//
Következő ünnep: Ros Hásáná - ראש השנה

Utazó Vagon kiállítás

  • Dunaújvárosi pályaudvar
  • 2015 márc. 16, hétfő
  • 11:00

Utazó Vagon kiállításunk idei második helyszínére, Dunaújvárosba érkezik hétfőn, március 16-án! A megnyitóra 11:00-kor várunk Mindenkit a Dunaújvárosi pályaudvaron, ahol a kiállítást Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester úr nyitja meg.


Március 26-án pedig már Pakson nyitunk, ahol Süli János polgármester úr nyitja meg a kiállítást!

Utazó Vagon kiállításunk 11. éve járja az országot, sőt, már több határon túli városba is eljutott. Eddig közel 100.000 diák látta a korabeli marhavagonban berendezett kiállítást, melynek célja, hogy a holokauszt történelmi céljaival megismertesse a fiatalokat és ezáltal emberségre, toleranciára nevelje őket.


2015 első állomása Százhalombatta volt, ahol közel 1000 iskoláshoz és több mint 300 felnőtthöz jutott 

el a kiállítás üzenete, amiben az Alapítvány önkéntesei mellett diák tárlatvezetők is a segítségünkre voltak, Ezúton is köszönjük nekik!


 

Holokauszt-oktatás: amerikai tanulmányútra lehet pályázni

Az Egyesült Államokban folytatandó ötnapos tanulmányútra pályázhatnak pedagógusok holokauszt témában. A határidő március 8., vasárnap, éjfél. Alább a részletek.

Magyar zsidó vagy zsidó magyar?

Ungvári Tamás háromrészes sorozata. Az első előadás témája: KI A GETTÓBÓL történelmileg tekinti át a Magyarországon letelepült zsidóság történetét az első emancipációs törekvésektől 1967-ig.

Szemtől szembe buziztak, de érdemes próbálkozni

Át mernéd ölelni a szerelmed egy buszon? Meghívnád egy családi buliba? És ha azonos neműek lennétek? Igaz, hogy a roma nők csak azért szülnek több gyereket, hogy több segélyt kapjanak? Zsidó, cigány, meleg szervezetek munkatársai járják a középiskolákat, hogy a gyerekek szabadon kérdezhessenek a kisebbségekről.

KÚT konferencia – A trauma öröksége

A KÚT Alapítvány Virág Teréz gyermekpszichológus álma és munkájának az eredménye. Napjainkban a lánya, Bárdos Katalin viszi tovább ezt a gyógyító-feltáró segítséget. Kezdetben beszélgető csoportok, majd egyéni elmesélesek tették lehetővé példuául az összetapadt félelmek szétválasztását. Erről, és a trauma feldolgozás különböző útjairól szól a konferencia.

Telelő brancsolás a Bálint Házban

Barangolj te is a zsidó mesék világában!

Az első nap a Talmud Tórán

David Moshe Liechtenstein egy hároméves kisfiú, akit egyik nap felkapott az édesapja, becsomagolta egy imalepelbe, majd elvitte a tanulószobába az első Talmud Tóra oktatására. Gil Cohen-Magen, a Haaretz fotósa pedig megörökítette az igen fontos eseményt.

Új Hanukai Fejtörő Zsidongó

Megjelent a Zsidongó Könyvsorozat új része, a HANUKAI FEJTÖRŐ ZSIDONGÓ!

Kiállított múlt – befogadó jelen?

  • Goldmark terem, (Budapest VII. ker., Wesselényi u. 17.
  • 2014 dec. 14, vasárnap
  • 10:00

A zsidók helytörténete Magyarországon című konferencián főként a vidéki zsidóság életéről és múltjáról tudhatunk meg érdekes részleteket, illetve két kiállítás is megtekinthető a Heves és Szolnok megyei, illetve a Vas megyei zsidókról.

Jelentkezz a Nahum Goldman ösztöndíjas programra!

2015. június 15-21. között a zsidó értékeket és a zsidó identitást erősítő program lesz a Kineret-tónál, amelynek célja, hogy öntudatos diaszpóra működjön szerte a világban. Jelentkezési határidő: március 16.

Kibicek
« Június 2017 »
H K Sz Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30