//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה

Végre előkerültek az Orbán mellett kiálló New York-i rabbik

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ közgyűlése miatt utazott New Yorkba, és ha már ott volt, akkor találkozott a Horthyt dicsérő Orbán Viktort megvédő haszid rabbik közül néhánnyal.
több Közösség

Elindult a magyarországi zsidó temetőket feltérképező weboldal

A Groszmann Lili elnevezésű projekt kutatói a Magyarországon megtalálható összes zsidó temetőt szeretnék feltérképezni. A most indult weboldalon 1362 település 1489 temetője már megtalálható.
több Kultúra

Kedvenc dala díszíti Somló Tamás sírkövét

Halálának egyéves évfordulóján avatták fel Somló Tamás sírkövét a Kozma utcai zsidó temetőben. A tavaly elhunyt zenészről a Sziget Fesztiválon nagyszabású koncerttel fognak megemlékezni.
több Kultúra

Kik azok a titokzatos rabbik, akik kiálltak Orbán mellett?

A múlt héten száguldott végig a hazai sajtóban a hír, miszerint New York-i ortodox rabbik egy csoportja védelmébe vette Orbán Viktor miniszterelnököt, miután az Horthy Miklóst kivételes államférfinek nevezte. Bár elsőre kicsit furcsának tűnt a közlemény, az aláíró 11 rabbi nagyon is létezik.
több Közösség

Hogy visszataláljunk az életbe – Talmud nem csak nőknek a temetésről és a gyászról

A halál és a temetés kérdése sokkal bonyolultabb annál, mint elsőre tűnik, még úgy is, hogy szigorú előírások szabályoznak szinte mindent ezzel kapcsolatban. A Talmud nem csak nőknek idei első tanítása ezt a témát járta körül.
több Vallás

Térképen három megye 378 zsidó temetője

Három megye 345 településének 378 temetőjét azonosították be és tették fel mindenki által elérhető térképre a Groszmann Lili projekt kutatói. Az elkövetkezendő hónapokban további hét megye zsidó temetői kerülnek majd fel a térképre.
több Kultúra

Muszlimok szerveztek gyűjtést a megrongált zsidó temető helyreállítására

Két muszlim-amerikai aktivista szervezett gyűjtést a Saint Louis-i zsidó temetőben megrongált sírok helyreállítására. Szerintük ugyanis minden ember megérdemli, hogy békében nyugodhasson.
több Közösség

Elfeledett zsidó temetők nyomában

A Groszmann Lili-projekt kutatói ezúttal négy borsodi település elfeledett zsidó temetőit próbálták feltárni. Az eredményekről pedig saját blogjukon számoltak be.
több Közösség

Újra lesz zsidó temető egy borsodi falucskában

Néhány napja Cserépfalu képviselő testülete úgy határozott, hogy visszaadja eredeti tulajdonosának, a zsidó hitközségnek a zsidó temetőt, amelyet a holokauszt idején a falu zsidó lakosságával együtt eltüntettek. A térség két lelkes kutatója azonban elhatározta, hogy feltárják és visszaállítják a kis falu elfeledett zsidó temetőjét.
több Közösség

Örökre szól – Rövidfilm a miskolci izraelita temetőről

Az Avasi izraelita temető története szétválaszthatatlanul összefonódik Miskolccal és az itt élő zsidósággal. A temető sokkal több mint elsőnek gondolnánk. Múlt, jelen és jövő az itt élő és egykoron élő zsidók számára. Egy hely, ahol nem hogy nem állt meg az idő, hanem sokkal inkább besűrűsödött.
több Kultúra

Megkezdődött a farkasréti és az óbudai zsidó temető rendbetétele

Megkezdődött a Farkasréti és az Óbudai Izraelita Temető állapotának rendezése. A kertészeti munkálatok során természetesen csak az előzetes felmérés során menthetetlennek talált fákat vágják ki, a többi fa megfelelő gondozásban részesül. Megújulnak a bevezető utak is, a második fázisban pedig elkezdődik a sírkő- rekonstrukció.
több Közösség

Elfogytak a sírhelyek Izraelben

A zsidó hagyomány csak az örök sírhelyet ismeri, egyre súlyosabb gondot jelent a települések temetőiben a helyhiány. Az izreli rabbinátus engedélyével most megkezdődhet az emeletes temetkezés Izraelben.
több Közösség
Kibicek
« Október 2017 »
H K Sz Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31