//
Következő ünnep: Ros Hásáná - ראש השנה

Kedvenc dala díszíti Somló Tamás sírkövét

Halálának egyéves évfordulóján avatták fel Somló Tamás sírkövét a Kozma utcai zsidó temetőben. A tavaly elhunyt zenészről a Sziget Fesztiválon nagyszabású koncerttel fognak megemlékezni.
több Kultúra

Amikor Izrael a Trónok harcával találkozik

Éppen most indult a Trónok harca 7. évada, és éppen Magyarországra érkezett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is. Így hát az nem is lehetne aktuálisabb ennek az izraeli himnuszt és a sorozat főcímzenéjét összemixelő alkotásnak a bemutatása.
több Bálágán

Idén Izrael lesz a CAFé Budapest Fesztivál díszvendége

Bartók, Kodály és az izraeli kultúra kerül a középpontba a száznál is több programot felvonultató CAFé Budapest Fesztiválon október 6. és 22. között. Klasszikus zene, jazz és balett is lesz a programban.
több Kultúra

Tizedszer költözik a Kazinczy utcába a belváros legszínesebb fesztiválja

Idén már három napon át tart a Judafest Utcafesztivál, amely ebben az évben is a Kazinczy utca és környékének ritkán látott arcát mutatja meg. A nyitottságot és sokszínűséget hirdető fesztivál idei díszvendége Európa lesz.
több Kultúra

Gyász és újrakezdés a zene erejével

A holokauszt magyar áldozatainak emlékestje, amelyen a Göncölszekér együttes kortárs költők verseit zenésíti meg és adja elő. Az eseményen Kiss Noémi Paul Celan költészetéről tart rövid előadást.
több Oktatás

Idén is lesznek Zsidó Művészeti Napok

A Zsidó Művészeti Napok 2017-ben is folytatódik, amelynek elsődleges célja a zsidó kultúra népszerűsítése és a tolerancia erősítése a művészetek által. Az előadások többsége olyan bemutatók sora lesz, amelyek tematikába illeszkedők, és egyedi felállásban készülnek.
több Kultúra

Itt a nagy purimi programajánló

Nyakunkon a purim, ezért aztán gyorsan összeszedtük, hogy milyen eseményeken lehet részt venni ezen a hétvégén. Zene, tánc, őrület, jelmezbál és rengeteg hámántáska, programok kicsiknek és nagyoknak.
több Közösség

Az egyik legmenőbb izraeli formáció is fellép az idei Bánkitó Fesztiválon

A megszokott magyar fellépők mellett külföldi formációkkal, többek között a német The Picturebooks, az izraeli A-WA és a brit Slaves együttesekkel bővül a Bánkitó Fesztivál programja, amelyet idén július 12. és 15. között rendeznek meg.
több Kultúra

YemeNight – Egy este a jemeni zsidó kultúra jegyében

Jachnun, henna festés és hagyományos esküvői ruhák! Illetve Prof. Rachel Sharaby előadása és az A-WA zenéje a jemeni esten!
több Közösség

Danni Bassan (IL) koncert

  • Gödör Klub, 1061 Budapest, Király u. 8-10.
  • 2017 febr. 26, vasárnap
  • 20:00
Danni Bassan, a legendás T-Slam zenekar énekese sok év hallgatás után újra visszatér a zenéhez. Az énekes egy rendkívüli koncertet ad az Izraeli Kulturális Intézetben, ahol az ismert klasszikusokon kívül új és régen elfelejtett dalokat is előad majd.
több Kultúra

Shai Dayan (IL): Improvizáció mint út a szabadsághoz

Az egész élet egy nagy improvizáció, amit fontos lenne úgy játszanunk, hogy leginkább töltődünk, egészségesek vagyunk tőle. Shai Dayan sok-sok hangszeren játszó izraeli zenész, énekes és hangterapeuta 3 és fél órás műhelye az Izraeli Kulturális Intézetben.
több Közösség

Külföldi áttörésre készül a Jónás Vera Experiment

Új klippel és egy születésnapi koncerttel zárja eddigi legizgalmasabb évét a Jónás Vera Experiment. Az idei kiváló nagylemez után a zenekar januárban már Európa legfontosabb showcase-eseményén bizonyíthat.
több Kultúra

Premier előtt látható a Soul Exodus az V. Budapesti Zsidó Filmfesztiválon

Bereczki Csaba Soul Exodus című zenés dokumentumfilmjét november 19-én az V. Budapesti Zsidó Filmfesztiválon premier előtt láthatják a nézők. A klezmer-roadmovie szereplői egyfajta fordított exodusként kelnek útra, és Montrealból New York, Párizs, Berlin, Budapest, Nagyvárad érintésével jutnak el Besszarábiába, Moldovába.
több Kultúra

Leonard Cohen öt legzsidóbb dala

A múlt héten elhunyt Leonard Cohen egyértelműen az egyik legnépszerűbb zsidó dalszerző volt, aki dalszövegeiben igen egyedi módon helyezte el a bibliai képeket és a zsidó liturgiát. Most következzen öt Cohen leginkább zsidó dalai közül.
több Kultúra

Meghalt Leonard Cohen

82 éves korában elhunyt Leonard Cohen zeneszerző-énekes. Halálhírét kiadója, a Sony Music Canada jelentette be a zenész Facebook-oldalán. Összesen 14 stúdióalbumot készített, a legutolsó, a You Want It Darker három hete jelent meg, amiben a zenész tulajdonképpen elköszönt a világtól és barátnőjétől, Marianne Ihlentől, akit idén nyáron vesztett el.
több Kultúra

„Ez nem volt annyira könnyű szülés”

Szombaton volt a Vígszínházban a Pál utcai fiúk című zenés játék bemutatója. Ennek apropóján Dés Lászlóval, a darab zeneszerzőjével beszélgettünk, többek között a Pál utcai fiúk feldolgozásának nehézségeiről, a regény lehetséges zsidó vonatkozásairól, a közmédia helyzetéről és arról, hogy milyen irányba is halad ez az ország.
több Kultúra

Daniel Barenboimmal koncertezik a Budapesti Fesztiválzenekar

A világ egyik legjelentősebb muzsikusával, Daniel Barenboim zongoraművész-karmesterrel koncertezik Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) december 1-jén a Dohány utcai zsinagógában. Az összegyűlt támogatásokat a zenekar a Zsinagógakoncertek folytatására fordítja.
több Kultúra

Jom kipuri imádság csellóra és zenekarra

Max Bruch német zeneszerzőnek annyira megtetszett a jom kipurt bevezető ima, a kol nidré dallamvilága, hogy egy egész zeneművet komponált belőle. A Kol Nidrei hangversenymű lett Bruch egyik legismertebb darabja, és egyben ennek köszönhette, hogy némileg feledésbe merült.
több Kultúra

A zsidó kultúrát a zene erejével bemutatni

Klein Judit énekesnő egy új műfajt teremtett azzal, hogy zsidó dalokból kezdett dalesteket adni, és mára már a nevével azonosítják ezt a fajta zenei előadást. Nem csak énekel, a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolában tanít is a zsidóságról. A Kibicnek mindennek a hátteréről mesélt, és arról, hogy mindezt, hogyan tudja összeegyeztetni egymással.
több Kultúra

Szukot, a Sátrak ünnepe a Bálint Házban

  • Bálint Ház (1065 Budapest, Révay u. 16. )
  • 2016 okt. 13, csütörtök
  • 17:00
  • 2016 okt. 25, kedd
  • 18:00
Nagy sátor – változatos program, ez lesz az idei Sátoros ünnep nálunk a Bálint Házban. Az előző évektől eltérően idén nagyobb sátorba várunk mindenkit Szukot napjain a Bálint Ház második emeleti teraszára. A gyümölcsökön kívül lehet adományozni, alkotni, kóser és finom harapnivalókat készíteni, kóstolni és szukoti jazzt hallgatni. Természetesen arról is szó lesz, hogy mi is pontosan ez az ünnep és milyen hagyományai vannak. Gyertek el és nézzétek velünk a csillagokat a sátor nádtetején keresztül!
több Közösség
1. oldal / 3
Kibicek
« Július 2017 »
H K Sz Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31