Következik:  
Támuz 8, 5778 · 2018. június 21, csütörtök

“Judafest” címke bejegyzései

  • Több mint 10 ezren vettek részt Budapest legnagyobb közösségi fesztiválján TÖBB MINT 10 EZREN VETTEK RÉSZT BUDAPEST LEGNAGYOBB KÖZÖSSÉGI FESZTIVÁLJÁN A vasárnapi viharos időjárás ellenére több mint 10 ezren vettek részt Budapest hagyományosan legnagyobb közösségi fesztiválján a Kazinczy utcában. Az eseményen élő videókkal, interjúkkal a Kibic is jelen volt. Közösség 2018-06-12 11:52  
  • 16:30
    A Hamsa zenekar koncertje. A Hamsa zenekar az immár 1993 óta működő, Príma-díjjal jutalmazott, többszörös versenygyőztes Fourtissimo zenekar tagjaiból alakult 2008-ban. Kuna Valéria: ének Kuna Kata: ének Kuna Bence: ének, kürt, ütőhangszerek Kuna Gyula: trombita Kuna Márton: harsona Somos András: zongora Éder Ferenc “Lá”: basszusgitár Kottler Ákos: dob Alakulásuk óta a világ szinte minden szegletét bejárták zenéjükkel, de sosem tértek üres kézzel haza; mindig az adott zenei kultúra tanulmányozásával gazdagították saját repertoárjukat. A Hamsa zenéi egy személyesebb oldalát mutatják meg az együttes művészeinek, hiszen ötvözték saját gyökereik stílusjegyeit az elmúlt két évtized munkássága alatt megismert zenei sokszínűséggel. Szenvedélyes keleti dallamok, keserédes latin balladák, több ezer éves hagyományokat megidéző liturgikus dalok egyedülálló judeo folk-rock hangszerelésben ébresztik fel a múltat a ma embere számára. Helyszín: Judafest NAGYSZÍNPAD (a Kazinczy utca és a...
  • 15:30
    Ismerkedj meg a kelet táncaival, zenéjével, ritmusvilágával, mert az élethez kell egy kis tánc... Izraeli néptánc a Kazinczy utcában a Machol Hungaria csapatával. Várjuk a fiatalokat, idősebbeket, mindenkit, aki szereti a mozgást és a jó zenét. A hagyományos zsidó zenétől a legújabb izraeli slágerekig minden megtalálható a repertoárban. Ha szereted társaságot, hagyományt, kultúrát és a zenét, itt a helyed. Helyszín: Judafest NAGYSZÍNPAD előtti placc (a Kazinczy utca és a Wesselényi utca találkozásánál, Műsorvezető: Kerekes-Katz Petra) //// Judafest nyárindító ingyenes kulturális és gasztronómiai utcafesztivál a zsidónegyed szívében! Idén is visszatér az elmúlt évek legnépszerűbb magyarországi városi fesztiválja, a Judafest: június 10-én a Bálint Ház szervezésében a megszokott módon változik át látványos forgataggá a Kazinczy utca egy teljes napra, emellett már a megelőző napokban is számos programon keresztül pillanthatunk be napjaink zsidó kultúrájába a belvárosi...
  • 15:00
    A séta kiemelt célja, hogy a résztvevők megismerjék a zsidóság tárgyi kultúráját, a vallásos élet színhelyeit és a történelmi emlékhelyeket, s hogy mindez további kutatásra és felfedezésre inspirálja őket. A sétát a Haver Alapítvány önkéntes oktatói vezetik, összesen 90 percig tart és egy kb. 2 km-es úton érinti a zsidónegyed főbb látványosságait, fontosabb helyszíneit. Interaktív városi séta a Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány szervezésében. ► Előzetes regisztráció június 5. 10:00 és június 7. 10:00 között: www.judafest.org/
  • 13:00
    A Lauder Javne Iskola diákjainak koncertje A 2014-ben alakult Jack a kábel zenekar repertoárja könnyűzenei klasszikusokból áll. Számos fellépést tudhatnak a hátuk mögött, játszottak már a Dürer-kertben, a Judafesten, az Egri Várban, a Gárdonyi Téren és még sok más helyen. Zenekar tagjai: Himmler Andris – szólógitár, ének; Marczali Barni – ritmusgitár; Csikós Csabi – dobok; Munkácsy Andris – basszusgitár Helyszín: Judafest NAGYSZÍNPAD (a Kazinczy utca és a Wesselényi utca találkozásánál, Műsorvezető: Kerekes-Katz Petra) //// Judafest nyárindító ingyenes kulturális és gasztronómiai utcafesztivál a zsidónegyed szívében! Idén is visszatér az elmúlt évek legnépszerűbb magyarországi városi fesztiválja, a Judafest: június 10-én a Bálint Ház szervezésében a megszokott módon változik át látványos forgataggá a Kazinczy utca egy teljes napra, emellett már a megelőző napokban is számos programon keresztül pillanthatunk be napjaink zsidó kultúrájába a belvárosi bulinegyedben. JÚNIUS 7-én,...
  • 10:00
    Állati jó klasszikus zene - bevezetés a klasszikus zene világába a Judafesten a MAZSIHISZ-Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége támogatásával Sokan gondolják, hogy a komolyzene komoly. Pedig egyáltalán nem az! A legtöbben nem is tudják, hogy a legnagyobb zeneszerzők is mennyi játékot, humort csempésztek darabjaikba. Az Air Corde Trió műsora a leghíresebb zeneszerzők leghíresebb műveit adja elő, melyeket kutyák, hattyúk, elefántok, dongók és még ki tudja hány és miféle állatok inspiráltak. A rendkívül szórakoztató műsor kiváló bevezetést nyújt gyerekeknek – és felnőtteknek egyaránt – a klasszikus zene világába. A műsorban olyan klasszikus szerzőktől hallhatnak darabokat, mint Vivaldi, Rossini, Saint-Saens, Gossec, Sári László, Rimszkij-Korszakov, Honegger. A zenei élményeket egészítik ki Kosztándi Orsolya digitálisan készített illusztrációi, melyek segítenek a gyerekeknek eligazodni ebben a zenei állatkertben. Az együttes: Matuz Gergely – fuvolaművész, Szilvágyi Sándor –...
  • 14:00
    Budapest zsidó arcát női szempontból mutatjuk meg, a zsidó nők által használt tereket bejárva. Hol helyezkedik el a zsidóságban a nő? Milyen feladatai, kötelességei, privilégiumai vannak? Milyen keretek mentén szabályozták életüket? Miben tér el a kóser háztartás egy tréflitől? Hogyan, hol és mit vásároltak az asszonyok? Hol tanulhattak a lányok? Mi történt ha árvaságra jutottak? Mivel foglalkozott a Pesti Izraelita Nőegylet? Hogyan öltözködtek? Mi is a helyzet a parókával? Ki mehet mikvébe és mikor? Milyen változást jelent egy zsidó nő életében a házasságkötés, mi történik az esküvőn? Na és mi történik az esküvő után… Hogyan viszonyul a zsidóság a szexualitáshoz? A séta során szó esik általánosan a nők jogairól és kötelességeiről, az otthonteremtésről és a válás intézményéről. Sétánk során egy nő életútjának helyszíneit járjuk be. Sétavezető: Dohi Gabriella A séta időtartama 1,5 - 2 óra, a programváltozás jogát fenntartjuk. A séta a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében...
  • 12:00
    – … és kik azok a Polányikok? – Érdekes pillanatok a Bálint Ház megnyitóján – A szerelmes József Attila „szerelmi fészke” – Singer és Wolfner könyvkiadó tündöklése és bukása – Mit keres mátyás király és Beatrice az Ernst Múzeumban? Sétavezető: Deák Gábor A séta időtartama 1.5-2óra, a programváltozás jogát fenntartjuk. A séta a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében jött létre. ► Előzetes regisztráció június 5. 10:00 és június 7. 10:00 között: www.judafest.org/
  • 10:00
    Alig tudja ma már valaki, hogy Hedy Lamarr nem csak okos, hanem a világ egyik legszebb asszonya is volt, Hollywood ünnepelt filmcsillaga is egyben. Szinte hihetetlen, de a mobiltelefon feltalálása is az ő nevéhez fűződik. A Hungária fürdő majd egy évszázadon át a Wesselényi – Klauzál – Nyár utca közötti teljes épülettömböt magába foglalta. A Gamperl-féle Vasfürdő a 19. század végén nyitotta meg kapuit, amit 1897-ben a Ringer család vásárolt meg, ahol egy modern fürdőkomplexum épült ki. A Nyár utcai oldalon kád- és gőzfürdőt építettek, a Klauzál utcai fronton pedig olcsó népfürdőt nyitottak. 1908-ban készült el a Dohány utca felől az úszóversenyek rendezésére is használt medence, valamint egy gőzfürdő. Kinszki Imre művelt, sokoldalúan képzett pesti polgár volt, aki zsidó származása miatt 1921-ben kénytelen volt feladni egyetemi tanulmányait, és ezután tisztviselőként kereste a kenyerét. Közben fényképezni kezdett, és az 1930-as évek végére a nemzetközi modern irányzatokkal rokonítható...
  • 13:00
    A tavalyi nagy érdeklődés után idén is egy különleges szombat megismerő és szombattartó programokra is meghívjuk kedves látogatóinkat. Két ajánlatunk is van: 1. Idén elöszőr: Vezetett túrák a Dohány utcai Zsinagógában! 2. Tárlatvezetést, szombatfogadás és kidus a Hősök Zsinagógájában Deutsch László főrabbi és Rudas Dániel kántor vezetésével Idén elöszőr: Vezetett túrák a Dohány utcai Zsinagógában! Az alábbi kezdési időpontokban: 13:30, 14:15, 15:00. Minden csoport maximális létszáma 40 fő, előzetes regisztráció szükséges. A belépő ára 100 Ft, mely a helyszínen készpénzben fizetendő. A program regisztráció köteles, a jelentkezés június 1-én pénteken 10:00-kor indul: www.judafest.org/koser-judafest-2018
1 / 2 oldal12