Nők is tanulhatnak majd rabbinak az EMIH hittudományi karán

Természetesen nem női rabbiképzésről van szó, hanem arról, hogy nők is elsajátíthatják a rabbinikus tanulmányokat. A rabbiképzés mesterszakon indul majd a Milton Friedman Egyetemen, az alapképzésen többek között hebraisztikát vagy vallástudományt lehet tanulni. Nők minden szakon tanulhatnak majd.

A tervek szerint 4 egyetemi kar fog alakulni a közeljövőben a Milton Friedman Egyetemen, amelyet nemrég vásárolt meg az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Az informatikai-gazdasági, társadalomtudományi-bölcsész és pedagógiai kar mellett hittudományi rész is indul az intézményben, várhatóan a Baross utcában, elkülönülten az egyetemi kampusz világi képzésétől.

A hittudományi karon rabbiképzés is folyik majd, bár nem ez lesz a kar legfontosabb specializációja. Az ortodox rabbiképzést mesterszakon lehet választani, az alapképzésben hebraisztikát vagy vallástudományt tanulhatnak majd a diákok. Nők minden szakon ugyanolyan képzésben részesülnek, mint a férfiak.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Mazsihisz Rabbitestülete úgy döntött, továbbra sem tanulhatnak nők rabbinak vagy kántornak az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetemen.

Továbbra sem tanulhatnak nők rabbinak vagy kántornak az OR-ZSE keretein belül – Kibic Magazin

A Mazsihisz Rabbitestülete június 21-én megtartott ülésén úgy határozott, nem járul hozzá az OR-ZSE keretein belüli női rabbi- és kántorképzéshez. A

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija elmondta, a legfontosabb, hogy azok az emberek, akik az egyetem más karán tanulnak, és nem feltétlenül kötődnek aktívan a valláshoz vagy a zsidósághoz, de szeretnének a zsidó szellemi hagyományról többet megtudni, azok itt megkaphassák a megfelelő képzést. Tehát párhuzamosan folytathat egy diák világi és vallási tanulmányokat az egyetem berkein belül, egyik identitásáról sem kell lemondania. Nem csak a fiatalokat, hanem akár a nyugdíjas korosztályt is szívesen látják majd a hallgatók között.

Ezen kívül például olyan hiánypótló szakokat is szeretnének indítani a hittudományi karon, amelyek külföldi diákokat vonzanak Magyarországra. “Izraelben nagy hiány van vallásos iskolai tanitóból és tanárból, miközben nehéz bejutni az ottani ilyen jellegű egyetemen a szakirányú képzésre. Arra számítunk, hogy emiatt sok izraeli diákot is vonzana egy ilyen jellegű szak Budapesten”, mondta Köves Slomó.

Jelenleg folyamatban van a szakok akkreditációja, amely leghamarabb 2019 szeptemberére fejeződhet be. A tanárok részben az EMIH saját tanáraiból kerülnek majd ki, részben tárgyalásokat folynak több más külsős illetve külföldi oktatóval.
  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp