//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה
Szerző:  MTI + Hír TV  Készült: 2017 okt. 10, kedd

Nagyjából harmincezer izraeli és palesztin nő gyűlt össze Jeruzsálemben, hogy lezárja azt a kéthetes menetet, amely a Gázai övezet mellől indult és palesztin terülteket is érintett. A demonstráció során a nők azt követelték, hogy Izrael és a palesztinok kössenek békét egymással.

„Meg kell teremtenünk a módját, hogy együtt tudjunk élni, hogy megteremthessük a mindenki által áhított békét” – hangoztatta Misál Fruman, aki egy ciszjordániai zsidó telepen él. A nőt 2016-ban megkéselte egy palesztin merénylő, de azt mondja, töretlenül hisz a békében. „Aki nem hisz a békében, az Istenben sem hisz” – mondta a mélyen vallásos asszony.



A menetet a Women Wage Peace (Nők a békéért) nevű civilszervezet szervezte, amelynek egyik alapítója, Orna Askenázi most azt mondja, a több mint húszezer taggal rendelkező tömörülést immár nem lehet figyelmen kívül hagyni. „Nem állunk le, míg nem lesz béke” – hirdette több tábla is a jeruzsálemi tüntetésen vasárnap.

„A hatalomban ülő férfiak csak a háborúban hittek, de a nők erejével megmutathatjuk, hogy van más, új megoldás” – emelte ki a Women Wage Peace egyik izraeli arab alapítója, Amira Zidán. Az izraeli-palesztin béketárgyalások csaknem három éve tapodtat sem haladtak előre.



A Nők a békéért nevű csoportot a 2014-es gázai háború után alapították. Akkor több mint kétezer palesztin és hetven izraeli vesztette életét a harcokban.

„Az ország minden részéről, minden politikai oldalról hívtunk ide nőket. Mindannyian azt mondják, hogy elég volt. Ez nem mehet tovább, politikai egyezményt kell kötni, meg kell változtatni azt a több évtizede sulykolt alapvetést, miszerint csak a háború hozhatja el a békét. Mi nem hiszünk ebben többé, hiszen bebizonyosodott, hogy nem igaz” – fogalmazott Vivan Silver, az egyik szervező.

(MTI + Hir TV)

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?
« December 2017 »
H K Sz Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31