//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה
Szerző:  Népszava  Készült: 2016 szept. 21, szerda

Idén Erzsébetváros önkormányzata egy kulturális, oktatási-nevelési, egyben színházi projektet valósít meg, melynek keretein belül a Magyar flódni című zenés előadást mutatják be a kerületi középiskolás tanulóknak a Bethlen Téri Színházban szervezett formában.

Az előadás színpadra állítója a Zsidó Művészeti Napok szervezője, a Kultúr Produkciós Iroda. A Zsidó Művészeti Napokat (ZSIMÜ) május 28. – június 14. között rendezték meg először. A kéthetes rendezvénysorozat közel 50 művészeti programot kínált a közönségnek a sokszínűség jegyében.

Kováts Kriszta és Nyáry Krisztián

A szervezők törekvése az volt, hogy a rendezvénysorozaton bemutatott előadások újabb helyszíneken tovább éljenek. A Magyar flódni című zenés irodalmi előadást ősbemutatója e fesztivál keretei közt, június 4–én volt, és ennek jegyében született az együttműködés Erzsébetváros önkormányzatával.

A sorozat első előadását a Magyar Dráma Napja alkalmából rendezik meg, tisztelegve ezzel a magyar irodalom kiemelkedő szerzői, és műveik előtt. A további előadások időpontja: szeptember. 23., október 25., november 16. és 2017. január 23.

Külön érdekesség, hogy a műsorról, annak irodalmi és történelmi vonatkozásairól a diákok közös beszélgetésen is részt vehetnek az előadások után a fellépő művészekkel. A Magyar flódni zenés történelem és irodalomóra, Kováts Kriszta énekessel és Nyáry Krisztián irodalomtörténésszel. Közreműködik a Kováts Kriszta Kvintett.

Magyar flódni

Az előadók írókat, költőket, zeneszerzőket és hősöket idéznek meg dalban és prózában. Olyan művészeket, akikre méltán vagyunk, és lehetünk büszkék, többek közt Molnár Ferencet, Karinthy Frigyest, Örkény Istvánt, Szerb Antalt és Radnóti Miklóst, Weisz Adélt, Seress Rezsőt és Alfonzót.

(Népszava)

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?
« Január 2018 »
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31