Jelentősen emelkedik jövő évtől a holokauszt-túlélők járadéka

A Claims Conference és a német kormány új megállapodása szerint több mint ötven százalékkal kapnak majd több járadékot a holokauszt túlélői az elkövetkezendő három évben. A rejtőzködni kényszerült gyerektúlélők támogatása is megváltozik.

A német kormány úgy döntött, hogy 75 millió euróval (24,4 milliárd forinttal) megemeli a holokauszt-túlélők szociális juttatásainak támogatását. Ezzel a túlélők segélyezésével foglalkozó Claims Conference közleménye szerint a Németország által erre a célra szánt összeg 2019-re eléri a 480 millió eurót (155,8 milliárd forintot).

Roman Kent holokauszt-túlélő egy marhavagonban osztja meg személyes emlékeit a német delegációnak a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumban

Az amerikai székhelyű Claims Conference és a német kormány képviselői a napokban folytattak tárgyalásokat Washingtonban, ahol a német tisztviselők ellátogattak a helyi holokauszt múzeumba és túlélők személyes élményeit hallgatták meg. Julius Berman, a Claims Conference elnöke szerint a tárgyalásokon biztosított juttatások jelentős növekedése lehetővé teszi, hogy a zsidó túlélők a jövőben több támogatásban részesüljenek.

Ennek következményeként az 55 ezer közép- és kelet-európai holokauszt-túlélő járadéka 53,6 százalékkal fog emelkedni az elkövetkezendő három évben. Így az emelést követően a magyarországi túlélők is az eddigi 352 euró (114 250 forint) helyett 541 eurót (175 600 forintot) fognak kézhez kapni. Az első emelés 2019 január elsejével várható, ekkor 415 euróra (134 700 forintra) növekszik a járandóság összege.

További változás, hogy most már azok számára is előehetővé válik majd a Claims Conference gyermektúlélők segélyezési alapja, a Child Survivor Fund, akik gyerekként legalább négy hónapot voltak kénytelenek rejtőzködve vagy hamis személyazonossággal eltölteni a holokauszt idején. Eddig ez a minimális időszak hat hónapban volt meghatározva.

Korábban a Mazsök döntött úgy, hogy százmillió forintot különít el a holokauszt-túlélők második generációja szociális és egészségügyi problémáinak megoldására:

Százmillió forint a holokauszt-túlélők második generációjának megsegítésére – Kibic Magazin

Százmillió forintot különít el a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) a holokauszt-túlélők második generációja szociális és egészségügyi problémáinak megoldására.

(JTA, Claims Conference)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp