Események betöltése

Lefitymálva – a Gólem Tel-Avivba jön

  • Ez az esemény elmúlt.
   


A zsidók – állítólag – képesek akár önmagukat is kinevetni. Sőt, a magyarok is. A magyar zsidók meg főleg. Szerintem pedig erre mindenki képes, akiben az önirónia bölcsessége megvan. A többiek nem fognak jól szórakozni a budapesti Gólem Színház tel-avivi vendégjátékán április 25-én a Tzavta Színházban…
A Lefitymálva című előadásukat 2012 óta játsszák nagy, mondhatni zajos sikerrel. Mert nemcsak a címe provokatív… A néző feladata ugyanis összetett: egyszerre kell röhögni a saját zsidó fóbiáinkon és az antiszemitizmus képtelenségein. Kinevetni, kinevetni magunkból. Ha érintve vagyunk, ha nem. Ez a Lefitymálva című előadás siker-receptje. Az írója, Vinnai András, megelőzve mindkét oldal támadásait, “antiszemita zsidóbérenc” darabnak titulálta a saját művét.
Lefitymálva
Két gázszámlás nem mer becsöngetni egy Dob utcai lakásba, hogy leolvassa a gázórát… mert hátha ezzel megsértik “azok” érzékenységét. Innen startolunk, és a végállomás az a neten keringő abszurd baromság, hogy miért lapos a pesti TESCO-k teteje. Hát persze hogy! Ott szállnak majd le az izraeli helikopterek, mikor elfoglalják Magyarországot.
A Gólem Színház repertoárja széles, a Dumaszínháztól a zsidó mesékig vagy olyan drámákig, mint Leonard Goldstein Halpern és Johnson-ja Trokán Péterrel és Székhelyi Józseffel. Nem zsidó színészek közössége, és nem csak a zsidó közösségnek játszanak. A Gólem mégis zsidó színház, hiszen minden előadásuk témája a zsidósággal kapcsolatos. Borgula András, a színház vezetője és az előadás rendezője a Tel-avivi Egyetem színházrendező szakán végzett. Nem modern színházat akarnak csinálni, hanem érvényeset. Mikor tíz éve hozzáfogtak az “anyaggyűjtéshez”, tartottak tőle, hogy kifogy alóluk a téma. Sajnos nem lett igazuk.
Most itt az új teszt: hogyan “veszi” majd a tel-aviv közönség ezt. A pesti kritikák egekig magasztalták a színészeket, hát álljon itt a nevük: Tamási Zoltán, Nagy Mari, Bánki Gergely, Schmied Zoltán, Kiss Eszter.
Aki pedig rákattint erre a linkre, jelentős kedvezménnyel rendelhet jegyet a Lefitymálva április 25-i tel-avivi előadására:
https://www.tzavta.co.il/OrderTickets.aspx?k=839&d=2018-04-25&t=2000
Jelszó : lefitymalva
Az előadás plakátja

http://izraelinfo.com/event/lefitymalva-a-golem-tel-avivba-jon/

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»