//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה
Szerző:  MTI  Készült: 2017 dec. 22, péntek

Az ENSZ Közgyűlése 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett csütörtökön elfogadta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet. Magyarország tartózkodott.

Nemmel szavazott az Egyesült Államok és Izrael mellett Guatemala, Honduras, Togo, Mikronézia, Nauru, az óceániai Palau és a szintén óceániai Marshall-szigetek. Az ENSZ-közgyűlés annak ellenére fogadta el a határozatot, hogy Trump előző nap az amerikai támogatások megvonásával fenyegette meg a testületben ellene szavazó államokat. Az ENSZ Közgyűlésének határozatai jogilag nem kötelezőek, de nagy politikai súlyuk van. A határozat „érvénytelennek és semmisnek” nyilvánította az amerikai elnök döntését, amellyel Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el.

A szavazás eredménye

A közgyűlés vitájában az amerikai ENSZ-nagykövet újfent azzal fenyegette meg a 193 tagországot és az egész világszervezetet, hogy amennyiben megszavazzák Trump döntésének elítélését, Washington megvonja a támogatást. Nikki Haley leszögezte: az ENSZ egyetlen voksolása sem változtat az Egyesült Államok döntésén, miszerint áthelyezi nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe, mert „ez a helyes lépés”. Kifejtette: az Egyesült Államok „úgy fog emlékezni erre a napra, mint amelyen támadás érte a közgyűlés részéről azért, mert szuverén nemzetként gyakoroltuk jogunkat”. Hozzátette: „emlékezni fogunk erre a napra, amikor majd ismét felkérnek bennünket, hogy a világ legnagyobb támogatójaként fizessük be hozzájárulásunkat az ENSZ-nek”.

A voksolás előtt Jemen ENSZ-nagykövete „minden békeszerető országot” arra szólított fel, hogy szavazza meg az elítélő határozattervezetet. A nagykövet „a palesztin nép és az arab nemzetek jogai és a világ valamennyi muszlim és keresztény embere otromba megsértésének” nevezte Trump elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését. Szerinte az amerikai döntés a nemzetközi jog megsértése is.

Az első kommentárok szerint az ENSZ-közgyűlés határozata ugyan győzelmet jelent a palesztinok számára, ám örömükbe üröm vegyülhet, ugyanis az igenlő voksok száma jóval kevesebb, mint amennyire számítottak. A tartózkodók és a voksoláson részt nem vett államok magas száma szakértők szerint egyúttal azt is jelezte, hogy Washington fenyegetőzései és nyomásgyakorlásai nem maradtak hatástalanok.

Bogyay Katalin magyar ENSZ-nagykövet az MTI kérdésére elmondta: a voksoláson Magyarország tartózkodott. A hivatalosan szavazatmagyarázatnak nevezett rövid felszólalásában azt hangsúlyozta: Magyarország nem kommentálja az Egyesült Államok külpolitikai döntéseit, álláspontja a közel-keleti békefolyamattal kapcsolatban nem változott. A nagykövet arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy az Európai Unió tagjai közül tartózkodott még Csehország, Horvátország, Lengyelország, Lettország és Románia is.

Donald Trump elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának - aKibic.hu Zsidó Közösségi Portál

Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának - jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump amerikai elnök, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe. Az amerikai elnök előző nap már tájékoztatta a nagykövetség átköltöztetésének tervéről Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét, aki figyelmeztette Trumpot, hogy a lépésnek veszélyes következményei lesznek.

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?
« Január 2018 »
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31