//

A washingtoni holokauszt múzeum kiállt egy üldözött muszlim kisebbség mellett

Az Egyesült Államok Holokauszt Múzeuma visszavonta Aung Szan Szú Kjitől az évekkel ezelőtt neki ítélt kitüntetést, amiért Mianmar de facto vezetőjeként elmulasztotta, hogy „morális tekintélyével” élve megakadályozza a hadseregnek a muszlim rohingja kisebbség ellen indított „brutális hadjáratát”, és elutasította annak elítélését is.
több Közösség

Hogyan harcol egy berlini muszlim tanár az antiszemitizmus ellen?

Németországban egyre több az antiszemita megnyilvánulás az ott élő muszlimok részéről. Egy Berlinben élő muszlim tanár azonban úgy döntött, küzdeni fog a zsidókkal szembeni gyűlölet ellen.
több Közösség

Hanukázz együtt muszlimokkal, keresztényekkel!

Most vasárnap két olyan hanukai eseményt is rendeznek, amelyen muszlim és keresztény egyházi, közösségi személyek is részt vesznek majd. Az egyik ráadásul vidéken, a másik pedig egy mecsetben lesz megtartva.
több Közösség

Zsidók segítségével épülhet újjá a gyűlölködők által felgyújtott floridai mecset

Több zsidó adomány is érkezett annak a floridai mecsetnek a megsegítésére, amelyet gyűlölködők gyújtottak fel még februárban. Először csak a furcsa összegű felajánlásokra lettek figyelmesek a helyi iszlám közösség tagjai.
több Közösség

Hét zsidó helyszín a muszlim világban, amiről csak kevesen tudnak

Annak ellenére, hogy a Közel-Keletet és Észak-Afrikát a muszlim vallás dominálja, a zsidóságnak is komoly hagyományai vannak a térségben. Marokkótól Iránig rengeteg fontos zsidó helyszín található, némelyik története több ezer évre tekint vissza.
több Kultúra

Az izraeli hadsereg muszlim katonái a ramadán idején is teljesítették kötelességüket

Nemrég ért véget ramadán hónapja, amikor a vallásos muszlimok egész nap böjtölnek, és csak napnyugta után vehetnek ételt magukhoz. Az izraeli hadseregben szolgáló muszlimok számára ezért külön esti étkezéseket rendeztek, hogy szolgálat közben is betarthassák a vallási előírásokat.
több Közösség

A muszlim Wallenberg – Hogyan mentette meg zsidók százainak életét a párizsi nagymecset?

Si Kaddour Benghabrit a párizsi muszlim közösség emblematikus alakja. Az észak-afrikai gyarmatokról származó művelt férfi nevéhez fűződik a párizsi nagymecset megalapítása és oroszlánrészt vállalt a második világháborúban megszállt főváros zsidóságának kimenekítésében is.
több Közösség

Muszlimok szerveztek gyűjtést a megrongált zsidó temető helyreállítására

Két muszlim-amerikai aktivista szervezett gyűjtést a Saint Louis-i zsidó temetőben megrongált sírok helyreállítására. Szerintük ugyanis minden ember megérdemli, hogy békében nyugodhasson.
több Közösség

Máris ikonikussá vált a Trump ellen együtt tüntető muszlim kislány és zsidó kisfiú fotója

Az édesapjuk nyakában tüntettet együtt a chicagói reptéren egy muszlim kislány és egy zsidó kisfiú Donald Trump menekülteket kitiltó rendelete ellen. A róluk készült fotó máris a zsidó-muszlim szolidaritás jelképe lett.
több Közösség

Egy muszlim, aki a zsidókat gyűlölve született, de egy könyvesboltban megvilágosodott

Kasim Hafeez egy brit muszlim, aki egy videóban magyarázza el, hogyan vált született zsidógyűlölőből Izrael nagy rajongójává. A magát muszlim cionistának nevező Hafeezt egy Izraelről szóló könyv térítette meg.
több Közösség

Forrnak az indulatok a Rabbiképző mellett létesülő muszlim kultúrközpont körül

Sokan tartanak a Rabbiképző szomszédságában létrejövő muszlim kulturális centrumtól, pontosabban a központot életre hívó alapítványtól és annak vezetőjétől. Mások szerint viszont éppen hogy a zsidó közösségnek kellene több empátiát mutatni a most nehéz időket megélő muszlimok iránt.
több Közösség

Csepp a tengerben – Miért fontos a vallások közötti párbeszéd?

A Muszlim-Zsidó Konferencia évente egyszer 100 fiatal zsidót, muszlimot és más vallásút (vagy éppen vallástalant) hoz össze a világ minden tájáról. A konferencia alatt a résztvevők az idő nagy részében olyan témákat járnak körül, mint vallás és hatalom, nem és vallás, antiszemitizmus és iszlamofóbia. Surányi Ráchel szociológus, a Muszlim-Zsidó Konferencia önkéntesének írása következik.
több Közösség

Megint megszólalt Zuckerberg

A Facebook első embere most az iszlám nevében elkövetett terrorcselekmények után erősödő muszlimellenes hangulatról mondott valamit és tett is a felhasználóknak ígéretet.
több Közösség

A hummuszt terjesszétek, ne a gyűlöletet! - zsidó-muszlim békemozgalom

Humusszal turnéztak zsidó és muszlim fiatalok az Egyesült Államokban, hogy megmutassák, nem ősellenségek. Ezzel a békés megmozdulással reagáltak a tavalyi év muszlimellenes kampányára.
több Közösség

Muszlim és zsidó nők, akik forradalmasították a divatot

Összeállítás arról, hogy hogyan forradalmasították a visszafogottan, szigorú szabályok szerint öltöző muszlim és zsidó nők az öltözködési szokásokat az online divatvilágban.
több Kultúra

„Nem szeretem, amikor egy kisebbséget démonizálnak"

Langer Ármin rabbinak tanul Berlinben, eközben a város muszlimok lakta Neukölln negyedében él, és szervezi a Salaam-Shalom Initiative muzulmán-zsidó baráti közösséget. Idézi a német rendőrség adatait, amely szerint az antiszemita atrocitások csupán 5 százalékát követik el muzulmánok Németországban, és az ország azon részein, ahol sok muszlim él, sokkal kisebb az iszlamofóbok aránya, mert az együttélés csökkenti az előítéleteket.
több Közösség

Elszabadultak az indulatok a párizsi Tel-Aviv plázs körül

Csupán egyetlen napra nevezték el a Szajna partján található plázst Tel-Avivról, Párizsban ez mégis egy kisebb botrányt okozott. Franciaországban ugyanis bármely olyan esemény, amelyben Izrael szerepel rögtön problémás kérdéssé válik.
több Közösség

Miért választják az európai tinilányok az Iszlám Államot?

Az Iszlám Államnak nagyobb a támogatottsága Európában, mint a Közel-Keleten a washingtoni Közel-keleti Politikai Intézet egy új felmérése szerint. Ha pedig a tinilányok letérnek az Egyetlen Útról és az Iszlám Államot választják, az nem más, mint a Nyugat veresége. Mégis miért választja több ezer nyugati muszlim a sivatagi harcot és halált a kényelmes, bár meglehet, kissé unalmas hamburgi patikusi élet helyett?
több Közösség

Exodus – A gazdag birodalom

A zsidók és a muszlimok régebben remekül megfértek egymás mellett, a mérsékelt muszlim és zsidó vezetők ma is több területen együttműködnek. A közös örökség megismerése pedig nagyban hozzájárulhat a gyűlölet eloszlatásában. A Newsweek európai zsidókról szóló cikkének 4., befejező része.
több Közösség

Exodus - Keletnek forduló szívek

A Nyugaton élő muszlim közösségek közül sok azonosságválságban szenved. A gyűlölet politikája könnyű kiutat kínál ebből, többek közt azzal, hogy másokat tesz felelőssé az érzésekért. Franciaországban egy-két évtizede békésen éltek muszlimok, zsidók, afrikai feketék. Mára a helyzet jelentősen változott, az antiszemitizmus fellángolása miatt ugrásszerűen nő az Izraelbe történő kivándorlás aránya. A Newsweek cikkének 2. részét olvashatják.
több Közösség
1. oldal / 2
Kibicek