//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה
Szerző:   Készült: 2017 okt. 19, csütörtök
Címkék:
Dr. Balázs Gábor szemináriuma

HELYSZÍN: KAPTÁR coworking iroda (1065, Budapest Révay köz 4.)

Kivéve november 23-án!!!! Akkor a HELYSZÍN: Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár  1077 Budapest, Csányi utca 5.

A Bálint Ház a Mozaik Zsidó Közösségi Hubbal együttműködve a nagy érdeklődésre való tekintettel megismétli Mindennapi zsidóság című bevezető kurzusát. A témák ebben a félévben elsősorban az aktuális zsidó ünnepekre koncentrálnak, de a kurzus egésze érinti a zsidó élet szinte minden területét, beleértve a zsidó élet fontosabb eseményeit és alapfogalmait, egészen a zsidó jog és etika kérdéseiig. A kurzus egésze során hallhatunk előadást többek között az őszi ünnepekről, és a zsidó hagyomány legfontosabb intézményeiről, fogalmairól. Az előadásokat Dr. Balázs Gábor tartja, aki képzettségét elsősorban izraeli egyetemeken szerezte. E kurzust többek között az különbözteti meg számos más bevezető tanfolyamtól, hogy célja még rejtve sem a hittérítés vagy az apológia, és nyíltan foglalkozik a zsidó hagyománnyal kapcsolatos tudományos vagy erkölcsi problémákkal.

Az előadások a tudományos ismeretterjesztés igényével lépnek fel, klasszikus és modern zsidó források tanulmányozására épülnek és végig nyitott párbeszédet biztosítanak a résztvevők számára. Az előadássorozat jellegénél fogva élvezhető azok számára is, akik már rendelkeznek háttér ismeretekkel, de azoknak is, akik még csak most kezdik az ismerkedést a zsidó hagyománnyal.

Az előadások témái

Az előadásokra kéthetenként csütörtökön kerül sor!

2017.10.26. Az elfelejtett ünnep és a blöffölés sikere – smini áceret és szimchát tóra

2017.11.09. Kell e nekünk egyáltalán zsinagóga a 21. században?

2017.11.23. Kihez beszélsz? Istenhez?! – a zsidó ima értelméről (I. rész)

2017.12.07. Kihez beszélsz? Istenhez?! – a zsidó ima értelméről (II. rész)

2017.12.21. Polgárháború vagy szabadságharc – chánuká és a történelem

Jelentkezz, regisztrálj, gyere!

Az esemény klub jellegénél fogva kizárólag az első 30 jelentkezőt tudjuk csak regisztrálni és beengedni a terembe.
Bejelentkezés: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., ami után megkapod a belépődíj kifizetéséhez szükséges információkat.
A teljes szemináriumra szóló bérlet ára 5000 Ft (HŰSÉG BÁLINT KÁRTYA - www.balinthaz.hu/tagsagi), persze ha te csak egy előadásra jönnél akkor 900 Ft-ért tudsz belépőt vásárolni.
Ha diák vagy van egy jó hírünk, ha nem fér bele a belépő vagy a bérletvásárlás, akkor a vendégünk vagy, persze hozd magaddal érvényes nappali tagozatos diákigazolványodat. :)
A szeminárium nyitott, ha szeretnél tutira menni kérjük, regisztrálj, hogy biztosítsd a helyed a korlátozott férőhelyű teremben - mi pedig így tudjuk, hány székre, fénymásolatra és pohárra lesz szükségünk.

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?
« November 2017 »
H K Sz Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30