nélkül. Az eredmény: számos elismerés, fesztiválmeghívás, utoljára az idei London Design Festival egyik eseményére, a Tent Londonra. A két állomás közti kétéves munkához négy ember és pár jó ötlet kellett. Meg persze elszántság, sok munka, hit és türelem.

Az Eight Days egyik hanukiája
Az Eight Days egyik hanukiája

„Sosem volt megfelelő hanukiánk, hiába kerestem a neten és külföldi boltokban is, nem találtam megfelelőt. Aztán a feleségem, Eszter a 40. születésnapomra meglepett eggyel, amelyet Kecskés Orsolya ékszertervező művésszel együtt készítettek. Hónapokig tervezték, kutattak anyagok és dizájn után, mire elkészült a csodálatos gyertyatartó sötét wenge fából, ezüst gyertyakelyhekkel. Egyedi, különleges, kortárs darab lett, pont, amilyet évek óta szerettem volna. Sosem gondoltam, hogy egy hanukia készülhet másból is, mint fémből. Azóta is mondogatom, hogy nálunk a családi ezüst fából van” – avat be a részletekbe Darányi András, az Eight-Days Design tagja.

Így kezdődött a projekt, amibe bevonták Égi Marcell ékszertervező művészt és négyen gondolkoztak tovább a radikálisan új menórákról. „A hagyományt a kortárs, progresszív dizájnnal akartuk ötvözni. Az élő zsidó kultúrához és a hagyományhoz ugyanúgy ragaszkodtunk, mint az újító, letisztult és 21. századi formavilághoz. Így egy új kortárs dizájntárgyat, s egy új szemléletű zsidó kegytárgyat, szoborszerű lakásdíszt teremtettünk.” – mondja Darányi András, aki korábban többek között a Pesti Est főszerkesztője és a Holokauszt Emlékközpont egyik alapítója és első ügyvezető igazgatója volt.

A csapat első munkája rögtön bejutott a 2011-es Magyar Formatervezési Díj döntőjébe, amelynek következtében most a dizájn menóra első darabja az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítja. Majd a nem mindennapi menórát kiállították a Filter Galériában is. A sikert az Alessi olasz dizájn cég kurátorának és vezetőjének pozitív visszajelzése is bizonyította. Tavaly pedig a magyar Trend Guide a tíz legjobb design tárgy közé választotta a 18 centis oldalakból álló, 32 centi széles gyertyatartót.

Darányi András, Égi Marcell, Kecskés Orsolya és Hajdú Eszter
Darányi András, Égi Marcell, Kecskés Orsolya és Hajdú Eszter

Idén a Fiatal Iparművészek Stúdiója zsűrizését követően tíz magyar projekt jutott ki a London Design Festival központi eseményére, a Tent Londonra. A katalógus nemzetközi szerkesztői a magyar standhoz a kortárs menórát választották főképnek.

„Eddig betonnal, kerámiával, nemes fákkal (tikfa, wenge, juhar) dolgoztunk. Londonban azonban a corianból készült darabunkat mutattuk be, ez egy nagyon menő anyag, gránitszerű, organikus ásványi őrlemény, új műanyagnak is nevezik. A Tent Londonon kiállított két menóránk lime zöld és törtfehér színű. Historikus ellágyulás nélkül, csakis frissen, a judaikára ráragadt traumákat mellőzve, az ünnepnek megfelelő boldogságot és a formának köszönhető meghökkentő élményt akarunk nyújtani a gyertyatartóinkkal. Miközben a zsidó tradíció folyamatához kapcsolódunk, egy új szépségforrást is alkottunk. Alapvetően művészeti alkotásként gondolunk rá, semmiképpen sem tömegtárgyként” – magyarázza Darányi András.

Az Eight Days hanukiái és trenderlijei
Az Eight Days hanukiái és trenderlijei

A hanuka másik, ikonikus kelléke a trenderli, azaz a gyermekjátéknak használt pörgettyű. A csapat ezt is megreformálta: az oktaéder maradt, csak piciben, kis mágnes tartja össze, két részre szétszedhető, pörgethető. Van tarka, corianból készült is. „Ez egy zen tárgy lett, legalábbis Londonban a távol- keletiek mind ezt mondták. Nagyon tetszett a tajvani, szingapúri, dél-koreai látogatóknak is. Annak ellenére, hogy fogalmunk sem volt a hanukáról, zsidó szokásokról, mégis imádták a tárgyainkat. Persze magyarázni kellett a funkciót, de a forma magától hatni, élni kezdett, s ez az egyik legnagyobb élménye a projektnek.”

A kortárs hanukia több száz euróba kerül, mivel drágák az anyagok és sok-sok munkaóra van a tervezésben, létrehozásban. A kortárs különlegességre érzékeny gyűjtők eddig Ausztráliába, Svájcba, Izraelbe vitték a gyertyatartót, de itthon is van két tulajdonosa. A judaikák közül a széder tál és a mezüze lehet a következő, amelyet újragondolva elkészíthet a lelkes csapat.

Forrás: vasarnapihirek.hu

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp