Foci-vb: Korábbi ígérete ellenére Katar nem engedélyezi a nyilvános zsidó imádkozást

A meleg kóser ételek árusítása sem lesz lehetséges a labdarúgó-világbajnokságra látogató zsidók számára.

Zsidó szervezetek szerint Katar annak ellenére, hogy ígéretet tett, nem engedi, hogy főtt kóser ételeket áruljanak vagy kínáljanak a labdarúgó-világbajnokság látogatóinak. A Jerusalem Postnak elmondták, hogy Katar megszegte egy másik ígéretét is, miszerint a játékok ideje alatt engedélyezi a zsidó imádkozást Dohában, majd azt állította, hogy nem tudja biztosítani ezt a fajta tevékenységet, majd teljesen betiltotta azt.

A becslések szerint több mint 10 ezer vallásos zsidó érkezik Dohába Izraelből és a világ más részeiről. „Azt ígérték, hogy kóser ételeket főzhetnek, beleértve a kóser húst is, de jelenleg csak hideg bagel szendvicseket kaphatnak” – közölték a lappal az érintettek.

A Jerusalem Post úgy tudja, hogy számos amerikai zsidó inkább nem utazik el a vb-re a, mivel azt mondták, hogy nem éreznék magukat biztonságban, és nem lenne elég ennivalójuk.

„Nincs kóser étel, nincsenek sábáti étkezések és nincsenek nyilvános imádkozások” – mondta a lap egyik forrása. Hozzátette, hogy a katariak azt mondták, „elválasztják a vallást a sporttól, akkor Katar miért nem tud biztosítani istentiszteleteket a zsidó szurkolók számára?

Korábban a Postot arról tájékoztatták, hogy a kóser étkezést igénylők Katarban kóser szendvicseket vásárolhatnak majd. A muszlim világban befolyásos Marc Schneier rabbi New Yorkból egy török rabbival közösen jelentette be, hogy a torna nyitómérkőzésére időben megnyitják az eddigi első kóser konyhát Katarban.

„A foci-vb arról szól, hogy összehozza az embereket, interakcióba hozza a különböző nemzeteket, kultúrákat és vallásokat, és hogy mindenki úgy érezze, hogy befogadták és szívesen látják”

– mondta Schneier, aki egy New York-i székhelyű muszlim-zsidó kapcsolatokért felelős globális központ elnöke.

Két zsidó focistával kezdődik Katarban a labdarúgó-világbajnokság – Kibic Magazin

Mindketten az Egyesült Államok válogatottját erősítik a 2022-es foci-vb-n. Vasárnap veszi kezdetét a labdarúgó-világbajnokság Katarban, ahová kivételesen izraeli állampolgárok is beutazhatnak. Bár az izraeli válogatott a mostani vb-re sem tudott kijutni, de két zsidó játékosa azért most is lesz a tornának. Az USA válogatottjának ugyanis két tagja is zsidó, írja a JTA.

A katari kóser konyha az isztambuli Mendy Chitrik rabbi, az Iszlám Államokbéli Rabbik Szövetségének elnöke és fia, Eliyahu Chitrik rabbi felügyelete alatt áll. Az ételek között szerepel az első katari bagel és más zsidó finomságok. Jelenleg sábáti bárcheszt és bagel szendvicseket fognak árulni olyan krémekkel, mint a humusz, zöldségekkel és füstölt lazaccal.

Arra a kérdésre azonban, hogy lesz-e meleg étel vagy hús, Chitrik azt mondta, hogy ez csak akkor lesz elérhető, ha nagyszámú zsidó résztvevő lesz a világbajnokságon. Azt az állítást viszont nem kívánta kommentálni, hogy Katar megtiltotta a meleg kóser ételeket és a nyilvános zsidó imádkozást.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp