//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה
Szerző:  Kibic  Készült: 2017 aug. 03, csütörtök

Nagyjából 20 bőrfejű focihuligán támadott rá a Lengyelországban edzőtáborozó izraeli Hapoel Petah Tikva labdarúgó csapatának tagjaira. Ketten az edzői stábból kisebb sérüléseket szenvedtek.

A Hapoel Petah Tikva focicsapat Varsótól 65 kilométerre található Sochocinban edzőtáborozott, és éppen egy felkészülési mérkőzésen voltak túl, amikor a pálya melletti erdőből kirontva nagyjából 20 kopaszra borotvált fejű férfi az edzői stábra támadt, és ököllel ütni kezdte az izraelieket. Ekkor a csapat nagy része már a visszament a közeli szállodába, de amikor meghallották, hogy támadás érte a többieket, visszarohantak segíteni bajba jutott társaikon. Így végül sikerült elkergetni a támadókat, akik közül az egyiket foglyul is ejtették, őt később a helyszínre érkező rendőrök vitték el.


A csapat tagjainak elmondása szerint, a mérkőzésre ugyan érkeztek ki rendőrök, ám azok a meccs lefújását követően rögtön el is tűntek. Ezért is gondolják az izraeliek, hogy előre megtervezett támadásról lehet szó. Az edzői stábból ketten szenvedtek el könnyebb sérüléseket, a csapat tagjai pedig elutazásukig nem hagyhatják el a szállodát.

(ynet)

Mégis mit keresnek ezek az izraeliek Európában? - aKibic.hu Zsidó Közösségi Portál

Idén kétszer is találkozhattak magyar és izraeli focicsapatok az európai kupasorozatokban, így aztán elég sokszor felmerülhetett az égető kérdés: mit is keresnek egy alapvetően Ázsiában található ország csapatai az európai kupákban? „Mehetünk Ázsiába...", „Jeruzsálem mióta van Európában?", „Még jó hogy Európa liga a neve..."

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
Ezeket láttad már?
« December 2017 »
H K Sz Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31