//

Jeruzsálem héber nevének legrégebbi említését találták meg

Jeruzsálem héber nevére bukkantak egy 2700 éves papiruszon az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei. A szövegben óhéberül szerepel a Jerusalma, vagyis Jeruzsálem felé szó.
több Kultúra

Megtalálták Jeruzsálem római ostromának a nyomait

Izraeli régészek megtalálták annak a kétezer évvel ezelőtti csatának a helyét, ahol a várost ostromló római katonák betörésükhöz lerombolták Jeruzsálem falait. A régészek szerint ez bizony a Titus vezette római hadsereg intenzív bombázásának a lenyűgöző bizonyítéka
több Kultúra

Az UNESCO szerint a zsidóságnak semmi köze a Siratófalhoz

Az UNESCO, az ENSZ kulturális szervezete csütörtöki határozatában megkérdőjelezte a zsidóságnak a jeruzsálemi Siratófalhoz fűződő kapcsolatát. Az Izraelt elsősorban a jeruzsálemi szent helyekkel kapcsolatban elítélő határozatot a palesztinok Egyiptommal, Algériával, Marokkóval, Libanonnal, Ománnal, Katarral és Szudánnal közösen terjesztették a testület elé.
több Közösség

A brit trónörökös titokban meglátogatta nagymamája sírját Jeruzsálemben

Károly herceg, brit trónörökös titokban meglátogatta apai nagyanyja, Aliz battenbergi hercegnő sírját Kelet-Jeruzsálemben, amikor Simon Peresz volt államelnök temetésére múlt pénteken Izraelbe érkezett. Aliz hercegnő korábban Athénban élt, ahol a város német uralmának idején életét kockáztatva házában elbújtatta a Cohen családot, az egyik zsidó politikusnak feleségét és gyermekeit.
több Közösség

Először kerültek elő építészeti elemek a jeruzsálemi Szentélyből

Izraeli régészek a Heródes-kori jeruzsálemi zsidó Szentély színes kőpadlózatának darabjaira bukkantak a Templomhegyről mintegy tizenöt éve kidobott építési törmelékben. Ez az első alkalom, hogy építészeti elemek kerültek elő a rómaiak által 70-ben lerombolt jeruzsálemi Szentélyből.
több Kultúra

Maccabiah Éjszakai Maraton Jeruzsálemben

Fussunk együtt Jeruzsálemben, a szeptember 19-én megrendezésre kerülő éjszakai maratonon, a smart travel szervezésében. Ez az eddigi legnagyobb cionista futóverseny, amelyre a világ minden tájáról érkeznek résztvevők, ezzel képviselve zsidó közösségüket.
több Közösség

Megtartották Jeruzsálem eddigi legnagyobb melegfelvonulását

Több mint 25 ezer felvonuló vett részt az eddigi legnagyobb melegfelvonuláson Jeruzsálemben. A rendőrség nagy erőkkel biztosította a rendezvényt, 48 szélsőségest tartóztattak le, akik a felvonulók megtámadását tervezték.
több Közösség

Az UNESCO Jeruzsálem zsidó múltjának megtagadására készül

Izrael szerint az UNESCO olyan határozatot készül elfogadni, amely kizárólagosan muszlim vallási helynek nyilvánítaná a jeruzsálemi Templom-hegyet és környékét. Az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezete ezzel a döntésével súlyosan sértené a zsidó és a keresztény hívőket.
több Vallás

Jeruzsálem utcáin tanít arabul egy palesztin lány

A járókelőknek ad arab nyelvleckéket egy fiatal palesztin lány a jeruzsálemi utcákon. Egy tízperces villámóra 10 sékelbe, vagyis nagyjából 730 forintba kerül, a valódi célja azonban nem a pénzszerzés, hanem a béke.
több Közösség

Tovább folytatódik az erőszakhullám Izraelben

Felgyújtották József sírját, újabb késelések, majd a feldúlt sírnál engedély nélkül imádkozó ultraortodox zsidók elfogása körül alakultak ki a hétvégén feszültségek. Sokan a harmadik palesztin felkelésről beszélnek az utóbbi hetek történései kapcsán, amelyet az indított el, hogy a palesztin médiában lábra kapott a feltételezés, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a status quót a jeruzsálemi Templomhegyen, holott ezt az izraeli hatóságok már többször cáfolták.
több Közösség

Jól van a „kivégzett” 13 éves palesztin fiú

A palesztin elnök szerint Izrael kivégezett egy 13 éves fiút – valójában izraeli kórházban ápolják az illetőt, miután megkéselt egy 13 éves zsidó fiút. Izrael azt kéri a nemzetközi közösségtől, hogy ítélje el az elmúlt időszak terrorcselekményeit, és szólítson fel a palesztin erőszak befejezésére.
több Közösség

Terror Jeruzsálemben - ma és 1929-ben

Az 1929-es korabeli tudósításokat olvasgatva borzongató a hasonlóság nem csak a terror mértéke és a módszerek kegyetlensége, de a külvilág cinikus reakciói között is.
több Kultúra

Jeruzsálem, az erőszak szent városa

1956 tavaszán egy idős hölgy olyan erősen elköhintette magát, hogy kiesett a műfogsora. A műfogsor pont az izraeliek uralta Nyugat-Jeruzsálem és a jordán fennhatóság alatt álló Kelet-Jeruzsálem között fekvő semleges szakaszra esett, ezért egy francia, egy izraeli és egy jordán tiszt együttes fellépése kellett ahhoz, hogy a hölgy visszakapja a fogsorát. Ez a történet kiválóan illusztrálja az első arab-izraeli háború következtében Jeruzsálemben kialakult abszurd helyzetet. És bár a két városrész 1967-ban egyesült, a Kelet-és Nyugat-Jeruzsálemet elválasztó fal lebontása korántsem hozta el a békét a szent városba.
több Közösség

Jeruzsálem Nap – Családi Nap

Amíg nem lehet vásárolni, addig is töltsük együtt a vasárnapot a Jeruzsálem Napja alkalmából rendezett programunkon és Családi Napunkon a Bálint Ház Macesz termében! Műsorok és foglalkozások minden korosztály számára.
több Közösség

Megemlékezés a jeruzsálemi terror áldozatairól

  • Frankel Zsinagóga
  • 2014 nov. 20, csütörtök
  • 7:30
  • Meghívottak: 0. Ott lesz: 0. Talán: 0. Csatlakozom
A keddi jeruzsálemi vérengzésre emlékezve közös imára hív mindenkit a MAZSIHISZ Ifjúsági Csoportja csütörtökre a Frankel Leó úti zsinagógába. Az összejövetel célja a szolidaritás kifejezése az áldozatok családtagjaival, barátaival, Izrael Állammal és a megtámadott zsidó közösségekkel. Alább a közleményük olvasható.
több Közösség

Ritka betekintés a haszidok rejtett világába

Egy izraeli fotóriporter évek óta fényképezi a jeruzsálemi ultra-ortodox és haszid zsidó közösségeket. A képek egy sokak számára ismeretlen világot tárnak fel, és megelevenítik mind a zsidó vallási szertartásokat, mind pedig a mélyen hívő haszidok mindennapjait.
több Közösség

Szokatlan hóvihar: rendkívüli a helyzet Izraelben

A modern Izrael történetének legnagyobb hóvihara során több csapadék hullott, mint a sokéves decemberi átlag. A bő csapadéknak azonban áldásos hatása is van: tíz centiméterrel megemelte a Kinneret-tó vízszintjét. A rendkívüli időjárási viszonyokat sokan összefüggésbe hozzák a globális éghajlatváltozással.
több Közösség
2. oldal / 2
Kibicek
« Február 2018 »
H K Sz Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28