//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה

Megbocsátok neked!

A hagyomány szerint ma, azaz Jom Kippurkor pecsételik le azt az ítéletet, amelyet Ros Hásánákor, a zsinagógai új év napján hozott az Örökkévaló külön-külön minden emberről. A két ünnep közötti időt épp ezért a bűnbánat napjainak hívják, melyek reggelén, kora hajnalban bocsánatkérő imákat (szlichot) mondanak, hogy az esetleges negatív ítéletet pozitív irányba billentsék. Megható videó a megbocsátásról.

Nem mindig létezett a zsidó újév

Almát szokás mézbe mártogatni ros hásáná alkalmával, hogy az újév lehetőleg édesen teljen. Tisri első napja azonban nem mindig volt az év kezdete, sőt a bibliai időkben újévet sem igazán ünnepeltek. Így aztán mézbe sem nagyon mártogatott akkoriban senki semmit ezen a napon, pláne, hogy a környéken még méz is alig akadt.

Legyetek, legyünk beírva az élet könyvébe!

Azt szeretném, hogy mi, zsidók jó könyvekbe, érdekes és szép filmekbe, élményt adó színházi előadásokba, érzelem teli zeneművekbe, csodálatos koncertekbe legyünk beírva! Így mutassuk meg a világnak kulturális hagyományaink, szokásaink, értékeink gazdagságát és színességét, amit szívesen megosztunk mindenkivel.

Sófár, frizbi, kalács és én

"Ros Hásáná a világ születésnapja. A Teremtés ünnepe s az ítélet napja is. Amikor megszólal a sófár, mit találunk majd önmagunkban? A segítő szándékot, a nyitottságot az elfogadásra való készséget, a mások megértését, a csendes nyugalmat vagy a kiáltást és kirekesztést, mert ők mások, mert ők terroristák, mert ők elvesznek tőlünk." Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatójának írása Ros Hásáná, a zsidó újév kapcsán. 

Napi Tóra: ne a lehetőségeink fényében lássuk életünket!

A megtérés lehetősége egyebek közt választásaink jelentőségére hívja fel a figyelmet, ahogyan a következő vers is: „Lásd, eléd tettem ma az életet és a jót, a halált és a rosszat".

„Az 50-es években úgy jártak a szakállas zsidók a Dob utcában, mint ma a feketék"

Vallásos családban, egy kis, zárt közösségben éltük a magunk életét a budapesti VII. kerületben a háború után is" – meséli az 1932-ben született Piri néni, aki a pesti gettóban vészelte át a holokausztot, majd mintha a kommunista rendszer semmilyen hatással nem lett volna az életükre, vallásos zsidó férjével szintén ezen hagyományok mentén nevelték két lányukat az előző rendszerben. A 83 éves asszony egész életében hittant tanított, kóser háztartást vezetett, és máig tartja a szombatot.

Bibliodráma

Szeptembertől havi rendszerességgel bibliodráma az IKI-ben! A bibliodráma évezredes hagyományokban gyökerező, a harmadik évezred elején mégis újonnan felvirágzó „műfaj" a Bibliával való egzisztenciális foglalkozás korszerű lehetősége, esélye. A bibliodráma sokrétű, kreatív csoportos tevékenység, amelynek célja a Szent Könyvek szövegeivel való találkozás során a közösségi és személyes lelki egészség ápolása.

Több mint 50 év múltán imádkoztak újra a Rumbach zsinagógában

A Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában 1959 óta, idén tisa beáv ünnepén rendeztek először valamilyen hitéleti eseményt. A Szentély pusztulásának emléknapja alkalmából rendezett imádságról Tóth Illés készített kitűnő fotókat.

Csak az ember számít – Kelemen Katalin rabbi (Szim Salom) dróséja/Ros HáSáná 5776

Hogyan tudja enyhíteni az ember az Örökkévaló magányosságát? Mit tehetünk olyan időkben, amikor a kinti világban világméretű változás zajlik, amikor egy humanitárius krízis kellős közepén élünk? Ilyen kérdésekről gondolkodott a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség rabbija, Kelemen Katalin 5776 Ros HáSáná előestéjén elmondott dróséjában.

Kibicek
« Január 2018 »
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31