//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה
Szerző:  Kibic  Készült: 2017 jún. 01, csütörtök

Egy izraeli fotós három és fél éven keresztül készített képeket Jeruzsálem ultraortodox negyedéről, a Mea Saarimról. Ahhoz, hogy megfelelően tudja dokumentálni a sokak számára ismeretlen közösséget, úgy döntött maga is megpróbál beolvadni a környezetbe.

Ofir Barak izraeli fotográfus először csak egy kisebb projekt miatt kezdett el fényképeket készíteni Jeruzsálem ultraortodox zsidók által lakott negyedében, a Mea Saarimban. Lassan azonban megszállottja lett a témának és három és fél éven keresztül fotózta a misztikus környéket és az ott élő embereket. Ahhoz, hogy a leghitelesebben tudja dokumentálni az ultraortodox negyed történéseit, úgy döntött megpróbál beolvadni a környezetbe, ezért szakállt növesztett és egyszerű fekete ruhákban járt-kelt, mint az ott élő férfiak. Kipát azonban nem viselt, mert azért szeretett volna megőrizni valamit eredeti énjéből.

Fotók: Ofir Barak

Ez az átalakulás segítette abban, hogy jobban átérezze a negyed hangulatát, és a helybéliek is jobban elfogadják. Amikor már a sokadik alkalommal járt ott, az ott élők is nyitni kezdtek felé, ami hozzásegítette abban, hogy olyan pillanatokat is megörökítsen, amelyeket eddig nem sokaknak sikerült. Az emberek odajöttek hozzá, történeteket meséltek neki és érdeklődtek aziránt, amivel éppen foglalkozott. Részt vett tüntetéseken, ünnepi eseményeken és temetéseken, egy idő után már a közelbe is költözött, hogy ha valami fontos történik, minél hamarabb eljuthasson oda. Amikor már azt gondolta, hogy mindent látott, a Mea Saarim negyed akkor is tudott meglepetésekkel szolgálni a számára.

(Haaretz)

Egy hasonlóan izgalmas projekt:

Ritka betekintés a haszidok rejtett világába - aKibic.hu Zsidó Közösségi Portál

Egy izraeli fotóriporter évek óta fényképezi a jeruzsálemi ultra-ortodox és haszid zsidó közösségeket. A képek egy sokak számára ismeretlen világot tárnak fel, és megelevenítik mind a zsidó vallási szertartásokat, mind pedig a mélyen hívő haszidok mindennapjait. Gil Cohen-Magen izraeli fotóriporter a Reuters hírügynökségnek készített képeket Meá Sáárimban, Jeruzsálem ultra-ortodoxok lakta negyedében, ahol számára egy teljesen ismeretlen világ fogadta.

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?
« Január 2018 »
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31