//
Következő ünnep: Ros Hásáná - ראש השנה
Szerző:  Ádám Péter  Készült: 2017 szept. 14, csütörtök

Rabbivá avatásának 50. évfordulóján az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem idén nyáron aranydiplomát adományozott Raj Ferencnek. A Bét Orim Reform Hitközség rabbijával ebből az alkalomból beszélgettünk. Szó esett többek között a ’60-as évekről, Amerikáról, a hazai zsidó vallási irányzatok civakodásáról és a reform zsidóság túlélési esélyeiről is.

Nemrég érkeztél meg Magyarországról az Egyesült Államokba. Sokat ingázol a magyar és az amerikai közösséged között?

A kaliforniai közösségnél már csak emeritus rabbi vagyok, így ott sok dolgom nincsen. Érdekesség, hogy én vagyok itt az első és eddig egyetlen emeritus rabbi, pedig a közösség már 70-80 éve létezik. A rabbik vagy elmentek vagy elküldték őket, és én vagyok az egyetlen, akinek sikerült befejeznie a működését ebben a közösségben. Mint rabbi mindig is úgy éreztem, hogy tanító vagyok, nem pedig pap, és ez igen nagy különbség. A közösségnek nem a vezetője, hanem a tagja vagyok, aki alulról felfelé építkezik, és nem fogom megmondani az embereknek, hogy mit csináljanak. Tanítom őket, és akkor remélhetőleg maguktól is rájönnek, hogyan kell helyesen cselekedniük.

Raj Ferenc az aranydiploma átadási ünnepségén a Rabbiképzőn

A tanítás miatt a ’60-as években komoly összetűzéseid voltak a hatóságokkal, többször is megfenyegettek.

Már a kezdetek kezdetétől tanítással foglalkoztam, 16 évesen lettem a héber nyelvnek és a zsidó kultúrának a tanítója. Amikor rabbivá avattak, a beszédemben azt hangsúlyoztam, hogy egy rabbinak kötelessége az ifjúságot oktatni. Ekkor ránéztem az avatáson részt vevő egyházügyi hivatal képviselőjére, aki igencsak furcsa arcokat vágott, amikor ezt meghallotta. A fiatalok oktatása ugyan nem volt betiltva, de nem is nézték jó szemmel. A középiskolásokat és egyetemistákat szerették volna leginkább távol tartani a zsidóságtól, és én pont ezt a korosztályt tanítottam. Akkoriban hárman voltunk, akik egyetemistákkal foglalkoztunk, jómagamon kívül még drága testvérem, Raj Tamás és egy idősebb budai rabbi, Geyer Artúr. Akkoriban még illegális héber tanfolyamokat szerveztünk, érdekesség, hogy az egyik tanítványom pont Schőner Alfréd főrabbi volt, aki jelenleg az OR-ZSE rektora, és akitől az aranydiplomát átvettem az ünnepségen.

Te voltál az első, aki aranydiplomát vehetett át az idén 140 éves Rabbiképzőtől.

Nem tudom, mi lehet ennek az oka, talán az, hogy a Rabbiképző csak később lett egyetemi szintű intézmény, és csak egyetemek adnak ki aranydiplomát. Ezért lehettem én az első, aki ezt megkapta. Bár sokan voltak, akik nem nézték jó szemmel, hogy egy reform rabbinak adjon ki a Rabbiképző aranydiplomát.

Hogyan kell elképzelni egy rabbit a ’60-as évek Magyarországán?

1961-ben kezdtem meg a tanulmányaimat az Országos Rabbiképző Intézetben és már a kezdetektől szolgáltam különböző helyeken az akkori rabbihiány miatt. Mint rabbiképzős, először vidéken, Hódmezővásárhelyen és Szentesen teljesítettem szolgálatot, majd az újpesti közösség hívott, később az újpestivel együtt a zuglói körzetnek is a rabbija lettem. De Miskolcon is eltöltöttem két nyarat Schück Jenő ortodox főrabbi kérésére, ahol fiatalokat tanítottam. Egyszerre vagy ötven gyerekkel kellett foglalkoznom, és a mai napig nem értem, hogyan tudtam ezt egyedül véghez vinni huszonéves fiatalemberként.

Fiatal rabbiként az újpesti zsinagógában a ’60-as években

Később aztán a fenyegetések miatt döntöttél úgy, hogy 1972-ben elhagyja az országot?

Igen, így történt. A testvéremmel, a jugoszláv hitközség elnökével és olasz zsidókkal együtt szerveztünk egy földalatti hálózatot, amely zsidó fiataloknak segített abban, hogy elhagyhassák Magyarországot. Nyugat-Európába ugyan nem lehetett akkoriban útlevelet szerezni, Bulgáriába, Jugoszlávián keresztül azonban lehetett utazni. Jugoszláviából pedig a helyi hitközség vezetőjének segítségével az olaszok vasárnap, késő este, amikor nagy volt a forgalom a határon, átvitték a fiatalokat Olaszországba. Nagyjából 30-40 embernek segítettünk kijutni ezen a módon. Amikor viszont jómagam megjelentem a jugoszláv hitközség elnökénél Belgrádban, először nem akart nekem segíteni, mivel engem akkor már mindenütt ismertek. De azt mondtam neki, ha nem segít, akkor ott maradok nála a családommal együtt, és lesz, ami lesz, úgyhogy végül mégis segített kijutni az országból.

Végül az Egyesült Államokban telepedtetek le. Eredetileg is Amerika lett volna a végső célállomás?

Először Izraelbe szerettem volna menni, de a Szochnut képviselője azt mondta, hogy mint egy modern rabbi nem fogok tudni ott a hivatásomban tevékenykedni. Azt tanácsolta, hogy ha van rá lehetőségem, akkor többet segítenék a zsidóságnak, ha valahová Nyugatra mennék. Mivel az Egyesült Államokban rokonaim és összeköttetéseim is voltak, így aztán oda költöztünk. Egy brooklyni hitközség meg is hívott segédrabbinak, hat hónapig próbaidőn voltam, aztán úgy tűnik beválhattam nekik, mert pár évvel később, amikor a közösség rabbija nyugdíjba ment, engem választottak vezető rabbinak. Ott szolgáltam egészen 1987-ig, majd Massachusetts, végül pedig a kaliforniai Berkeley következett.

Mennyiben volt más Amerikában rabbinak lenni akkoriban a hazai viszonyokhoz képest?

Egy rabbinak az Egyesült Államokban sokkal többet kellett dolgoznia, igaz, az amerikai rabbik a mai napig igen jól vannak megfizetve. Magyarországon az állami szervek abban az időben próbálták elsorvasztani a zsidóságot, és egy rabbinak nem volt sok más teendője az istentiszteleteken és a temetéseken kívül. Az oktatás, mint már említettem, ha nem is hivatalosan, de tiltott tevékenységnek számított. A zsidó gimnázium volt az egyetlen olyan intézmény, ahol ez a korosztály a zsidóságról tanulhatott valamit.



A brooklyni közösség, ahol végül rabbi lettél egy reform közösség volt. Neológ rabbiként miért választottad pont ezt az irányzatot?

Lett volna lehetőségem más irányzathoz is csatlakozni, nekem azonban a reform volt igazán szimpatikus, úgy éreztem, hogy ott valóban önmagam tudok lenni. Magyarországon sajnos a mai napig is a rabbi és a közösség között egy nagyon nagy szakadék tátong. A reform zsidóság viszont számomra azt jelenti, hogy tudomásul veszem, a közösség tagjainak életformáját, igényeit, a körülöttem lévő világot, és nem tekintem feladatomnak, hogy egy nyomasztó mintazsidó legyek azok számára, akik hozzám fordulnak. Itthon a rabbik sokszor másféle vallási életet élnek, mint a híveik, ami példamutatás helyett könnyen terméketlen elkülönüléshez vagy képmutatáshoz vezethet. Nem tudom, hogy a neológia miért nem tudja elfogadni azt, amit már az amerikai konzervatív zsidók is elfogadnak, hogy szombaton autóval is lehet zsinagógába menni.

A rendszerváltás utáni időszakban sokan azok közül, akik korábban emigráltak hazaköltöztek. Nem gondoltál arra, hogy visszagyere Magyarországra?

Magamtól ez nem merült volna fel, viszont abban az időben, amikor munkahelyet váltottam, megkeresett a reform zsidóságot tömörítő szervezet akkori elnöke, hogy nem-e segítenék újból megismertetni a reform irányzatot Magyarországon. De mivel pont akkor ajánlották fel a vezető rabbi állást Berkeleyben, és mivel Berkeleyt nagyon megszerettem, Magyarországról pedig nem igazán tudtam semmit, így aztán az előbbit választottam.

Aztán a magyarországi Bét Orim reform közösség rabbija is lettél. Hogyan látod azóta a hazai zsidó közösségeket?

Több területen is érdemes lenne változtatni, ezeknek a változtatásoknak azonban mindig belülről kell elindulniuk. Az egyik legfontosabb kérdés a nők helyzete a zsidóságon belül, pláne most, amikor Amerikában már az ortodoxián belül is vannak női rabbik. A neológiának nagyjából megfeleltethető amerikai konzervatív irányzat szemináriumában pedig már több női növendék van, mint férfi. Persze a legjobb az lenne, ha egyenlő arányban lennének a nők és a férfiak. Fontos lenne továbbá, hogy a különféle irányzatok ne akarják megmondani a másiknak, hogy amit tesz, az nem felel meg a zsidó vallás törvényeinek. Az amerikai példa azt mutatja, hogy a különböző irányzatok igenis tudnak egymás mellett békében és boldogságban élni. Természetesen lehetnek különböző vélemények, hiszen nem csak egy út vezet Istenhez.

A hazai zsidó közéletére viszont az utóbbi időben komolyan rányomja a bélyegét a Mazsihisz és az EMIH közötti rivalizálás. Hol helyezkedik el a reform irányzat ebben az egyre erősödő megosztottságban?

Az igazság az, hogy mi, reformok mindenkit elfogadunk, a chábád sem a neológiát, sem a reform irányzatot nem fogadja el, a neológia pedig nem fogadja el a reformokat, és talán chabadot sem. Ahelyett, hogy azt hangsúlyoznák, ami összeköt minket, inkább egyfajta vetélkedésbe kezdtek, pedig több a közös nevező, mint ami megkülönbözteti ezeket az irányzatokat. A reform az első elismert zsidó irányzat volt, amelynek Kossuth kormánya 1848/49-ben felajánlotta az emancipáció lehetőségét, ám az akkori közösségi vezető ezt azzal utasította vissza, hogy ha nem minden izraelita magyarnak adják meg az egyenlőséget, akkor ők sem fogadhatják el. Viszont amikor mi 2012-ben elvesztettük az egyházi státuszunkat, akkor hiába kértem a három elismert zsidó egyház, a Mazsihisz, az EMIH és az ortodoxia vezetőit, hogy támogassák a visszavételünket, még választ sem kaptam tőlük.

Raj Ferenc Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével beszélget a Komoróczy Géza 80. születésnapját ünneplő fogadáson

Idén májusban részt vettél a reform zsidók világszervezete (World Union for Progressive Judaism) jeruzsálemi konferenciáján, ahol a szervezet határozatban kérte a Bét Orim és a Szim Salom közösségek egyházi státusának helyreállítását. Egy ilyen kiállásnak lehet valamilyen hatása a döntéshozókra?

Sok határozat született már különféle magyarországi ügyekkel kapcsolatban, és sajnálatos módon nem sok minden történt. Ugyanakkor ez a határozat is azt mutatja, hogy egy fontos témáról van szó, az eseményről beszámoló MTI nem véletlenül keresett meg ezzel kapcsolatban. Ettől függetlenül nem valószínű, hogy ez bármit is változtatni fog, hiszen, amikor az egyházi státuszunkat elvették, akkor több amerikai szenátor és kongresszusi képviselő is levélben kérte a miniszterelnököt az egyházi státusz visszaállítására, és ők sem jártak sikerrel.

Az egyházi státusz megléte nélkül hogyan tudnak tovább működni a reform közösségek Magyarországon?

A legnagyobb széder estét a Bét Orim tartotta a legutóbb Budapesten 180 emberrel, szóval működünk, bár sokkal könnyebb azoknak az egyházaknak, amelyek állami támogatást kapnak. Állami támogatás nélkül valószínűleg sok egyházi szervezet megszűnni kényszerülne, mi azonban továbbra is itt vagyunk. A reform zsidóságnak ugyanis nem csak helye, de küldetése is van Magyarországon.

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?
« Szeptember 2017 »
H K Sz Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30