//
Következő ünnep: Hanuka - חנוכה
Küldj te is érdekes híreket, fotókat, filmeket a Bálágánba. Nem zsidó téma is jöhet, csak ütős legyen!
Szerző:  Kibic  Készült: 2017 aug. 22, kedd

A libanoni Hezbollah elnevezésű terrorszervezet a közösségi médiában indított kampányban háborúval fenyegetőzik és az izraeli lakosságot próbálja megrémíteni. Az izraeliek azonban a rémüldözés helyett inkább visszavágtak.

A győzelem ideje néven indított nemrég közösségi médiakampányt a libanoni Hezbollah terrorszervezet, amelyben azzal próbálja ijesztgetni az izraeli lakosságot, hogy a következő háborúban – amely amúgy nemsokára bekövetkezik – milyen felszerelésre lesz szüksége. Például futócipőre a gyors meneküléshez, vagy zseblámpára, mivel lebombázzák az izraeli erőműveket. De a terrorszervezet szerint nem árt majd gázálarcot is beszerezni, hiszen a vegyi üzemeket is találat fogja érni, és persze a mentőöv is jól jöhet majd, mert ugye a hadihajókat szintnét széjjel lövik a libanoni gerillák.



Az izraeliek azonban ahelyett, hogy rémülten rohantak volna a legközelebbi bevásárlóközpontba, inkább egy hasonló válaszkampányt indítottak el. Egy kis webdizájnnal foglalkozó cég az észak-izraeli Kirjat Smonából készítette el az ellenkampányoz szükséges anyagokat, amelyek például azt javasolják a Hezbollah embereinek, hogy jobban teszik, ha uszodabérletre ruháznak be, ugyanis a tenger közelébe sem tudnak majd menni az izraeli hadihajók miatt. De rakétákat is feleslegesen lövöldöznek majd, az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer úgyis mindet meg fogja semmisíteni.



(Ynet)

Szólj hozzá! Oszd meg!

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az aKibic.hu nézeteit tükrözik. Mi a hírt / eseményt közöljük le, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kibicek
« Január 2018 »
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31