„Arrafelé mindenhol vannak kövek…”

„Fiatal fiúk voltunk, a naptól lassan fölmelegedő kövek belesimultak a kezünkbe, és tízből kilencszer pontosan eltaláltuk a földbe tűzött karót. Izrael földjén járva tudtam meg, hogy a régi zsidó harcosok halálos ellenfelek voltak, ha kő volt a közelükben.” Herner Dániel, a Színház.hu alapító-ügyvezetője és a Libri Média fejlesztési igazgatója.

A trenderli pörgése, az asztal közepére tolt mogyorók és a Masada, erről pedig a kövek. Ez jut eszembe a Hanukáról. Hogy a kövek miért? Amikor tizenhárom éves korom körül egy táborral Izraelben jártam, az egyik hajnalban fölmentünk a Masadára. Gyerekek voltunk, és Ferenci András barátommal dacosan nekivágtunk a hegynek, meg sem álltunk a tetejéig. Mire fölértünk, a többiek még a felénél sem tartottak. Nem vártuk meg őket, nem mentünk be a múzeumba, hanem elindultunk lefelé, és a hegy aljánál leheveredtünk az úttól kicsit távolabb, egy szikla tetejére. Kövek, kavicsok mindenhol. Volt ott egy karó beszúrva a földbe, amit elkezdtünk kavicsokkal dobálni. Fiatal fiúk voltunk, a naptól lassan fölmelegedő kövek belesimultak a kezünkbe, és tízből kilencszer pontosan eltaláltuk a karót, bár az nem volt közel hozzánk. Valahogy mindkettőnk vérében benne volt, hogy tudunk bánni a kavicsokkal.

A Shaolinban
A Shaolinban

Nem sokkal korábban kezdtem el harci művészeteket tanulni. Először jött a Judo, aztán a Kyokoshin Karate, a Jistu, majd kikötöttem minden harcművészetek legősibbjénél, a Shaolin Kungfunál.

Bármerre járok a világban, mindenhol igyekszem elsajátítani a helyi harcművészet elemeit. Így tanultam az indián hadviselésről, a fülöp-szigeteki rövid botról, a kardkirántás művészetéről. A Shaolin hosszúbot technikák közül az egyik kedvencem, amikor a harcos pap “lőfegyverként” használja a botját: a földön heverő köveket a levegőbe pattintva, majd gyorsan elütve, hajszálpontosan tudja kövek záporát zúdítani a célpontjaira.

Izrael földjén járva tudtam meg, hogy a régi zsidó harcosok “mindig tudták, hol vannak a kövek”. Ellenfeleik azt mondták róluk, hogy hajmeresztő pontossággal dobtak kézzel vagy eszközzel (lásd Dávid és Góliát), halálos ellenfelek voltak, ha kő volt a közelükben.

Márpedig arrafelé mindenhol vannak kövek…”

 

 

A képekről: A cikk leadképének használt fotót a moveinstudio honlapjáról vettük le. A képen Shifu Darrell Lewis látható tanítványával, Herner Dániellel.  A képet Dömölky Dániel készítette. A cikkben használt fotót ismeretlen kínai fotográfus készítette 2000-ben, a képen Siheng Herner Dániel látható egy a Su Ja Di Tzu egyik oktatójával, Ce-Lao-Se-vel.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp