Szobrot kaphat Nagyváradon a zsidó olimpiai bajnok, aki a Margit híd felrobbanásakor vesztette életét

A háromszoros olimpiai bajnok Kabos Endre szobrának felállítását szülővárosában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezte.

Az RMDSZ azt javasolja, hogy életnagyságú szobrot állítsanak Kabos Endrének Nagyváradon, számol be az Erdély Online. A háromszoros olimpiai bajnok vívó 1906. november 5-én született a városban Katz Endre néven. Az 1932-es Los Angeles-i, majd pedig az 1936-os berlini olimpián csapatban, illetve ez utóbbin egyéniben is olimpiai aranyat nyert kardvívásban.

Kabos Endre (Fotó: Wikipédia)

A romániai magyar párt szerint azért kellene szobrot állítani Kabosnak, hogy példaképként szolgáljon az elkövetkező nemzedékek számára. A szobrot Nagyvárad egykor leginkább zsidók által lakott részén szeretnék felállítani a sportoló zsidó származása miatt.

Kabos Endre 1944. november 4-én, egy nappal 38. születésnapja előtt vesztette életét, amikor a németek által aláaknázott Margit híd felrobbant. Egyes források szerint Kabos egy munkaszolgálatosokat szállító teherautón tartózkodott, amely éppen a robbanás pillanatában közelítette meg a hidat. Más forrás viszont úgy tudja, hogy a budai oldal felé tartó 48-as villamoson utazott a hídon, amikor az felrobbant.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp