//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה

Tel-Avivban a háztetőkön is zajlik az élet

A tel-avivi háztetőkön a helyi lakosok az alapvető kanapén heverészéstől kezdve egészen a katonák reggeli felsorakoztatásáig szinte bármilyen elképzelhető tevékenységet képesek művelni. A Reuters fotósa pedig egy remek sorozatot kikészített a tetőteraszokon folyó életről.
több Kultúra

A Facebookon keres anyukát egy izraeli meleg pár

Az izraeli meleg pár tagjai úgy döntöttek, hogy készen állnak arra, hogy mindketten szülők legyenek. Most anyukát vagy anyukákat keresnek, hogy közösen, egy nagy családként nevelhessék jövőbeni gyermekeiket.
több Közösség

Az ex-haszid nő, aki idegenvezetőként mutatja be az ultraortodoxok világát

Miri Milstein egy guri haszid családban élt, de otthagyta előző életét, és most világi embereknek tart vezetett túrákat az ultraortodox városban, Bnei Brakban. Úgy gondolja, hogy túl nagy a szakadék a világiak és az ultraortodoxok között, és ezen szeretne változtatni.
több Közösség

Izraelben bevezetik a szombati boltzárat

A boltok szombati nyitva tartását tiltó törvényt fogadott el kedden az izraeli parlament a keleti ultraortodoxat tömörítő Sasz vallási párt követelésére. A kormánykoalíciót ugyanis mindenképpen szeretnék egyben tartani.
több Közösség

Így néz ki Izrael a vándormadarak szemszögéből

Yuval Dax izraeli természetfilmes készített egy gyönyörű drónvideót az Izrael felett átrepülő vándormadarakról. A videóban hat különböző madárfajjal repülhetünk együtt.
több Kultúra

Izraeli lett három tehetséges magyar síelő

A három testvér a magyar síszövetség kavarásai miatt döntött úgy, hogy a jövőben inkább izraeli színekben versenyeznek tovább. Az idei téli olimpián ugyan még nem indulhatnak, de négy év múlva már Izraelt képviselhetik a játékokon.
több Közösség

Ejtették a Steiner Kristóf elleni vádakat Izraelben

Kiderült, hogy tévedés történt, Steiner Kristóf nem koldult, és nem is támadott meg senkit, csak összekeverték valakivel. Az izraeli rendőrség ezért ejtette a Kristóf ellen felhozott vádakat.
több Bálágán

A kilenc milliót közelíti Izrael lakosságának száma

Az Izraeli Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint az ország lakossága a kilenc millióhoz közelít, ennek 75 százaléka zsidó. Tavaly 27 ezer új olé érkezett Izraelbe.
több Közösség

A BDS mozgalom miatt mondta le izraeli koncertjét az egyik legnépszerűbb popénekesnő

Lorde június 5-én lépett volna fel Tel-Avivban, és már a jegyek áráról is megállapodtak a szervezőkkel, amikor az új-zélandi énekesnő úgy döntött, hogy lemondja a koncertet. Lorde az Izrael-ellenes BDS mozgalom nyomására döntött így.
több Kultúra

Az ENSZ közgyűlése már el is ítélte Trump Jeruzsálemmel kapcsolatos bejelentését

Az ENSZ Közgyűlése 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett csütörtökön elfogadta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet. Magyarország tartózkodott.
több Közösség

Izrael bojkottálni fogja a szélsőséges osztrák párt minisztereit

Izrael bojkottálni fogja a az általa szélsőségesen jobboldalinak tartott Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) minisztereit, és csak minisztériumuk szakmai vezetésével tart fenn kapcsolatot. Bécsben ugyanis hétfőn hivatalba lépett az Osztrák Néppárt (ÖVP) és az FPÖ koalíciós kormánya.
több Közösség

Efrájim Kishon életéről készítettek filmet Izraelben

Efrájim Kishon (Kishont Ferenc) író, rendező életét mutatja be egy Izraelben készült, részben animációs dokumentumfilm. A filmet először a Jeruzsálemi Zsidó Filmfesztiválon mutatják be.
több Kultúra

Izrael örül, a palesztinok intifádát hirdetnek, a világ többi része pedig aggódik

A Hamász politikai vezetője hadüzenetnek nevezte Donald Trump amerikai elnök döntését, miszerint az Egyesült Államok immár Jeruzsálemet tekinti Izrael fővárosának, ezért péntektől újabb intifádát, vagyis palesztin felkelést hirdetett meg.
több Közösség

Donald Trump elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának

Az Egyesült Államok Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának – jelentette be szerdán Washingtonban Donald Trump amerikai elnök, egyúttal közölte, hogy az amerikai nagykövetséget átköltöztetik Tel-Avivból Jeruzsálembe.
több Közösség

Ankara megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel, ha Trump fővárosnak ismeri el Jeruzsálemet

Törökország megszakíthatja diplomáciai kapcsolatait Izraellel, ha Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet ismeri el a zsidó állam fővárosának – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) parlamenti frakcióülésén.
több Közösség

Trump szerdán elismerheti Jeruzsálemet Izrael fővárosának, vagy mégsem

Donald Trump veje és tanácsadója, Jared Kushner szerint az amerikai elnök még mérlegeli a lehetőségeket. A palesztin elnök óvva inti Trumpot, szerinte Jeruzsálem elismerése ellenőrizhetetlen következményekkel járna. Jordánia pedig az Arab Liga összehívását tervezi.
több Közösség

Hummusz, az izraeli kultuszétel

A hummusznak Izraelben hatalmas kultusza van, a csicseriborsóból készült ételről még dokumentumfilmet is forgattak nemrég. Itt nálunk pedig most készülnek megtalálni az ország legfinomabb hummuszát.
több Kultúra

70 évvel ezelőtt szavazta meg az ENSZ a zsidó állam megalapítását

Az ENSZ történelmi jelentőségű szavazásán a tagállamok többsége támogatta, hogy megvalósuljon a kétezer éves zsidó álom. 1947. november 29-én a világszervezet 181. számú határozata kimondta, hogy a Brit Mandátum területét fel kell osztani a zsidók és az arabok között.
több Közösség

Először volt magyar résztvevője egy nemzetközi filmes programnak Izraelben

2017-ben Kirány Anna személyében első alakalommal Magyarországot is képviselte egy résztvevő a Jerusalem Film Workshop elnevezésű programon. Annát a kint eltöltött időről és izraeli tapasztalatairól kérdeztük.
több Kultúra

Történelmi mélyponton az izraeli labdarúgó válogatott

A FIFA legfrissebb ranglistáján Izrael a 98. helyre csúszott vissza, és már Palesztina is megelőzi a nemzeti válogatottat. A válságos helyzetet az izraeli sportminiszter egy szakértői bizottság létrehozásával próbálná kezelni.
több Közösség
1. oldal / 11
Kibicek
« Január 2018 »
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31