Események betöltése

Szukkot a sátrak ünnepe

  • Ez az esemény elmúlt.
  Óbudai zsinagóga Lajos utca 163
Budapest, 1036 Magyarország
   

Szukkot – Sátrak Ünnepe
A szukkot egyike a három zarándok ünnepnek, melyen a Szentély idejében a zsidó nép Jeruzsálembe látogatott. Az ünnep az egyiptomi kivonulás utáni sivatagi vándorlásra emlékeztet, amikor a zsidók sátrakban éltek, illetve az őket kísérő felhők sátorként védték őket. A sátrat szokás szépen feldíszíteni, hogy kellemes és szép micva legyen. Szoktak gyümölcsöt aggatni a mennyezetre, és képeket rakni a falakra. Bizonyos hászid közösségekben ez nem szokás, mert a micva szépsége díszíti saját magát.
A szukkot fontos kelléke a luláv, amely négyféle növényből összeállított csokor. A csokrot, a szukkoti istentiszteletek alatt minden égtáj felé lengetjük melynek összetevői pálma, mirtusz, fűzfaág, etrog (citrus gyümölcs). Lengetés közben a következő imát mondjuk:
Áldott légy, Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki törvényeiddel megszenteltél, és megparancsoltad nekünk, hogy meglengessük a lulávot.
A Félelmetes Napok komor áhitatát követően az emberek nagy örömmel ünneplik a Szukkotot, amikor otthagyják állandó lakásukat, hogy egy hetet a sátorban töltsenek. Az egy hét alatt, amennyit csak tudnak a sátorban töltenek. Az ünnep beálltától kezdve csak a sátorban étkezünk (sok helyen ott is alszanak). Kenyeret, süteményt és más tésztát, bort, és az Izrael földjén honos gyümölcsöket (szőlőt, fügét, gránátalmát, datolyát, olajbogyót) csak a sátorban szabad enni.
Szukkot egyben a Betakarítás ünnepe is. A földműves nép igazán akkor tud örülni és vigadni, ha egész évi munkájának eredményét, a betakarított termést már a magtárban, szérűben vagy hordókban tudja. Ehhez társul még, hogy most már felmehet Jeruzsálembe, a szépséges fővárosba, a szent városba, ahol különös élmény vigadni.
szeptember 23. vasárnap szukkot előestéje
szeptember 24. szukkot első napja főünnep
szeptember 25. szukkot második napja főünnep
szeptember 26. 27. 28. 29. félünnep 30. Szukkot vége és
rögtön kezdődik a Hosáná rábá
másnap október 1. hétfő Smini áceret főünnep
október 2. Szimhát Torá, a Tóra örömünnepe főünnep

https://www.facebook.com/events/1837333036350815

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»