//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה
Szerző:  Kibic  Készült: 2016 szept. 13, kedd

A Kannan nevű közel-keleti vegetáriánus étterem belopta magát a berliniek szívébe, a humuszozó különlegessége, hogy egy izraeli és egy palesztin tulajdonosa van, és amúgy pedig menekültek dolgoznak benne. A siker ellenére az izraeli-palesztin párosnak még vannak tervei a jövőt illetően.

A Kanaan nevű közel-keleti vegetáriánus étterem egy elég szokatlan együttműködés eredményeként született meg. A humuszozó két harmincas tulajdonosa ugyanis a Beér-Sevában született zsidó Oz Ben David és a Rámalláhból származó keresztény arab, Jalil Dabit. A páros Berlinben találkozott össze, ahol mindketten gasztronómiával kapcsolatos álmukat próbálták megvalósítani. Még mielőtt megismerhették volna egymást mindketten ugyanazt az ötletet dédelgették: az otthonról hozott ízeket felhasználva egy finom, modern éttermet nyissanak, amelyből ráadásul még meg is tudjanak élni.

Oz Ben David (bal) és Jalit Dabit

Az egy éve nyílt Kanaan egy egyedülálló hibridként működik, az étterem ugyanis remekül egyesíti Dabit nagyapjának arab konyháját Ben David marokkói és román nagymamáinak receptjeivel. Egy ilyen típusú együttműködés Berlinen kívül szinte elképzelhetetlen lenne, a német fővárosban azonban szép számmal élnek izraeliek (nagyjából 10 ezren) és palesztinok (kb. 35 ezren), így pedig már nem is tűnik annyira lehetetlennek a közös vállalkozás indítása.

Az étteremben főként szíriai és eritreai menekültek dolgoznak, akik engedélyt kaptak arra, hogy pénzt keressenek azon időszak alatt, amikor a német nyelvet tanulják. Ben David és Dabit az étterem üzemeltetésén kívül egy olyan programot is terveznek, amely keretei között menekülteket és nehéz társadalmi-gazdasági háttérrel rendelkező tinédzsereket tanítanának az üzleti életről, és arról, hogyan valósítsák meg céljaikat.



(JPost)

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?
« Január 2018 »
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31