//
Szerző:  hirtv.hu  Készült: 2017 dec. 27, szerda

Hiába készült el már évekkel ezelőtt a holokauszt áldozatainak emléket állító múzeum épülete, a tárlat tartalmáról és az üzemeltetésről a kormánynak még nem sikerült megegyeznie a zsidó szervezetekkel, és a Mazsihisz szerint a múzeum már nem is nyit ki a választás előtt.

Kidőlt lámpa, rozsdás kapu, elhanyagolt, koszos lépcsők és kordonnal lezárt bejárat – ez a látvány fogadja ma a járókelőket. A milliárdokból felépült, ám soha ki nem nyitott múzeum lassan három éve az enyészeté, az állagmegóvása pedig jelentős költség az adófizetőknek.

Egész pontosan évi 82 millió forint – árulta el a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Hír TV adatigénylésére. 

„Van egy észszerű határ, amíg szerintem a kormány bölcsen teszi, hogyha vár arra, hogy a magyarországi zsidó közösségek áldásukat adják a múzeumi koncepcióra. Hogyha ez nem megy, akkor valószínű, hogy ott mást kell csinálni” – mondta még szeptemberben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. Arra nem adott választ, hogy mennyi ez az észszerű határidő. A kormány szerint mindenképp konszenzusra kell jutni a zsidó közösségekkel.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke elmondta, hogy nem kaptak azóta sem újabb tervezetet Schmidt Máriáéktól. Heisler szerint a választásig már nem is várható előrelépés.

A teljes cikk itt olvasható.

 

 

A Mazsihisz feltételekhez köti további együttműködését a Sorsok Háza projektben - aKibic.hu Zsidó Közösségi Portál

Feltételekhez köti a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége együttműködését a Sorsok Háza projektben a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal. A kormány újabb konzultáció nélküli döntése és Schmidt Mária valótlan állítása ugyanis romba döntött minden korábbi megállapodást.

tamogass

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?