Díjat nyert a 2B-ben kiállított holokauszt emlékmű-terv

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem két fiatal építész hallgatója, Csirmaz Domokos és Szűcs Imre nyerte Tahitótfalu önkormányzatának holokauszt emlékmű pályázatát. A 21 ember című nyertes emlékmű-tervet a magyarországi Holokauszt Emléknap alkalmából a 2B Galéria állította ki. 

Az alkotók az alábbiakat írták a koncepcióról:

Meglátásunk szerint az emberek sokszor úgy tekintenek az emlékműre, mint valamire, ami a némaságról és az egyéni gyászról szól, ahol nem illik beszélgetni, ahol egyhelyben, lehajtott fejjel kell állnunk. Mi azonban úgy gondoljuk, hogy a megemlékezésnek egy olyan közösségi cselekvésnek kell lennie, amely kollektíven dolgozza fel a múlt eseményeit, és a tragédiák körüli némaságot hivatott megtörni.

Tervünk egy vasúti talpfákból épült kilátó, amit a falu közösségének segítségével hozunk létre. Mivel a talpfák egymásra pakolása és rögzítése is olyan feladat, amihez “csak” lelkes segítőkezek szükségesek, a falu lakói az első pillanattól kezdve részesei lehetnek az emlékmű megalkotásának. Ezzel elősegítjük, hogy a sajátjuknak érezzék az építményt, illetve az építés eseményével megteremtjük az első alkalmat a tragédia kollektív feldolgozására.

Az emlékművet 21 darab vasúti talpfa alkotja, szimbolizálva a 21 embert, akit Tahitótfaluból a szentendrei gettóba szállítottak. Mindegyik talpfán egy-egy elhurcolt ember neve és adatai találhatóak.

A kilátónk nem magasodik a házak fölé, nem arra szolgál, hogy a tetejéről messzire lásson az ember. Nem szeretné kiszakítani az odaérkezőket a környezetükből, hisz épp ez a környezet az, ami a múlt eseményeihez köti őket. Kilátónk a hétköznapi élettől való apró elemelkedést, a helyzet fölülről szemlélését hivatott megteremteni, arra invitálja látogatóit, hogy másszanak, üljenek, álljanak rá, beszélgessenek, és így törjék meg a tragikus eseményeket övező csendet.”

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp