//
Következő ünnep: Ros Hásáná - ראש השנה
Szerző:   Készült: 2017 ápr. 27, csütörtök
  • Bálint Ház (1065 Budapest, Révay u. 16. )
  • 2017 febr. 23, csütörtök
  • 18:00

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Bálint Ház megismétli Mindennapi zsidóság című bevezető kurzusát. A témák ebben a félévben elsősorban az aktuális zsidó ünnepekre koncentrálnak, de a kurzus egésze érinti a zsidó élet szinte minden területét, beleértve a zsidó élet fontosabb eseményeit és alapfogalmait, egészen a zsidó jog és etika kérdéseiig.

A kurzus egésze során hallhatunk előadást többek között a sábátról, a körülmetélésről, a betérésről, az imákról és a zsidó hagyomány szexuális életre vonatkozó törvényeiről. Az előadásokat Dr. Balázs Gábor tartja, aki képzettségét elsősorban izraeli egyetemeken szerezte. E kurzust többek között az különbözteti meg számos más bevezető tanfolyamtól, hogy célja még rejtve sem a hittérítés vagy az apológia, és nyíltan foglalkozik a zsidó hagyománnyal kapcsolatos tudományos vagy erkölcsi problémákkal.

Az előadások a tudományos ismeretterjesztés igényével lépnek fel, klasszikus és modern zsidó források tanulmányozására épülnek és végig nyitott párbeszédet biztosítanak a résztvevők számára. Az előadássorozat jellegénél fogva élvezhető azok számára is, akik már rendelkeznek háttér ismeretekkel, de azoknak is, akik még csak most kezdik az ismerkedést a zsidó hagyománnyal.

Az előadások témái 2017 február-június

Minden második héten csütörtökön 18 órától.

02.09. Muszáj nekünk mindent máshogy csinálni?! - a zsidó időszámítás

02.23.  A zsidók mindent eltúloznak: Tu bisvát: A fák születésnapja?

03.09.  Az ünnep, amelyből kifelejtették Istent - purim

03.23. pészách 1. rész

04.06.  A leghosszabb este – a pészáchi széder (pészách 2. rész)

04.20. Mire kell a zsidóknak állam? - jom háácmáut

05. 04. Gyásznapok: jom hásoá és áv 9-e

05. 25.  Sávuot - egy meglepően kényelmes ünnep

Jegy


Belépő: 900 Ft
Kedvezmények: Bálint Ház tagságival: 700 Ft; Nyugdijas igazolvánnyal: 700 Ft
Salom Klub tagságival 500 ft
Bálint Ház Hűség Kártyával ingyenes.

Érvényes diákigazolvánnyal ingyenes.
Sajtójegyért kérjük, hogy regisztráljanak a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

 

 

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?
Gyere a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivállal Izraelbe!

A Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál 6 hetes rövidfilmkészítő workshopot hirdet filmes egyetemi/főiskolai hallgatók és fiatal filmesek számára.

Részletek itt: www.jerusalemfilmworkshop.com


A jelentkezés kizárólag a fesztiválon keresztül lehetséges, a workshop INGYENES!

Jelentkezés itt:

https://goo.gl/forms/guJr2rWj89xMpoQx1

 

 

« Június 2017 »
H K Sz Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30