//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה

Középkori zsidó temető került elő Bolognában

A most feltárt középkori zsidó temető 408 sírjával az eddigi legnagyobb Olaszországban. A temetőt még 1569-ben semmisítették meg, miután a pápa parancsára elüldözték onnan a zsidókat.
több Kultúra

Libanonban élnek a Bibliában is szereplő kánaániak leszármazottai

A mai libanoni lakosság genetikai állománya megegyezik a négyezer évvel ezelőtt élő, a Bibliában szereplő kánaániak génjeivel friss kutatások szerint. A héber törzsek beköltözésekor a kánaániak ezek szerint nem tűntek el, nem olvadtak be és nem ölték meg őket.
több Kultúra

Anne Frank medáljának hasonmását találták meg a sobibori haláltáborban

Régészek Anne Frank medáljának hasonmására bukkantak Sobiborban, a második világháború egyik legkegyetlenebb haláltáborában folytatott ásatásokon. A sobibori láger területén 2007 óta kutatnak izraeli és lengyel régészek, akik már megtalálták az egykori gázkamrákat és a túlélők leírásában szereplő több épületet is.
több Kultúra

A menóra és a kereszt régen jól megfért egymás mellett

Az Izraeli Régészeti Hatóság szerint közel 2000 éves metszeteket találtak egy izraeli barlangban. A menórát, illetve a keresztet ábrázoló véset igen közel van egymáshoz, ennek ellenére a régészek úgy gondolják, a két faragvány nem egy időben készült.
több Kultúra

Eddig ismeretlen részletek derültek ki az ókori zsidóság egyik leghíresebb korszakáról

Az izraeli tengerpartoknál előkerült kőtáblának köszönhetően végre fény derült egy római praefectus nevére, aki az ókori zsidóság egyik leghíresebb korszaka alatt vezette a provinciát. Ez időtájt akkorára nőtt a feszültség a római vezetés és a helyi zsidó közösség közt, hogy hatalmas felkelés tört ki, amelyet Bar Kochba vezetett.
több Kultúra

Újabb rejtélyes holt-tengeri tekercseket keresnek Izraelben

Nagyszabású expedícióra indulnak izraeli régészek, akik újabb holt-tengeri tekercseket akarnak felkutatni a Júdeai-sivatagban. Több száz barlangot fognak átnézni a rejtélyes tekercsek után kutatva.
több Kultúra

Jeruzsálem héber nevének legrégebbi említését találták meg

Jeruzsálem héber nevére bukkantak egy 2700 éves papiruszon az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei. A szövegben óhéberül szerepel a Jerusalma, vagyis Jeruzsálem felé szó.
több Kultúra

Megtalálták Jeruzsálem római ostromának a nyomait

Izraeli régészek megtalálták annak a kétezer évvel ezelőtti csatának a helyét, ahol a várost ostromló római katonák betörésükhöz lerombolták Jeruzsálem falait. A régészek szerint ez bizony a Titus vezette római hadsereg intenzív bombázásának a lenyűgöző bizonyítéka
több Kultúra

A modern technológia segítségével vált olvashatóvá a megsérült ősi tóratekercs

Anélkül sikerült szétnyitni az 1500 évvel ezelőtt összeégett tóratekercset, hogy egyetlen ujjal is hozzányúltak volna. Egy újfajta technológia segítségével ugyanis virtuálisan láthatóvá váltak az ősi tekercs megmaradt oldalai.
több Kultúra

Először kerültek elő építészeti elemek a jeruzsálemi Szentélyből

Izraeli régészek a Heródes-kori jeruzsálemi zsidó Szentély színes kőpadlózatának darabjaira bukkantak a Templomhegyről mintegy tizenöt éve kidobott építési törmelékben. Ez az első alkalom, hogy építészeti elemek kerültek elő a rómaiak által 70-ben lerombolt jeruzsálemi Szentélyből.
több Kultúra

Ősi zsidó épületet mentenek meg a franciák

A 12. századi jesiva a legrégebbi fennmaradt zsidók által használt épület Európában. A francia hatóságok most úgy döntöttek, eljött az ideje, hogy a bírósági parkoló alatt található épület maradványait renoválják.
több Kultúra

Most végre kiderülhet, hogy kik voltak a filiszteusok

Egy teljes filiszteus temetőt tártak fel a régészek Askelonban, Izrael Földközi-tenger partján legdélebbre fekvő városában. A tudósok azt remélik, hogy a frissen talált leletek révén a filiszteusok származásának genetikai kérdései hamarosan megoldódnak.
több Kultúra

Megfejtették egy 1500 éves tóratekercs szövegét

A kumráni tekercsek után a legrégebbi fennmaradt bibliai részletet rejtette az izraeli Ejn Gediben talált 1500 éves, égett tekercsmaradvány, amelyet CT-vizsgálattal fejtettek meg. További, hasonló állapotban talált ősi iratok tanulmányozását tervezik a jövőben a legújabb tudományos módszerekkel.
több Kultúra

Újabb izraeli helyszín az UNESCO világörökségi listáján

A Bet Searim Nemzeti Park is felkerült idén az UNESCO világörökségi listájára. Az Izrael északi részén található Bet Searim fontos zsidó központ volt a Második Szentély idején, és az ott található nekropolisz az egyik legnagyobb fennmaradt ókori zsidó temetőnek számít.
több Kultúra

Ókori zsinagógát tártak fel Izraelben

Akár Jézus is prédikálhatott az Észak-Izraelben, a Galileai-tenger közelében nemrég feltárt első századi zsinagógában. Az új lelet a zsidók és a keresztények számára egyaránt fontos, a már feltárt részeket már a nagyközönség előtt is megnyitották.
több Kultúra

Dávid és Salamon létezésére találhattak bizonyítékokat

Egyelőre semmiféle konkrét bizonyítékunk nincs rá, hogy Dávid és Salamon nem csupán bibliai alakok, hanem történelmi személyek voltak. Egy új, Dél-Izraeli ásatás azonban rávilágíthat arra, hogy talán mégis létezhetett a bibliaihoz hasonló királyság az i. e. 10. század környékén a mai Izrael területén.
több Kultúra

A legrégebbi közel-keleti fémtárgyat tárták fel Izraelben

A legrégebbi ismert közel-keleti fémtárgy, egy 7000 éves réz ár került napvilágra Izraelben, a leletről a PLoS ONE nyílt hozzáférésű tudományos folyóiratban számoltak be izraeli és német régészek.
több Kultúra
Kibicek
« December 2017 »
H K Sz Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31