//
Következő ünnep: JOM HÁSOÁ - ההשוא יום

Mi vagyunk a KIBIC SZÖVETSÉG! Mi, 20-an a zsidó civil szervezetek közül azt gondoljuk, hogy nem csak akarunk, de képesek is vagyunk együttműködni. Célunk, hogy a világi zsidóság számára kapcsolódási lehetőséget nyújtsunk a zsidó identitásuk megéléséhez, és hogy segítsük a zsidóság integrációját a társadalom egészébe.

Hosszú távon olyan Magyarországon szeretnénk élni, ahol a társadalom tagjai elfogadóak, az ország a kisebbségeiből erőt merítenek, és büszkék a sokszínűségre. Mert ahogy István király intelmeiben is olvashatjuk: az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Mert az olyan ország, amelynek tagjai nyitottak és kíváncsiak egymásra, képesek kezelni konfliktusaikat, megtapasztalhatják ennek gazdasági és társadalmi előnyeit is. A változás mindannyiunk érdeke!

E cél eléréséhez fontosnak tartjuk a párbeszédet és az együttműködést mind a többség és a zsidóság, mind pedig a zsidóság és a többi kisebbség között. Mert fel kell végre ismernünk, a társadalom tagjai csak együtt lesznek képesek változást elérni. Mert fel kell végre ismernünk, hogy bizonyos helyzetekben a társadalom minden tagja egy-egy kisebbséghez tartozik.

Ismerjük meg egymás kultúráját! Nézzük meg, mi az, ami speciálissá tesz minket a többiekhez képest, és melyek a közös értékeink! Csak így tudunk együttműködni egy befogadóbb, nyitottabb, gazdagabb, toleránsabb és így boldogabb társadalom kialakítása érdekében.

Ezért szeretnénk minél szélesebb körű együttműködéseket kialakítani az országban élő vagy határon túli nemzetiségekkel, kisebbségekkel - nemre, színre, vallásra, származásra való tekintet nélkül. És szeretnénk, ha tagszervezeteink minél több lehetőséget kapnának a kapcsolatteremtésre, önmaguk megmutatására, a másik megismerésére és a közös cselekvésre. Ennek érdekében működtetjük mind a Kibic Szövetséget, mind pedig a www.akibic.hu portált.

Építsük együtt a bizalmat, építsük együtt a párbeszédet!



Alapértékeink

Átláthatóság Működésünk minden aspektusa nyilvános és elérhető, és az egymás közötti kommunikáció nyitott és egyenes.

Partnerség Mindenkit türelmesen végighallgatunk, végig, azaz végig, empatikusan és a közös megoldás kialakítására koncentrálva reflektálunk.

Támogató A pozitív dolgokból kiindulva segítjük a fejlődést.

Modernség Új utakat és megközelítési módokat keresünk és használunk fel.

Nyitottság Bármilyen területen működő zsidó szervezet csatlakozhat hozzánk.

 

Tagjaink

Bálint Ház

Izraeli Kulturális Intézet

Az Élet Menete Alapítvány

Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség

MAZS Alapítvány

Gólem Színház

Maccabi VAC

Centropa Alapítvány

Bét Orim Reform Zsidó Közösség

Hanoar Hacioni

Hasomer Hacair

Haver Alapítvány

Holokauszt Emlékközpont

Klezmerész Kulturális Egyesület

Judafest

Lauder Javne Iskola

Limmud Magyarország

Magyar Zsidó Kulturális Egyesület

MAZSIHISZ Ifjúsági Csoport

Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
« Április 2017 »
H K Sz Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30