//

Miért van ennyire kevés képünk a holokausztról?

A magyarországi holokauszt fényképes dokumentációja igencsak hiányos. A szakértők szerint ennek több oka is van, a képek vagy megsemmisültek, vagy egyszerűen el sem készülhettek.
több Kultúra

Az amerikai zsidó katonáknak nem csak a nácikkal, de az antiszemitizmussal is meg kellett küzdeniük a II. világháborúban

A II. világháborúban harcoló amerikai zsidó katonákról készült dokumentumfilm a háború egy eddig nem nagyon ismert oldalát mutatja be. Bizony az amerikai hadsereg sem volt mentes az antiszemitizmustól.
több Kultúra

A lengyelek kamionokon reklámozzák, hogy milyen sok zsidót mentettek meg a II. világháború idején

Európa-szerte láthatóak lesznek azok a kamionok, amelyeken a lengyelek tiszteletet követelnek maguknak, mert a II. világháborúban rengeteg zsidót megmentettek. A nemrég elfogadott holokauszt-törvényt ugyanis rengeteg bírálat érte az utóbbi időben.
több Közösség

Több mint 200 ezer zsidó haláláért lengyelek voltak a felelősek

Az új lengyel törvény akár börtönnel is büntetné azokat, akik a lengyelek felelősségét vitatnák a holokauszttal kapcsolatban. A történészek azonban egészen más véleményen vannak.
több Közösség

A holokausztban meggyilkolt magyar zsidók 80 százalékát sikerült már beazonosítani

A holokausztban meggyilkolt magyar zsidók mintegy 80 százalékának, 485 ezer embernek a nevét és adatait sikerült az elmúlt tíz évben azonosítani a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetben. A Jad Vasem adatbázisában a holokausztban meggyilkolt mindegy hatmillió zsidó közül mintegy 4,7 milliónak őrzik a nevét.
több Közösség

Hiába üldözte Mengelét évtizedekig az izraeli titkosszolgálat

Megnyitották a Moszad, az izraeli titkosszolgálat Mengele-aktáját, amelyből kiderül, miként üldözte a hírszerző szervezet évtizedekig sikertelenül Josef Mengele náci háborús bűnöst.
több Közösség

Felkerültek az internetre a házfalba rejtett 1944-es adatszolgáltatási ívek

Történelmi dokumentumokat, 1944-es adatszolgáltatási íveket tett elérhetővé az interneten Budapest Főváros Levéltára. Az íveken fel kellett tüntetni a háztulajdonos és valamennyi bérlő nevét, „zsidó” vagy „nem zsidó” mivoltát is.
több Kultúra

A dicső ellenállás jól megfért a gyilkos zsidógyűlölettel

Amennyiben átmegy a lengyel parlamenten a kormány törvénytervezete, akár hároméves börtönt is kaphatna Lengyelországban, aki felveti, hogy nem csak a nácik felelősek a holokausztért, hanem az őslakosok is. Valóságos hazaárulónak számít például az a történész, aki megírta a jedwabnei pogromról szóló döbbenetes kötetét.
több Kultúra

104 évesen hunyt el a Magyarországon született zsidó partizán

104 éves korában elhunyt Andreja Preger, a Magyarországon született koncertzongorista, aki a holokauszt idején a jugoszláv partizánokhoz csatlakozott. Aktívan részt vett a belgrádi zsidó közösség életében, unokái pedig a Szarvasi Nemzetközi Zsidó Ifjúsági Táborba jártak nyaranta.
több Kultúra

A II. világháború Észak-Afrika zsidóságát sem kímélte

Kevésbé ismert, de a II. világháború során Franciaország elfoglalásával és az antiszemita Vichy-kormány megalakításával Marokkó, Algéria és Tunézia zsidósága is a náci rezsim áldozatává vált. Ráadásul a fasiszta Olaszország uralma alatt élő líbiai zsidók sem érezhették magukat biztonságban.
több Közösség

Hétköznapi emberek mentettek zsidókat, majd álltak be a nyilasokhoz

A sikertelen 1944. októberi magyar kiugrási kísérlet után hatalomra került nyilasok vérengzéseinek egyik legérdekesebb jellemzője, hogy ezeket a tetteket többségében családjukkal törődő apák, hétköznapi emberek, későbbi kommunisták, sztahanovisták hajtották végre.
több Közösség

"Közös a múltunk - közös a jelenünk" Holokauszt 70

  • Dohány utcai zsinagóga (1074 Budapest, Dohány u. 2.)
  • 2014 márc. 19, szerda
  • 16:00
  • 17:00
  • tisztelettel kérjük a férfi emlékezőket a fejfedő viselésére, köszönjük.

Hazánk német megszállásának hetvenedik évfordulója alkalmából tisztelettel meghívjuk valamennyi honfitársunkat, hittestvérünket 2014. március 19-én, szerdán 16:00 órakor tartandó megemlékezésünkre.
több Közösség

Egy párizsi mecset: muszlimok mentették a zsidókat a náciktól

Egy elfeledett Schindler-sztori, amit valós események ihlettek: csak ebben az esetben Schindlert Si Kaddour Benghabritnak hívták és többek között zsidókat mentett a II. világháború idején. A történetről nemrég egy francia játékfilm is készült, amely letölthető a cikk végén.
több Kultúra
Kibicek