Események betöltése

3 ember, 3 sors, 3 történet, 1 taxi – Szorul a hurok

  • Ez az esemény elmúlt.
 

Az előadás egyetlen hosszú taxi út, melyen a két egymástól minden szempontból nagyon távoli nő – Takács Kati és Bánfalvi Eszter – viszonya bontakozik ki, és közben a néma taxisofőr – Balikó Tamás – is egyre hangsúlyosabb szerepet kap. Nádas Péter Párhuzamos történetek című világhírű regényének két fejezete alapján írta Forgách András annak az előadásnak szövegkönyvét, amelyet január 22-én mutatnak be a Rózsavölgyi Szalonban.

Forgách András

Két nő, egy férfi, három ember, három sors, három történet – összezárva egyetlen taxiban. Nem lehetnének különbözőbbek. Szinte ismeretlenek egymásnak. És a rövid taxiút alatt – amelyik az Oktogontól a Kútvölgyi úti pártkórházig tart – kiderül, milyen mély, valósággal szétszakíthatatlan kötelék fűzi össze ezt a három embert. A börtönviselt Bellardi (Balikó Tamás) régen hajóskapitány volt, jelenleg taxisofőr. Mózes Gyöngyvér (Bánfalvi Eszter) intézetben nevelkedett, énekesnőnek készült, majd óvónő lett belőle. Lehrné Demén Erna, becenevén Nínó (Takács Kati) pedig Gyöngyvér mostani szeretőjének az anyja, egy volt műbecslő, aki a nagyapja által épített házban él egy hatszobás polgári lakásban, és akinek igencsak fontos pozíciót betöltő férje a Pártkórházban haldoklik.

Mi derülhet ki a sáros-viharos Budapesten, a nemzeti ünnepen a kórház felé robogó taxiban erről a három emberről? Az út talán nem tart fél óráig sem. Az együttlétük viszont több ezer évig. 3 ember, 3 sors, 3 történet, 1 taxi.

Bánfalvi Eszter, Takács Kati, Balikó Tamás próbál

Színlap:

Erna: Takács Katalin

Gyöngyvér: Bánfalvi Eszter

Sofőr: Balikó Tamás

Narrátor: Forgách András

A színpadi átirat szerzője és a rendező: Forgách András

Dramaturg: Vörös Róbert

További előadások: január 23., 29., február 15., 19.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»